A József Attila Kör a Garzonkertben szeptember 2-án rendezett estet, melynek apropóját a 25. JAK-tábor Észt-Magyar versfordítás-akciója és eredményeinek publikum elé tárása, valamint a munkafolyamatok és a tábori élmények adták. 

A Szigligeten is jelenlévők számára a Re:Verse Észt-Magyar sorozat legutolsó programja és a JAK-tábor After Partyja volt, számomra viszont kiegészítése a március 24-én, a Magyarországi Észt Intézet (Észt Hét) szervezte LIISI KOIKSON TRIÓ koncertnek. Azért említem a koncertet, mert érdekes volt ott megtapasztalni, hogy bár nyilvánvalóan szövegközpontú dalok hangzottak el, a zene mély kidolgozottsága és Liisi Koikson kellemes hangja bőven kárpótolta a közönség észtül nem beszélő magyar felét. A női hangon kívül az észt nyelv dallama és egzotikuma legalább olyan erővel hatott ott is, mint a jelen rendezvényen.

A Garzonkertben eredetiben elhangzott versek ugyanilyen intenzitással ragadták meg a figyelmet, és csak az est folyamán, viszonylag későn jöttem rá a több felolvasást követően, hogy legalább annyi energiát belefektetve figyelem az idegen nyelven elhangzó verseket, mint a magyar fordítások előadásait. Amint a JAK-tábor beszélgetéseit szemléző Népszava cikke is említi: “Üde színfoltja az írótábornak az észt vendégekkel folytatott beszélgetés, különösen hatásos az életvidám Jürgen Rooste felolvasása, még ha nem is értünk mindannyian észtül.”

Re:Verse EST+ HUN

Az est főszereplői (balról): Áfra János, Kaur Riismaa, Tolvaj Zoltán, Jürgen Rooste, Szőcs Petra és Carolina Pihelgas

Gaborják Ádám nyitotta meg az estet, aztán Czinki Ferenc körkérdésekkel faggatta a szerzőket a szigligeti közös munkáról, érintve az öt rövid napot, amely a rendelkezésükre állt, a munkafolyamatokat, a megvalósításában közrejátszó változatos helyszíneket, ahol Áfra János és Kaur Riismaa, Tolvaj Zoltán és Jürgen Rooste, valamint Szőcs Petra és Carolina Pihelgas dolgoztak párban. Úgy tűnt, mintha habitusban is összeillő párokat alkottak volna az szerzők. Áfra János érezni vélt némi hasonlóságot Kaur Riismaa alkotásesztétikájával, és ilyen módon ragadta meg a közös munkát, ugyanakkor komolyabbak és kimértebbek voltak, mint a másik férfi páros, Tolvaj Zoltán és Jürgen Rooste. Ők inkább tűntek úgy, mintha még mindig a közös munka és egymás társaságának, a mulatás hangulatának hatása alatt volnának és ennek szellemében kezdték volna a beszélgetést. Az est folyamán Szőcs Petra és Carolina Pihelgas viszonya inkább kiegyensúlyozottnak tűnt, mint akik méltán komolyan vették a feladatot. A fordítási munkákról is tőlük hallhattuk a legérdekesebbeket. Például a nyers fordítások kész versbe ültetésének metodikájáról Szőcs Petra úgy beszélt, mint amit először érinthetetlennek vélt a nyers szöveg jó minősége miatt, aztán jobban elmélyült bennük, és kiemelve Carolina verseinek képiségének mozgalmasságát végül elmondta, eljutott addig, hogy a szövegek kezelhetővé váltak.

A komoly Carolina Pihelgas

A komoly Carolina Pihelgas

Aztán tartottak egy kis ízelítőt, először csak magyarul, majd észtül és magyarul hangoztak el a versek.

Czinki Ferenc ezt követően az észt költők életére kérdezett rá, majd hazájuk kilencvenes évekre tehető irodalmi fordulópontjára. A Gépnarancs portálon az életrajzi adalékokat is megismerheti az olvasó, én még csak annyit említenék meg ezzel kapcsolatban, hogy a vendégek nagyon felszabadultan beszéltek arról, hogyan kerültek kapcsolatba az irodalommal. Kaur Riismaa azért kezdett írni, mert kisgyermekként beleszeretett egy lányba, Carolina Pihelgasnak már egészen fiatalon kötete jelent meg. Jürgen Rooste mint valami Jonny Bravo a nőkkel, úgy jellemezte fiatalkori szubjektív irodalomtörténetét, mint amiben van Hemingway, majd ezt követően egy üres halmaz, amit önmaga követ.

A kilencvenes évek irodalmi fordulatát a politikai és társadalmi változások, és a korabeli alkotók önmagukra találásának bizonytalansága jellemezte, a meghívott vendégek pedig azok a pályájukat a 90-es évek végén kezdő szerzők voltak, akiknek sikerült felfrissíteni az addigi irodalmat, és új életet leheltek belé. Kaur Riismaa szerint generációjának ez az irodalmi önmagára találása annak is köszönhető, hogy a kilencvenes évek végén egy kisebb gazdasági válság nyomán a tizenéves fiatalok amúgy is érzékeny tömegének családi, anyagi nehézségekkel is meg kellett küzdenie.

Jürgen Roose

Jürgen Rooste

A szerzők habitusa egyenként eltérő volt, úgyhogy egészen színes palettán közvetítette az ész kortárs irodalmat a rövid irodalmi beszélgetés és előadás. Másrészt külön dicséretet érdemel Reet Klettenberg, aki megírta a nyersfordításokat, melyek nélkül nemigen jöhetett volna létre ez az interkulturális irodalmi műhely sem. Végül egy idézettel zárnám beszámolóm, mely az est aurájából is visszaad egy keveset. “Mert olyan szép az észtek élete:/ a fészerben mindenkinél lóg egy-egy kötél,/ és a vidéki búcsúban mindenkit jól elvernek,/ miközben a zenekar végig C-dúrban zenél.” (Jürgen Rooste: Dal az élet szépségéről – ford.: Tolvaj Zoltán)

Fotó: Oláh Gergely Máté

(A fotókért köszönet a József Attila Körnek)