25. JAK-tábor IV. és V. nap

A JAK-tábor utolsó két napján lezajlott beszélgetések megmutatták, miért volna szükség arra, hogy a felszínes sértettségektől és álproblémákon túl a dolgok mélyén rejtező strukturális kérdésekről is értekezzünk, még akkor is, ha ez nagyon nehéz. De nemcsak a kultúrpolitikáról szólt az utolsó két nap, hiszen bemutatták az új JAK-füzeteket, az utolsó estén pedig a Rájátszás szerzői léptek fel.

IMG_7682

A pénteki Kultúrpolitika, finanszírozás, művészeti autonómia című beszélgetést vártuk a legtöbben. Nehezen indultak be a rakéták, főleg mivel L. Simon László volt kulturális államtitkár a beszélgetés elején kiosztotta a lapokat, s egyben kijelölte saját megszólalásának kereteit is: mint említette, kormánypárti politikusként nem mondhat ellent saját kurzusának, ezt ne is várják tőle, mert parttalan vitákhoz vezet. A beszélgetésen először az NKA múltjáról, annak egykori működéséről hallhattunk néhány szót Bozóki András volt kulturális minisztertől. Megtudtuk: régen a digitális adathordozók (CD, DVD, floppy, VHS stb.) bevételéből működött a Nemzeti Kulturális Alap, majd Hiller István elnöksége idején (akivel L. Simon egyébként tök jókat szokott beszélgetni a parlament folyosóján, amíg nem ciki nekik) váltottak az ötöslottó bevételének bizonyos százalékára.

Zentai Péter szerint az lenne a legjobb, ha a GDP-vel arányosan osztanák a pénzt a kultúrában, egyúttal kifejtette, hatalmas probléma, hogy nincsen külön minisztériuma a kultúrának Magyarországon, s hogy az csak egy része egy gyűjtőtárcának. Bozóki szerint ez a strukturális elrendezés tudatos, hiszen minden olyan, egyébként mindenki életét közvetlenül érintő ügy, amely közvetlenül nem teljesíti be az Orbán-rendszer szavazatmaximalizáló politikáját, most egy kalap alatt van, nem kell különös gondot fordítani rá (így lépett a kultúra helyébe a sport).

A beszélgetők ezután megegyeztek abban, hogy a kultúra az elmúlt húsz évben igencsak marginális pozícióba szorult mind a politika, mind a lakosság látóterében; arról például, hogy létezik az MMA, egy felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2%-a tud. L. Simon úgy véli, hogy ezért nem őt és az általa képviselt kormányt, hanem az elmúlt húsz év értelmiségi magatartását terheli a felelősség, azokét a művészettel, kultúrával foglalkozó emberekét, akik bezárkózva az elefántcsonttoronyba ügyet sem vetettek arra, hogy elmegy mellettük a világ, a technikai fejlődés, és ezáltal a kultúrafogyasztási szokások is megváltoznak. Éppen ezért örül annak, hogy az NKA az elmúlt években meg tudta tartani forrásait, sőt növelte is azokat.

A beszélgetés aztán azokra a Bozóki András által “idegborzoló embereknek” nevezett személyekre terelődött, akik az elmúlt három évben sajnos a kultúra reprezentánsává váltak (gondolt itt Kerényi “buzizó” Imrére és Fekete “liberálizmus” Györgyre). A közönség soraiból felszólaló Csordás Gábor szerint ezek nem személyi, hanem igenis a rendszert érintő kérdések (ahogy az MMA léte is az), míg Bozóki András szerint a mostani struktúra kiépítése teljes mértékben tudatos, hatalmi gesztus. Nagy probléma, hogy alkalmatlan emberek kezében van a pénzosztás és a kinevezések joga, ráadásul a csúcsminisztereknek fogalmuk sincs arról, mi történik a rendszer alsóbb szintjein (lásd Szaniszló Ferenc kitüntetése).

Este héttől „Azok a boldog szép napok…” — Régen volt-e a ’80-as évek, avagy kultúra, politika és művészeti élet a rendszerváltás előtt címen beszélgetett Haraszti Miklós, Menyhért Anna és Szegő János. A moderátor ezúttal Fehér Renátó volt, aki felvezetőjében elárulta, Dunajcsik Mátyás tavalyi kijelentése ihlette a témát, miszerint a nyolcvanas évek már régen volt. Hogy mennyire nem volt régen, és hogy az azokban az időkben meghonosodott kulturális, politikai gyakorlatok mennyire jelen vannak, bizonyíthatja az akkor megjelent irodalmi művek kanonikus helye (Péterek, Hajnóczy, Tar Sándor stb.), valamint az az olvasat, miszerint ezek kapcsolatba hozhatók a környezettel, amely kitermelte őket.

IMG_7695

A nyolcvanas évekből a jelenre is kiható közös emlékalap (legalábbis Fehér és Szegő szerint) Antal József ’93 decemberi halálának a kacsameséket is megszakító híre. Haraszti Miklós szerint a mai helyzet sajnos kísértetiesen hasonlít arra, amit ők a hetvenes évek végén-elején átéltek: ma is mintha korlátoznák a művészet és a kultúra sokszínűségét. Egyébként a 68 éves egykori képviselő elmondta, ezekben az időkben zárták ki őt másodszor is a JAK-ból. A történetből kiderült, hogyan működött a kor ellenzéki diskurzusa (amely szerintem nagyon sokban hasonlít a maira).

