avagy több, mint irodalmi poén?

Érdekes helyzetben van az a kritikus, aki – bármennyire is humoros irodalmi megnyilvánulásról van szó, természetesen a kellő komolysággal – érvényes állításokat akar tenni egy olyan szerző művéről, aki valójában nem létezik. Egy magát egyelőre megnevezni nem kívánó kortárs költő frappáns irodalmi vállalkozásra szánta el magát: megteremtette irodalmi alteregóját. Petrence Sándor kortárs álnépi költő fiktív, ugyanakkor valamennyire mégis valós kispocsolysági (természetesen ez a falu sem létezik a valóságban) paraszt bácsi, azaz saját szóhasználatával mezű gazdasági vállalkozó versei a 2013-as könyvhétre meg is jelentek a Prae.hu gondozásában, Fagyott pacsirta címen.

PETRENCE_SANDOR_-_FAGYOTT_PACSIRTA_BORITO_VEGLEGES_FRONT

A Petrence-jelenség (?) persze korántsem előzmény nélküli a magyar irodalomban. Gondoljunk csak a nem is olyan távoli múltban Parti Nagy Lajos női alteregójára, Sárbogárdi Jolánra (akinek fiktív leveléből egy részlet egyébként a Fagyott pacsirta hátlapszövegéül is szolgál), vagy a Petőcz András által számos folyóirat-publikációtól egészen egy kötet erejéig életre hívott fiktív, ugyanakkor az irodalmár szakma számára egy ideig egészen valósnak ható fiatal költőnő, Mecseki Rita Eszter esetére. Maga a cím is lehet utalás Parti Nagy Lajos A fagyott kutya lába című novelláskötetére. A névválasztás sem véletlen, hiszen Petőfi Sándor volt az, aki a magyar műköltészetben talán először valósította meg sikeresen a népies regiszter természetes, nem pedig láthatóan konstruált használatát. Mikor a szerző ravasz módon kiötölte alteregóját, erre is bizonyára gondja volt.

A fiktív szerzői életrajzhoz a kötetben fiktív kronológia is társul. Petrence Sándor keletkezési sorrendben adja közre álnépies kűtteményeit, kezdve korai verseivel, mejeket rencerint hajnalba írt. Ezeket követik az „öreg” népi kőttő, író házasságrú írott versei, majd a további versek, illetve végül a kései versek, melyeket Petrence Sándor elíg kísűn írt. Összességében a kötet verseit olvasva az a benyomásunk támadhat: te jó ég, mekkora irodalmi poén az, amelyet éppen a kezünkben tartunk!

 Vágó kíp

 

Levágtam a kakast,

levágtam a tyukot,

levágtam a disznyót,

azír ijen nyugodt

 

levágtam a lót is,

de aszt víletlenül,

na edd a lólevest,

mielűtt még kihül.

Hát ilyen, olykor nem csupán álnépies, népdalszerű, s mindezzel együtt verstani virtuozitásról számot adó, hanem szürrealitásba átcsapó versszövegekkel találkozhatunk rögtön a kötet elején. A Petrence-versek főként komikus-ironikus helyzetdalok, illetve jórészt ál-tájversek, melyek első olvasásra tűnhetnek ugyan öncélú, helyenként talán erőltetett irodalmári humorizálásnak. Ugyanakkor e nyelvi bravúrokkal teli költemények mélyebb olvasatot is lehetővé tesznek az irónia alakzata felől. Egyik erényük, hogy a szereplíra tradíciójának és a mára avíttasnak, idejétmúltnak ható népi(es) költészet játékba hozásán túl rávilágítanak azokra a sztereotípiákra is, amelyek főként a városi értelmiség körében talán még ma is élnek a vidéki emberekről.

966690_531882416849261_208333066_o

Petrence Sándor nyelvjárásban ír/beszél, helyesírása és tájszólása következetlen, nyelve olyan idiolektus, melyet még utánozni is nehéz. Egyéni nyelvhasználattal világít rá a sztereotípiákra, lévén voltaképpen maga sem más, mint ezekből a sztereotípiákból megalkotott, ugyanakkor leleményesen továbbgondolt irodalmi figura.

