Még manapság is merész és provokatív gesztusnak számít, ha egy irodalmi folyóirat a giccs és a trash témájának szentel egy számot, a pozsonyi székhelyű Irodalmi Szemle szerkesztői és szerzői azonban nem riadtak meg a kihívástól. Hogy mit sikerült a témából kihozniuk, arról a Kalicka Bistróban tartott lapszámbemutatón tájékozódhattak az érdeklődők.

Talán nem véletlen, hogy éppen az Irodalmi Szemle áll elő egy ilyen témával, hiszen ahogyan Szalay Zoltán főszerkesztő elmondta, a lap jelszavai a kritikai éberség, az elegáns provokáció és a produktív válságkezelés. A folyóirat az év elején újult meg, ez a változás egyrészt a tematikus számok koncepciójában tűnik ki, másrészt abban, hogy olyan témákkal is foglalkoznak, mint például a giccs- és a trashkultúra. Mindez már csak azért is érdekesnek tűnik, mert míg más művészeti ágakban élénk diskurzus folyik ezekről a jelenségektől, addig az irodalom területén alig találkozhatunk ilyesmivel. Ezenkívül a trash kapcsán még az is szóba kerülhet, hogy egyáltalán miként is ragadható ez meg, hol található, milyen formában jelenik meg a kortárs magyar irodalomban. Szalay szerint az ezzel kapcsolatos bizonytalanságot tükrözik a lapban közölt írások is, legfőképp a kategóriák elmosódottsága révén.

A főszerkesztő először maga mesélt a szeptemberi számról, néhány szóban ismertette a tematikus blokkban megjelent írásokat, illetve hozzátette azt is, hogy a folyóirat szépirodalmi rovata is némiképp kapcsolódik az aktuális témához. Külön kiemelte e tekintetben Kulcsár Ferenc verseit, melyben szintén megjelennek a témába illő motívumok, annak ellenére, hogy Kulcsár inkább tekinthető hagyományos szemléletű költőnek.

irodalmiszemle

Irodalmi Szemle 2013. szeptember

Az est nagy részét beszélgetések tették ki, Szalay Zoltán és Szász Pál kérdezgette elsősorban az aktuális lapszámban közölt írásaikkal kapcsolatban Tóth Kingát, Csanda Mátét, Gyenes Gábort és Veres Istvánt. Tóth Kingától megtudhattuk például, hogy az ember magát keresi a disznóban, s hogy a testpoétikai irányzat részének is tekinthető az irodalmi disznóábrázolás. Kiemelte, hogy a témában az önkeresés motívuma fogta meg, a pusztulás, a reménytelenség, valamint hogy végeredményben a halál felé fut ki minden. A lapban megjelent tanulmányában sok témát érintett (Nemes Z. Márió verseitől kezdve a Taxidermián át egy romániai disznókiállítást illetve az Alibi hat hónapra antológia-sorozat Disznó kötetét, stb), és úgy érzi, csak belekapott a témába, és több disznó van, mint gondolta volna. Tóth Kinga ezenkívül beszélt All Machine projektjéről, ezzel kapcsolatban is például arról az elgondolásról, hogy az emberi test értelmezhető zajkeltő gépként is.

Veres István az aztakurvamindenit.blog.hu oldalon található „blogregényt” elemezte. Azonban abból, amit elmondott róla, számomra  nem volt eldönthető, mennyiben más ez a blog (vagy mégsem? de mégis? ) más, hasonló szándékkal született blogoktól. Végeredményben itt is a baszásról (és nem szeretkezésről vagy dugásról)  van szó, ahogy ezt Veres is elmondta. Azt azért megtudhattuk, hogy a blogszerzőre ebben az esetben is ráillik a Coelho-epigon jelző a pasik “másképpen működéséről” szóló álbölcsességei miatt. Veresnek egyébként tetszett, hogy a jelenetezés mesterkéltsége nélkül, monológok formájában íródnak a bejegyzések, mintha a barátnőinek mesélné a narrátor az eseményeket. A beszélgetés során egyébként Paulo Coelho mellett felbukkant Henry Miller neve is.

Mindazok, akik csupán most kezdenek érdeklődni a giccs és a trash témája iránt, leginkább Csanda Máté szavaiban találhattak kapaszkodót, aki David Lachapelle képeiről írt a Szemle aktuális számába. A nem ritkán vallási motívumokat használó szerző alkotásai kapcsán  említésre került többek közt, hogy nincs jelentés, csak jelölők, minden mű csak divat, minden tartalom csak póz. Nincs szentség, nincs tiltás, csak öltöztethető-vetkőztethető motívumok, rövid lejáratú, on-demand tartalmak és céges marketing logika. Csanda emellett kiemelte, hogy szándékoltan kerülte a giccs kifejezés használatát, szerinte Lachapelle művészete nem abban a közegben manifesztálódik, ahol releváns a giccsről beszélni.

 

David Lachapelle: Pieta with Courtney Love

David Lachapelle: Pieta with Courtney Love

Negyedikként Gyenes Gábor kapott szót, aki Robert Rodriguezről írt a lapba. A trashfilm és Rodriguez kapcsán szóba került, hogy a műfaj a rendező révén tört be a peremterületről a mainstreambe. Ez törést is jelentett, vannak továbbra is igazi trashfilmek és vannak mainstream variációi, igaz utóbbi esetében nem igazán tudta más rendező kinőni magát Rodriguez mellé.

Végezetül visszakanyarodott a beszélgetés Tóth Kinga projektjeihez, a szerző többek között megjelenés előtt álló kötetéből is felolvasott, a programot pedig Veres István felolvasása zárta.