A beszélgetés ezután visszatért a mai viszonyokhoz: mint megtudtuk, Haraszti szerint a mai fiatalok már sokkal kevésbé depolitizálhatók (lásd a tavaly téli tüntetések), mint az ő korában. A beszélgetés legszebb pillanata az volt, amikor Haraszti megválaszolta Fehér Renátó Kemény István Nyakkendő című verse kapcsán feltett kérdését: a városi legenda szerint a volt politikus volt az, aki valójában megigazította Orbán Viktor nyakkendőjét a versben megjelenő módon és történelmi pillanatban. Haraszti mellébeszélés nélkül válaszolt: szerette az akkor még fiatal, liberális politikust, akiben egy új korszak letéteményesét látta, a gesztusban szerinte nem volt semmi más, csak szeretet, ezért is bánja, hogy Orbán megváltozott.

IMG_7722

Késő este az Orcsik Roland és a testébe időnként bele-bele költőző Sopotnik Zoltán vezette beszélgetésen, amelyen a JAK-köteteket mutatták be, megismertük Fenyvesi Orsolyát és a Tükrök állatai című kötetét, Farkas Arnold Leventét A másik Júdás című könyvével és Pál Sándor Attila Pontozó című első kötetét, ami a szerzőt megelőzve előző nap érkezett meg a nyomdából, valamint Szil Ágnes Tangram című, többször is bemutatott JAKkendő-díjas prózakötetét. A beszélgetés nagyon szórakoztató volt, Orcsik maszkos performanszára sokáig emlékezni fogunk. Megtudtuk: Fenyvesi Orsolya farkas lenne, ha állat lenne; Szil Ágnes szerint amit használnak, kopik (kacsintás), fel is olvasott néhány történetet a könyvéből, melyet egyfajta fordított Egy nőként is szoktak értelmezni a kritikusok. Farkas Arnold elmondása szerint viszonylag jó viszonyban van Istennel, s íróként is csak a Bibliát akarja újraírni. Pál Sándor Attila debütáló kötetéről mély műveletlenségem okán sokáig azt hittem, a vonalacskás kifestőkönyvről kapta a nevét, ugyanakkor megnyugodhattam: még csak nem is a fúrógépről; sőt a cím folyamatos melléknévi igenévként sem értelmezhető, csupán egy néptánctípus neve. Ez azért fontos, mert a szerző amatőr néptáncos. A felolvasott szövegek még inkább alátámasztották az egy nappal azelőtti olvasmányélményt: a kötet nagyon rendben van!

psa

Mivel a pénteki napból még annyi van meg, hogy a Kispál-Hiperkarma-Quimby szentháromságra rázzuk, a másnap elég nehezen indult. Az álom nyomását még a JAK-közgyűlésen is érezni lehetett, ahol új sorozatszerkesztő párost választottak Borsik Miklós és Balajthy Ágnes személyében, valamint új programszervezőt, Kozák Tibort.

Ez után következett a tábor legkínosabb beszélgetése, melynek egyetlen izgalmas pillanata az volt, amikor Csordás Gábor, aki nem bírta tovább Kucsera Tamás Gergelynek, az MMA képviselőjének falazását (azt, hogy három óra alatt sem volt hajlandó világos választ adni eldöntendő kérdésekre), számon kérve az MMA elnökségi tag vitaképességét felállt, kirohant és a hallgatóságra csapta a könyvtár üvegajtaját. Azt hiszem, nagyjából ennyire tudott egymással mit kezdeni a Zubek Adrienn, Gulyás Márton felől teljesen illegitim szervezet és az MMA felkészültségét használható érvek nélkül hangsúlyozó Kucsera.

Annál érdekesebb volt a titkos naplók felolvasása. Renátóra őszintén nem gondoltam, de Horváth Györgyi akkor gyanússá vált, amikor szinte ismeretlenül nagyon közvetlenül és kimerítően érdeklődött előző este a Patkány éve beszélgetés után – ezen az sem változtat, hogy ez a momentum aztán szerepel is a naplóban. A felolvasás alatt kivetített képek (by Bach Máté) a tábor életéből ballagás-fílinget kölcsönöztek a legnépszerűbb szigligeti programnak.

IMG_7846

Az utolsó intellektuális együttlét a Rájátszás-koncert volt, ahol ezúttal a Szűcs Krisztián + Szálinger Balázs, Takáts Eszter + Karafiáth Orsolya és a Kardos-Horváth János + Kemény István párosok olvastak fel és zenéltek. Nagyon jól szóltak az egy szál gitárra áttett versszövegek, Szálinger énekelt is nekünk, míg Karafiáth táncolt.

Hát így ért véget a 25. JAK-tábor. Aki nem hiszi, járjon utána, rengeteg felvétel készült, cikk íródott. Jövőre sem lesz érdemes otthon maradni.