Múltidéző funky dallamok, remekbe szabott lazaság és könnyed ritmus csábít egy újszerű, táncra perdítő zenei élményre. Íme a Funkydz.

A még gyerekcipőben járó formáció olyan üde körforgalmi csomópont a magyar zenei palettán, amelyre érdemes jobban odafigyelni, hiszen zenéjükkel nemcsak a klasszikus égtájak felé orientálódhatunk, hanem könnyedén elkalandozhatunk kevésbé felkapott stílusirányzatok felé is, például a jazz világába. A zeneiség széles skáláján táncot járó együttes 2010-ben alakult Budapesten. Az alapkoncepció már ekkor körvonalazódott: a zene legyen könnyen emészthető, ugyanakkor igényes is.

IMG_5801

A jelenlegi felállásban a mikrofont Fülöp Krisztián bűvöli, Bencze István a húrokkal trükközik, a basszus szekciót Gyöngyösi Gergő képviseli, Katona Márton adja a ritmust, és Roza Tamás billentyűjátékával teszi teljessé a felállást. A formáció olyan stílusokból építkezik, mint a kifinomult acid jazz, a játékos funky vagy épp a dögös R’n’B stílus. A repertoárban fellelhetőek Jamiroquai, Justin Timberlake és John Legend dalai, ám az utóbbi időben saját dalokkal is megörvendeztették a folyamatosan növekvő rajongótáborukat. Többek között erről beszélgettünk Fülöp Krisztiánnal és Bencze Istvánnal, a Funkydz alapítóival.

Vajon hogyan élik meg a srácok a folyamatos tagváltásokat, miként tekintenek a jövőbe? Milyen célkitűzések lapulnak a fondorlatos és magával ragadó kreativitásuk mögött? Felmerül az önkifejezés kontra megélhetési zenélés örök kérdésköre is.

A hangzásvilágot tudatosan követtétek a kezdetektől fogva, vagy az évek alatt alakult ki, ahogy összecsiszolódtatok?

Krisztián: Kezdetben nagyon sokféle zenéből állt össze a repertoárunk, de két-három koncert után úgy döntöttünk, hogy túlontúl szerteágazó a felhozatal, ezért megpróbáltunk egy irány felé tendálni, amely alapján végül belekezdtünk a feldolgozásokba. A funky és acid jazz vonala pedig már a saját dalainkban is megjelennek. Olyan zenét szerettünk volna csinálni, amit szeretünk, igényesnek tartunk, de mégis könnyebben fogyasztható.

Mit gondoltok, mennyire nyitottak erre a stílusirányzatra?

István: Jó pár visszajelzésből azt gondoljuk, hogy nálunk jelenleg a rádióban nem játszanak ilyen zenét. Abban reménykedünk, hogy van rá igény. Valójában nem a klasszikus,’70-es évekbeli funky-t játsszuk, hanem próbálunk az R’n’B felé közelíteni és elektronikusabb irányt követni, ezáltal is trendibbé varázsolni, viszont a harmóniákban abszolút a jazz jelenik meg.

A zenekar fennállása óta rengeteg tagváltás történt. Hogyan élitek ezt meg?

István: Nagyon nehéz mindig elölről kezdeni, de alapvetően van egy elég határozott célkitűzésünk, és azt gondoljuk, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Nyelünk egyet és csináljuk tovább. Sokszor felmerült annak a gondolata, hogy befejezzük, de már eljutottunk egy pontig, ahol tudjuk, hogy nem szabad abbahagyni. Meg kell találni a megfelelő embereket, és akkor minden a helyére kerül.

Krisztián: Rossz megélni, ha együtt zenélsz egy társasággal, van mögöttetek jó néhány koncert, de a következő napon már azt veszed észre, hogy új emberekkel újra végig kell járni ezt az utat. Arra leszel figyelmes, hogy eltelt két év, és lényegében haladni nem haladtatok, mindig ugyanazt értétek el, csak mindig más emberekkel. Annyiban más most a helyzet, hogy a három saját dalunkkal el tudtunk indulni valamerre. Innentől kezdve nem csak egy hobbiról van szó.

IMG_5677

Meséljetek bővebben a célkitűzéseitekről!

István: Úgy érezzük, bennünk elég sok dal és lehetőség lapul. Lehetőségünk van arra, hogy egy olyan zenét csináljunk, ami nincs most Magyarországon, és tényleg visszahozza ezt a jól meghangszerelt, sokféle harmóniából felépített dallamvilágot. Alapvető célkitűzéseink például, hogy felléphessünk a Szigeten, ki tudjunk adni egy albumot, ami olyan szépen megkomponált, hogy teljes mértékben büszkék lehetünk rá.

Mennyiben önkifejezés, és mennyiben szól a tömegeknek a zenétek?

