a füvészkert lakói vagyunk.
a huzat idehajlít néha mellém és olyankor megcsodállak.
figyelem, ahogy árnyékkrétával rajzolsz ívet a délutánnak.

szerves mozaikba keveredtünk, mondom,
így, földhöz ragadva, de azért függetlenül.
te nem szólsz. talán nem is hallgatsz,
csak virágnyelven énekelsz a csendről.
mozdulatlanul táncolunk.
kísérlek és közben arról álmodom, hogy egyszer indák leszünk.