Amikor elkezdtem olvasni A patkány évét, és meglátta egy ismerősöm, egyből nézett, hogy minek olvasok én ilyen őrültségeket. Mondtam neki, hogy ez ugyanúgy szépirodalom, mint horror, és ne kötekedjen. Ő erre azt válaszolta, hogy bizonyítsam be.

bartok_patkany_eve_borito_rgb_kicsi

Nos, több kritikát is olvastam a könyvről, mielőtt nekikezdtem volna az okfejtősdinek. Egyikkel sem értek teljesen egyet. Műfaja szerint biopunk zsánerregény. Ebbe nem kötnék bele, egyébként sem vagyok nagy tudós ilyen extrém esetek bekategorizálásában, mégis, bennem leginkább a horrorburleszk kifejezés formálódott meg. Hiszen ez horror a javából: kegyetlen gyilkolás, viviszekció, az emberi faj anomáliáinak nagyítóval való kutatása. Ellenben esetlen antihősei és a regény alapvető sötét hangulatát groteszk módon megtörő irreális helyzetek valóságos burleszkké alakítják azt.

Komikus mozzanat többek között a hullaház portásának pornóújság-gyűjteménye, Karl állandó kólafogyasztása, vagy a két másik főszereplővel, Martinnal és Ludwiggal kapott kimenőnapja, melyet stílusosan egy diszkóban töltenek. A szerző itt mutat rá először az egyébként Heideggerről, Marxról és Wittgensteinről mintázott alakok emberi és mégis emberietlen mivoltára. Hiszen láthatjuk, mennyire élvezni és érezni szeretnék az életet, annak ellenére, hogy szembeötlően nincs ehhez kompetenciájuk, miközben Martin „megalomán belső szervei, összes apró receptora”, tehát lényegében robotteste Prodigyra ropja a táncot egy mulatt lány kegyeiért.

10348_283683491776785_292828851_n

 

Itt kezdek el igazán belemerülni az egyébként is olvasmányos regénybe, és jövök rá annak egyik zsenialitására, mégpedig, igen, a humorára. Ez is ambivalens dolog viszont, mint maga az egész regény, az összes szereplő és a mondanivaló; ugyanis vérfagyasztó belegondolni, hogy miféle lények lehetnek azok, melyek úgy ölnek, ahogy mi reggel fogat mosunk vagy cipőt húzunk, és csak röpke pillanatokban fogják fel ennek súlyát. Karácsonykor Transformerst néznek és bélyeget szopogatnak a háztetőn. Számomra ez teszi őket igazán rettentővé, a kiszámítható kiszámíthatatlanság, a rendetlen rendszeresség.

Nagy gondom volt a cselekményszálak el-elhalásával. Nem értettem, milyen célt szolgál a hörcsögevő Friedrich (Hölderlin) bemutatása, miért figyelte meg Cynthia, az apokalipszis anyja tizenhat éves szeretőjét, hogy került Cynthiához egy mindenkit befolyásolni képes opálgyűrű. Mi volt az a bizonyos radioaktív fiola a három filozófusnál, a pragmatisták mégis miért támadták meg őket (ez a mozzanat egyébként ismét csak növeli a regény sötét humorát), és hogy akkor végül is kik vagy inkább mik hiányoznak a lombikokból? Hölderlin személye végül megvilágosodik. Ő a pap az emberiség temetésén, Cynthia elmebetegségének megkoronázása; illetve sok minden másra is magyarázatot kapunk, mindre legfőképpen az utolsó oldalakon. Ez rendkívül megnyugtat, mégis, nem tudom elengedni a továbbra is fennmaradó kérdéseket magamban. Ugyanakkor azzal is igyekszem számolni, hogy az író, Bartók Imre meglehetősen önkényesen bánik narrátori szerepével, és mintha ő is – csatlakozván szereplői gondolkodásának csapongásához – tudatosan tartana vissza dolgokat. Talán a trilógia második részében kapunk majd választ minden másra is? Lehet, a trilógia kerekségére felügyel inkább a szerző, mintsem azon belül az egyes könyvek önmagukba záródó kozmoszára? Vagy ez, ami reálisabbnak is tűnik, baki lenne csupán?