Rózsikám

 

Hej ha az ín Rózsikám viszont szeretne

A szárazkenyír már akkor sem kellene

A kecske sem mán ellene

Nem símogatna mán a tavasz szellete

 

Tulajdonkíppen le vagy szarva Rózsikám

– írja az álnépi költő felesígínek (feltehetőleg még a házasság előtt). A következetlen, álképzetlen helyesírás sem csupán a költői alteregó vidékiségére és műveletlenségére utal, mind az álnépies hangütés, mind pedig a szellemesen megkonstruált íráskép egyúttal eszünkbe juttathatja a régi magyar irodalom korszakát, amikor még nem létezett egységes magyar helyesírás. A Petrence-verseknek, bármennyire is humoros és szórakoztató irodalmi alkotások, a teszem azt Balassi korabeli régi magyar irodalmi nép- és műköltészeti alkotások tulajdonképpen pretextusai.

977855_529767307060772_539831561_o

A szerkesztőknek írott Petrence Sándor-levelek, ez az álfilológiai szövegalkotás ugyancsak figyelemre méltóan frappáns irodalmi megnyilvánulás az egyelőre inkognitóban bujkáló szerző részéről. E levelek kötetben való közlése élőbbé teszik a figurát, már-már az a benyomásunk támadhat, mintha „Sanyi bá’ ” valóban létezne és hozzánk szólna, ezáltal pedig a kötet elrugaszkodik a pusztán öncélú költői „marháskodás” kategóriájától, sokkal magasabb szintre emelkedve annál.

Drága Komám’!

Hogy-eál naccerü újj míveim el-óvasássával? Csak azír kírdezem hogy, ne-e kűdgyek míg. Mer van ám most elíg, mint libafosztóban egy negy rakás szípújmíves kűttemínyeim, hogy belísajdul a gyönyörtű az emberben az öröm-könnyei! Nagy szeretette’ idvezejje lelkess jó baráttya innít Kispocsolyság kössígbű.

– olvashatjuk Petrence Sándor az Alföld szerkesztőjének írott egyik levelét. Ezek a fiktív személy nevében írott valós levelek színesítik a kötet amúgy is egyéni irodalmi humorát, s egyúttal a perszóna keletkezéstörténetére is rávilágítanak. Olykor szerkesztői válaszokat is olvashatunk. Olybá tűnik, a legtöbb folyóirat-szerkesztő értette az igényes tréfát, melyet annyira szellemes és egyéni kezdeményezésnek tartott, hogy le is közölte Petrence Sándor verseit. Talán a háttérben ólálkodó, az „Öreg” figuráját kiagyaló szerző maga sem gondolta volna az elején, hogy alteregója ennyire felkelti a szakma egy részének érdeklődését, s hogy a végén Petrence Sándornak megjelenik az „első” (?) verseskötete.

469038_529358983768271_202316251_o

S mindezzel együtt persze óhatatlanul felmerül a kérdés: mekkora esztétikai értékkel bír tulajdonképpen a Fagyott pacsirta című kötet? Több-e ez, mint egy frappáns irodalmi poén, amelyen jót lehet röhögni, aztán megfeledkezni róla? Bár poénnak kétségkívül poén, talán a mostanság amúgy meglehetősen pesszimista kortárs magyar költészet egyik legjobb poénja az utóbbi években, úgy gondolom, valamivel azért több is. A szerzőnek kétségtelenül nem Petrence Sándor álnépies verseskötete lesz élete fő műve. Azonban a lehetőségeket, amelyeket egy ilyen humoros irodalmi megnyilvánulás nyújthat, a kötet a lehető legjobban kihasználta. Van itt minden, ami csak kell ahhoz, hogy egy eleve humorosnak szánt irodalmi alkotáson jól szórakozhasson a mindenkori olvasó: a hagyományok és sztereotípiák kipellengérezése, töménytelen intertextualitás és irónia, sokszorosan áttételes értelmezési lehetőségek, kivételes nyelv- és formakultúra, bravúros irodalmi játék azzal, hogyan is tud kibújni a költő a bőréből? A magát egyelőre a közönség előtt felfedni nem akaró költő összességében jól megkonstruálta lírai alteregóját, s talán a lehető legtöbbet hozta ki a humoros, posztmodern szereplíra által felkínált eszköztárból. A Fagyott pacsirta jó lehetőség volt egy szerzőnek arra, hogy ebben a műfajban is kipróbálja magát, s a költői nyelv invenciózus használta remek szakmai gyakorlat lehet arra is, hogy a későbbiekben sokkal komolyabb költemények is kikerüljenek a keze alól.

A FÉLonline értékelése: 8/10

Petrence Sándor a Facebookon. A képek innen származnak.

Petrence Sándor, Fagyott pacsirta, Prae.hu, Budapest, 2013.