Krisztián: Részemről önkifejezés, de fontos, hogy a dalok célt is találjanak, hiszen ettől zenész a zenész. Még sosem írtam dalszövegeket, énekmelódiát, harmóniákat, ezek számomra teljesen új dolgok, amikkel még ismerkedem. Sokféleképpen értelmezhető az, hogy az ember ki tudja írni magából, amit megél, amin gondolkodik. Mindenesetre jó érzés, hogy a gondolataim és érzéseim dalban képeződnek le. A célokra visszatérve azonban a legfontosabb a fokozatosság. Tudnunk kell, hogy kb. mikorra szeretnénk elérni a céljainkat, és hogyan tudunk eljutni odáig. Pisti említette a Szigetet, valóban minél több megjelenési lehetőséget szeretnénk. Számomra az is egy nagyon jó utazás lenne, ha mondjuk egy MR2 akusztikban átforgathatnánk a dolgokat akusztikus irányba, kicsit ötletelhetnénk rajta. Ezek izgalmas dolgok, amiket nagyon jó lenne megélni, és ezért is dolgozunk, hogy idáig is eljussunk. Ezt persze ki kell érdemelni.

Manapság egyre többen írnak angolul dalszövegeket. Ti kezdettől fogva magyar nyelvű dalokban gondolkodtatok?

Krisztián: Kezdetektől magyar dalszövegekben gondolkodtam. Voltak belőle viták a zenekaron belül, de nem tágítottam. Sok magyar zenét hallgatok, és mivel az elején vagyok ennek az önkifejezésnek, úgy érzem a magam részéről – ez kicsit önzőség -, hogy szeretném az anyanyelvemen kifejezni azokat a dolgokat, amiket érzek, és fejlődési szempontból sem rossz. Szeretnénk, ha a fiatalok is valamilyen szinten kicsit befogadóbbá válnának, mert ez egy rétegzene. Inkább az idősebb korosztály tudja ezt értékelni. Szeretnénk megtalálni az egyensúlyt, amire azt mondják a fiatalok, hogy „ez jó, erre lehet bulizni, el tudjuk dúdolgatni!”.

Mi a helyzet a saját dalokkal? Hogy készültek?

István: A Hétfő reggel volt a legelső dalunk. Másfél évig írtuk. Az alapötlet megvolt, de sose jutottunk egyről a kettőre.  Ha jött hirtelen egy impulzus, akkor azt megcsináltuk, de a dal tényleges befejezéséig nagyon nehezen jutottunk el. Pontosan azért, mert nem tudtuk, hogy hogyan fogunk együtt dalokat írni. Nem tudtuk még ennek a módszerét. Egy csapatnak mindig rá kell jönnie, hogy hogyan fognak tudni együtt dolgozni. Meg kellett találnunk a közös hangot, ezért tartott olyan sokáig.

Miről szól a dal?

Krisztián: Alapvetően a szokásos, főleg itthon uralkodó morál alapján értendő a Hétfő reggel. „Még egy hét elkezdődik, megint nem azt csinálom, amit szeretnék, teljesen beszűkölök.” Megvolt ez az alapötlet, és én is el kezdtem írni a szöveget. A dal kb. 80% megvolt, de tényleg nagyon nehezen tudtuk befejezni. Volt olyan eset, amikor leültem dalszöveget írni, két óra alatt két értelmes sort nem sikerült leírnom, és rákövetkező nap 30 perc alatt összeraktam a refrén énekrészét.

A másik két dalt hogyan sikerült összeraknotok?

Krisztián: A másik két dal már könnyebben ment, de itt is voltak nehézségek. Például a Megáll a Föld című dalunknak kezdetben teljesen funky-s hangzása volt, aztán rájöttünk a stúdiófelvétel előtt két héttel, hogy nem lesz jó. Belepakoltunk mindent, egyénenként minden hangszerrel, mindent, ami bennünk volt. Egy katyvasz lett belőle. Végül átdolgoztuk a jelenlegi formájára. A harmadik dal, a Lépj túl pedig úgy született, hogy leültem otthon a zongora elé a magam kis szerény tudásával, ott ültem három órát és megtaláltam azt a négy akkordot, amit lefogtam, és utána megvolt már az énekdallam és a szöveg.

Hogyan jellemeznétek egy Funkydz koncertet?

Krisztián: Arra törekszünk, hogy egy könnyed, bulis hangulatot tudjunk varázsolni minden fellépésünkön, ahol nem kell feszengeni, mindenki elengedheti magát, és mellette jól szórakozhat. Fontos, hogy dinamikus legyen a koncert, és szeretjük, ha elszabadul a pokol. De ez sok dologtól függ. Ha sokan vagyunk, akkor egymást gerjesztjük, mosolyognak, így mi is felszabadultabbak vagyunk. Minden koncertnek úgy indulunk neki, hogy beleadunk mindent, aztán a koncert során alakulnak a dolgok, és érezzük, hogy milyen irányt vesz az este.