936504_298684353610032_7038530_n

A történéseket egyébként nem csak egy szereplő szemüvegén keresztül látjuk. Ez élvezetes jelenség. Mind a három kiborg filozófus, mind Cynthia szeretője, Stone nyomozó, Friedrich, sőt a könyv legelején a gyilkos-áldozat fejébe is bepillantást nyerünk. Mellékvágányra kerül azonban ez az írói bravúr azáltal, hogy mindegyik megfigyelt ugyanolyan stílusban, modorban gondolkodik. Mindegyikük lényegében ugyanolyan elmebeteg, ugyanaz a belső hang beszél hozzájuk – ezek derülnek ki a kurzívval szedett mondatokból. Vajon ez is arra próbál rámutatni, hogy a leginkább épeszűnek tűnő személy, Stone nyomozó is ugyanolyan bolond, mint üldözöttjei, és mint minden ember a földgolyón? Hogy tényleg ennyire férges lenne New York és az emberi faj? Lehetséges, hogy igen. Viszont leginkább arra a következtetésre kellett jutnom, ez magának az írónak (vagy talán Cynthiának?) saját hősei ellen intézett provokálása, ingerlése. Cynthia ez esetben azért is merülhet fel, mivel ő az egyetlen fontos karakter, akinek fejébe nem nyerünk bepillantást. Ez az übermensch minden szálnak a mozgatója, minden társának befolyásolója, ezért lehetséges, ő irányítja gondolataikat is. Személye homályának egyik magyarázata lehet, hogy kapcsolatainak, életének összerakása rendkívül bonyolult és talán lehetetlen vállalkozás is lett volna az író számára. Hiszen egy ilyen fiatal nő hogy szerezhetett az egész világot behálózó kapcsolatrendszert, és hogy érthet a főzéstől elkezdve a fegyverhasználaton át mutánsok megalkotásáig? Másik magyarázatként foghatjuk fel ellenben, hogy ha csak egy kis pillanatképet is kapnánk a hősnő gondolataiból, minden meglepetés-merénylet és világot romba döntő terv napvilágot látna, ami által váratlan fordulatoktól esne el az olvasó. Másrészt pedig felmerül, le lehet-e egyáltalán írni a végzet asszonyának gondolatait – vannak-e érzései vagy lényét csak a „végső cél” és a szeretkezés vágya hatja át.

1011127_280678662077268_1724937393_n

Cynthia alakja sajnos, csakúgy, mint Stone-é és Richie-é, a szeretőé, nincsen megfelelően kidolgozva. A nyomozó alakját ugyanis az író mintha elhanyagolná, és Richie-nél nem lelünk választ arra, mégis miként képes valaki ilyen vegetatív módon végignézni egy tömeggyilkos pusztítását. A könyv végén nem kielégítő és meglehetősen hihetetlen Cynthia válasza, hogy miért is tette ezt a rengeteg szörnyűséget. Másik oldalról megközelítve azonban újabb filozófiai mélységekbe lök rövid magyarázata, miszerint „a folyamatos tanulás, a hajtás, a rohanás, mindig csak előre, senkiért-semmiért…” tette ezt vele. Tehát az olyan kicsinek tűnő családi anomáliák, mint a válás, az elhanyagolás és túlhajszolás szörnyű defektusokat okozhatnak egy gyermek lelki fejlődésében, és az ő esetében pedig különösen extrém módon végezték ezt. Ezt is a könyv egyik üzenetének vehetjük, mint magát az emberi faj botanizálásához való ragaszkodást is – ez a nép elkorcsosult világot teremtett magának a természetet semmibe véve és rombolva, és mára már feleslegesnek tűnő dolgokért harcolunk mindennapjaink során. Elég pesszimista végkifejlet – mégis, aki kicsit is elmerengett már saját egzisztenciáján, ugyanígy felmerülhetett benne: mi a franc értelme is mindennek. (Itt jegyezhetjük meg, ez a rousseau-i „vissza a természetbe” elmélet elvadultabb, kifordított, megrágott és kiköpött újraértelmezése is lehet, és mennyire illik rá, még ha valószínűleg Bartók egy percig sem gondolt Rousseau-ra  előtérbe helyezvén a német filozófiát.) További konzekvenciának tartom, és Bartóknak az emberekből és jóságból való kiábrándultságának vélem, hogy sors lényegében rohadtul nincsen. A könyvben olyan brutálisan véletlen, ki válik ezeknek a robotisteneknek az áldozatává, hogy az egyenesen vérfagyasztó. Akit épp kiszúrnak, akivel épp játszadozni akarnak, az kerül terítékre. Mintha ezek a filozófusok csak állnának egy helyben, a világ meg szaladna és játékgépszerűen oda-odadobna eléjük egy-egy szerencsétlent. Nem is igazán a sors játékszerei vagyunk, hanem a szabadon futkorászó gyilkosoké.

