A Magyar Nemzeti Galéria új nagyszabású kiállítása az impresszionizmus és posztimpresszionizmus legnagyobb francia és magyar festőinek bemutatására vállalkozott, rámutatva arra, hogy a nagy francia elődök milyen módon hatottak a magyar képzőművészekre, milyen hasonlóságok és eltérések figyelhetők meg művészetükben. Az érdeklődők megtekinthetik többek között Paul Gauguin, Claude Monet, Ferenczy Károly és Rippl-Rónai József remekműveit is.

Ferenczy K. Napos délelőtt (1905)

Az impresszionista festő alkotásain keresztül azt igyekszik átadni, hogy egy-egy élmény, mint mondjuk egy harmonikus táj szépségének szemlélése milyen érzéseket, gondolatokat ébreszt benne. Ellentétben például a szimbolizmussal, ezek a művek nem törekednek olyan mondanivaló megfogalmazására, amely a látványon túlmutat: a viharos tenger ábrázolása nem a művész zaklatott lelkiállapotát hivatott bemutatni, hanem a tenger, a természet erejét, annak önmagában vett esztétikumát.

Monet A givernyi kisasszonyok, napsütésben (1894) c. olajképén szalmakazlakat látunk, amelyek a festőt kisasszonyokra emlékeztették. A hasonlóság könnyen felfedezhető: a kazlak teteje formázza a hölgyek fejét és a XIX. században oly divatos, nagyméretű női kalapokat, valamint az akkori szokásnak megfelelő hosszú, abroncsos szoknyák foltjai is kivehetőek. A Három halászhajó (1886) c. festmény Monet kedvelt témaköréből, a tengerpartok ábrázolásából nyújt ízelítőt: a háttérben, körülbelül a kép felső egyharmadában a hideg, tajtékzó tenger, az előtérben pedig a magányra ítélt halászhajók láthatóak. Az ember nem jelenik meg a képen, sem más élőlény, emellett azonnal szembe ötlik, hogy kevés a fény – ezeknek a jellemzőknek a hatására az elhagyatottság, szomorúság érzése erősödhet fel a nézőben. Hogy Monet célja ezeknek az impresszióknak a megjelenítése lehetett, azt az is alátámasztja, hogy az erőteljesebb meleg színek, mint a vörös, egyáltalán nem jutnak szerephez, ehelyett a rideg kékek, zöldek, valamint a fekete „nemszín” dominál a képen.

A természet szépségének hirdetése francia hatásra a XIX. század végének magyar festészetében is jelentkezett: Mészöly Géza 1883-as Lidó c. műve Velence környékére kalauzol bennünket. Az alkotó célja a tenger, a homokos part és az égbolt tiszta kékjének megragadása volt, ami Eugéne Boudin korai impresszionista látásmódjára emlékeztet.

Fényes Adolf Néma utca (1899)

Fényes Adolf Néma utca (1899) c. képe jól példázza az impresszionista szemlélet előretörését a magyar festészetben, ugyanakkor rávilágít a hazai sajátosságokra is. Az impresszionisták kedvelt témája, a napszakok ábrázolása itt is jelentkezik (a fények és az árnyékok kontrasztja, a fény középponti szerepe stb.). A festmény egy parasztházakkal övezett mellékutcát ábrázol egy forró, augusztusi napon. A kép szemlélése közben már-már halljuk a síri csendet, amelyet olykor csupán a fákat simogató szél halk neszezése tör meg. Ha jól megnézzük, a házak a kép vízszintes felezővonalától felfelé kezdenek el sorakozni, ezzel egyfajta távolságot tartva a kép és szemlélője között. Az előteret a komorabb hangulatot árasztó erőteljes, fekete árnyékok uralják. A francia mesterek művei és a magyar alkotások viszonyában az adja a különbséget, hogy a francia tengerpartok, dombok, hegyek, mezők légiesen könnyedek maradnak, a magyar táj viszont „súlyosabb, jelentőségteljesebb”, nem érzi az ember azt a felszabadító erőt, amit egy Sisley-tájkép (mint a Loing folyó partjáról készült mesterművek) szemlélése nyújthat számára.

