25. JAK-tábor II. nap

Bőséges reggelink után a Simon Márton – Závada Péter duó slamináriumán idítottuk a napot, hogy végre megtudjuk, mi is az a slam. A csoportterápia gyors bemutatkozással kezdődött, melyből az is kiderült, a két szerző személye vonzotta a slammerek zömét a táborba. A bemutatkozás után, hogy mindenki kipróbálhassa hangerejét, Tolnai Ottó Ahogy című versét adták körbe, egy-egy szakaszt olvasva a műből.

IMG_7433

 

A következő kört a slam meghatározásának és/vagy meghatározhatatlanságának szentelték a foglalkozás vezetői. Megfogalmaztuk szimpátiánkat, kétségeinket, kérdéseinket a műfajjal kapcsolatban. A középiskolás korosztályt a szabadság, a spoken word korlátlansága vonzza a slamhez, mint kiderült, ez úgy ad műveltséget, hogy közben menő is. A fő kérdés mégis az maradt, hogy az alapvetően a “hagyományos” költészetre is “igaz” definíciókon kívül, melyek elsősorban a közösségiség, a jelenbe vetettség, az élő nyelv, a szó, mi különíti el a műfajt markánsan az irodalomtól (mint irodalomtól). A kérdés tartalmas vitát vont maga után, melyből nekem úgy tünt, hogy a kérdést nem lehet a műfajtörténet felől megválaszolni (tudjuk, a slam mozgalom amerikából származott át kishazánkba épúgy, mint a világ más országaiba, alapja a beat költészet és a spoken word estek). Nekem a két gyakorló slammer szavaiból úgy tűnt, művészetüket inkább mediális és politikai tendenciák határozzák meg: vagyis egészen konkrétan (mondjuk így, kétségek nélkül) az nevezehető slamnek, ami 1)élőszóban 2) egy színpadon 3) egy slamverseny keretében történik (ideális estben maximum három percig tart), hogy aztán ebben a keretben milyen típusú 4)szöveget 5)szólaltat meg a 6)szerző, hogy az csasztuska-e, két szótagos dadogás, vers, vagy nem vers, az mindegy. És a lényeg, ami úgy vélem a mozgalom népszerűségének a valódi forrása: a 7) a közönség – közösség ítél, 9) demokratikusan, hogy 10) ki a jobb. Teljesen igaz: az irodalom mint irodalom rendszere ezt a fajta demokráciát nem ismeri, nem gyakorolja. Mindebből úgy tűnik, a slam egy posztirodalmi műfaj, ami éppen mostanában építi ki saját politikai-esztétikai rezsimjét, csakúgy, mint az irodalom a késő 18. kora 19. században.

IMG_7450

Ebéd után Németh Zoltán beszélt a posztmodern magyar irodalom hármas stratégiájáról tavaly megjent könyve alapján, részletesen bemutatva teóriáját. Az irodalomelmélész az előző évtizedek magyar irodalmi recepciójában már-már túlterheltté vált fogalmat próbálja kétnapos előadása során tisztázni. Az első előadásából megtuduk a foglamat a domináns hazai diskurzussal szemben nem a mondernizmus egyenes folytatásaként képzeli el, hanem valamiképpen pont annak ellentéteként, megismertük a három stratégiát, illetve azokat a műveket, melyeket a szerző ezeknek alárendel. Nehéz lenne összefoglalni mindazt, amiről Németh Zoltán beszélt, ugyanakkor akit érdekel a téma, mindenképpen olvassa el a könyvet!

IMG_7444

Az előadás után a magyar irodalom külföldi helyzetéről folyt beszélgetés Füle Ágnes, Szabó Zsuzsa, Rácz Péter és Katarzyna Sitko között, akik Benedek Anna kérdéseire válaszoltak. Megtudtuk: külföldön leginkább a magyar regényeknek van kereslete, illetve a gyerekkönyveknek, míg költőinkből jóval kevesebbet tesznek át idegennyelvre. Megegyeztek abban, hogy a magyar irodalom külföldi fogadtatásának jót tett Kertész Imre Nobel-díja, valamint főleg a német piacon egyre népszerűbb Nádas Péter. A beszélgetők szerint fontos, hogy a magyar kiadók és a szerzők maguk is keressék a külföldi kollégákat, hiszen ott is rendelkezésre állnak források fordításokra és könyvkiadásra is.

IMG_7472

A vacsorát a nap valószinüleg legjobban várt beszélgetése követte Tompa Andrea, György Péter és Boka László között. László Szabolcs szerint könnyü eltévedni a képzelt Erdélyek között, ezért kijelölte azokat a képzelt Erdélyeket, melyekről nem kíván szólni a beszélgetés. Az Erdély-téma fontosságát, illetve az ezzel kapcsolatos kérdések tisztázatlansáát mi sem mutatja jobban, minthogy a moderátor szerint Tompa Andrea könyvének kritikusai kifejezetten félnek Trianonról nyilatkozni. A szerzőnő egyetértett, ugyanakkor nem is várja el értelmezőitől, hogy választ adjanak a Trianon-kérdésre, hiszen ez íróként is nehéz feladat, melyhez mindenkiek magának kell megtalálni az utat, empátiával, illetve a saját tapasztalatiból kiidulva. A beszélgetes másik fontos kérdése az volt, hogy annak, aki nem élte át, és annak, aki nem Erdélyben él, vajon közvetlen köze lehet-e a problémához. György Péter szerint Trianon egy absztrakt, tanult fájdalom, ami a mai magyaroknak csak egy ok a sajnálkozásra, valódi közük nem lehet hozzá, ezt azzal támasztotta alá, hogy azokban a történelmi pillanatokban, amikor valódi tettekre lett volna szükség, például, amikor embereket deportáltak magyarországra, és családok voltak kénytelenek vasúti kocsikban élni, akkor a magyarok nem segítettek.

IMG_7474

Kiderült: Erdély a hallgatás láthatatlan története is, olyan téma, amit jobb, ha kerülünk. László Szabolcs szerint Tompa Andrea könyve pont azért jó, mert nyíltan beszél, sok mindent megért és megértet Erdélyből, valódi történeteken, valódi helyszíneken keresztül, mint pl. a kolozsvári egyetem, amely a regény idejében liberalizmusával méltán vette fel a versenyt a budapesti egyetemekkel. A beszélgetés ez után az erdélyi irodalom szerepét tárgyalta. György Péter szerint Erdély leegyszerűsítő képét nem is Trianon, hanem a romantika termelte ki. Irodalmi jelentőssége Trianon után nőtt meg, és afféle pufferzónaként működött, hiszen számon lehetett rajta kérni, amit a politika nem tudott elérni. Edélyből azért lett tehát irodalmi ügy, mert másba nem lehetett belekapszakodni, a nemzeti mítosz viszont elég volt az impotencia elfedésére. Ezután, a beszélgetés vége felé felmerült a kérdés, hogy mit tudunk kezdeni a kiüresedett, poltikai retorikán kívül a közbeszédben semmit nem jelentő Erdély-képpel. Reflektálva a beszélgetés elején elhagzottakra, ebben kollektív felelősséget nem lehet vállalni, mindenkinek saját magának kell rendezni az Erdélyhez és Trianonhoz való viszonyát.

Szerda este is kellőképpen elfáradtunk szellemileg, a sör, mint ilyenkor mindig, nagyon jól esett a buliba hajló feldolgozó beszélgetésekhez.