1072228_290029037808897_1109956094_o

Tekintve, hogy a három kiemelt szereplő filozófusok nevét viseli, bölcselkedéstől sem mentes a regény. Rengeteg, az eseménysort nem befolyásoló és annak szempontjából értelmetlen, filozófiai megközelítésből viszont meghatározó helyzetekben kapunk Bartók Imre „agyszöszeiből”, melyeket természetesen Wittgensteinéken keresztül mutat be. (Ilyen például a múzeumi merénylet előtti séta is.) Karl Marx, a társadalmi egyenlőség 19. századi képviselője és a munkásréteg felmagasztalója többször is feltűnik gyámolító szerepben a szegények megsegítőjeként. Martin Heidegger mint az egzisztencializmus nagy alakja joggal háborodik fel a sztár pragmatista Honecker által boncolgatni kívánt témán, a létkérdésen. Wittgenstein pedig mint az analitikus és nyelvi filozófiához köthető gondolkodó-gyilkos, leginkább a gondos elemzések iránt érdeklődik, és az írást sem veti meg (lásd: nekifog saját Hasfelmetsző-történetének).

Az író által teremtett univerzum eldeformáltságát jelzik csak igazán ezen elmélkedők, elvégre pont azok válnak a gyilkosság fekete angyalaivá, akik hétköznapi felfogásunkban nyugodt, megfontolt, asztal- és papírlapot koptató figurák, akik leginkább csak elméletben juttatják kifejezésre felvetéseiket, nem pedig gyakorlatban. Ez is az élet abszurditásának egyfajta megéneklése, mely tökéletes választás a szerző saját okfejtéseinek bemutatására. Éppen ezért is támad az az érzetem a könyv befejeztével, hogy nem is a történet lényeges – vagy legalábbis alárendelt funkcióval bír. Mondanivalója, a természet iránti vágy csak eltörpülő végkifejlet és a műfaj, a biopunk zsánerség is csak póz – a lényeg a német filozófusok és Bartók elméleteinek összecsapása. Számomra többek között ez teszi naggyá a könyvet.

966771_263467653798369_1662522035_o

És most kezdenék csak el igazán vitatkozni az ismerősömmel – ez bizony szépirodalom. Ezen könyv írója színvonalas hasonlatokat és mondatkompozíciókat használ – pl. „teltek a másodpercek melyek mindegyike… egy törhetetlen ivókút része volt.” Ettől lesz szépirodalom, vagy a múlt századok filozófusaira történő töméntelen utalástól, sőt, még egy 18. századi német költő alakja is megjelenik. Továbbá ez esetben a célközönség alapvetően egy intellektuális réteg, mely értékeli a lírai nyelvezetet, ismeri Alfred Hofmann szerepét a drogok világában, vagy legvégső esetben akár még a kémiához is konyít.

A gyenge pontokat leszámítva meglepően pozitív csalódást jelentett az olvasmány. Nem gondoltam volna soha, hogy egy (látszólag) öldöklős, apokaliptikus sztorit számomra élvezetesen és színvonalasan elő lehet adni. Bartók Imrének sikerült. Olvassátok!

Bartók Imre, A patkány éve, Libri, Budapest, 2013.

A FÉLonline értékelése a könyvről: 7/10.

A patkány éve a Critica Nován.

A patkány éve a Facebookon. A képek innen származnak.