A napszakok megjelenítése központi szerepű a nagybányai művésztelep kiemelkedő alakjának, Ferenczy Károlynak a festészetében is, mint az 1905-ös Napos délelőtt c. méltán ismert és elismert olajképen. Két szereplő életébe nyerhetünk bepillantást: a férfi könyvet olvas, a hölgy pedig gondolataiba mélyed. A hosszabb, elnyújtott árnyékok árulkodnak arról, hogy milyen napszak lehet. Erős fények jellemzik a festményt: a terítő, a könyv, valamint a hölgy kalapjának fehérsége szinte már elvakít; a világos foltok ellenpontját pedig a háttér friss zöldjei és kobaltkékjei adják. Az asztalon lévő kék kancsó árnyékát érdemes jobban szemügyre venni: mintha egy kisebb termetű madarat formázna, amely szintén impresszionista „kellék”. Ez a megoldás lehetett a véletlen műve is, ám elképzelhető, hogy megtervezett eleme a kompozíciónak.

Gauguin Upa Upa (A tűztánc) - 1881

Az impresszionizmust elhagyva térjünk át az azután kibontakozó posztimpresszionizmus időszakára. Paul Gauguin Upa Upa (1881) című munkáján keresztül a csendes-óceáni Tahiti lakosainak szokásaival, életkörülményeivel ismerkedhetünk meg. Az Upa Upa egy ún. tűztánc, amelyet a múlt elvesztésének érzése, valamint az ezzel szembeni küzdelem táplál. A képen a tűz fényénél táncot járók a háttérbe, kevésbé hangsúlyos helyre kerültek, az előtérben az őket bámulók ülnek. A jelenet a sziget törzsi körülmények között élő lakóinak összetartását, a közösség erejét, a hagyományok féltve őrzését örökíti meg. Gauguin érzékenysége az idilli életet élő népcsoportok bemutatása iránt a Magyar Vadak művészetében is fellelhető, így többek között Csók István Sokác parasztasszony (1907) c. nagyszerű alkotásán is. A nagy francia festő hatása megmutatkozik a merész színkezelésben Pór Bertalan vagy Ziffer Sándor képein, cloissonizmusnak nevezett ábrázolásmódja, vagyis a középkori üvegablak-technikából kölcsönzött vastag kontúrok alkalmazása később Rippl-Rónai József munkásságában is visszaköszön. A geszti kastély Somogyban c. 1912-es munkán tisztán kivehetőek az erőteljes, hangsúlyos körvonalak. Hasonlóan Gauguin felfogásához, itt is a képet alkotó elemek egyenrangúságát fejezik ki, vagyis minden részlet egyformán fontos, semmi sem elhanyagolható. Rippl-Rónai színei is említést érdemelnek: a laikus számára is szembetűnik, hogy már rég eltávolodtunk a Monet-nál tapasztalható finom, lírai színhasználattól, itt a vad, nyers, erőtől duzzadó sárgák, kékek, zöldek veszik át a főszerepet.

Rippl-Rónai A geszti kastély Somogyban (1912)

A kiállítás remek képet ad a XIX. század utolsó harmadának, valamint a XX. század elejének meghatározó stílusirányzatairól, szemléletmódjáról. Erősségét a pontosan megfogalmazott és végigvitt koncepció adja: az érdeklődők megismerkedhetnek a világhírű francia alkotók mellett a korszak legfontosabb magyar művészeti csoportosulásaival is, ami egyúttal kiváló reklám a magyar festészetnek. A Jeruzsálemi Múzeum jóvoltából pedig számos olyan mestermunka került Budapestre, amelyeket ilyen körülmények között talán még soha nem láthatott a nagyérdemű.

Aki még nem tette meg, október 13-áig ellátogathat a Nemzeti Galériába, felejthetetlen élményt szerezve ezzel önmagának.