Az arculatváltást (még) nem vettük észre, a helyszínek is maradtak a régiek. Küllemre olyan a fesztivál, mint a korábbi években. A legjobb hír az, hogy 300 Ft egy korsó sör. Tök jó program ez augusztus 20-ára.

Nem a fellépőké volt a nyitónap, hanem a hangulaté. Délután háromkor Kozmoszra beesve még alig sétálgatott ott néhány társaság. Körülbelül este hattól kezdett el beözönleni a nép, de hát ez érthető kéremszépen, héttől a nagyszínpadon játszott az Edda Művek. Őket Pataky Attila fiának, Gergőnek a zenekara, a Pataky Művek előzte meg. Utóbbi saját műveket adott elő, körülbelül ugyanolyan stílusban, mint az édesapa zenekara. Most együtt turnézik a család, ám a trónörökös zenekar frontembere azt nyilatkozta a Blikknek, hogy önálló koncerteket is akarnak majd. Az érthető, hogy Gergő nagyon hálás a sok segítségért, de egy ilyen zenekarnév helyett ennyi erővel már lehetnének „Edda Művek Művelői” is.

1185808_504454059643606_1271094891_n
Megbocsátottam a szervezőknek, hogy nem valami vagány, most felkapott zenekart raktak be főattrakciónak az ingyenes nulladik napra. Azt nem tudom, hogy milyen volt az Edda, mert nem érdekelt, de az biztos, hogy a koncertjük idejére már rengeteg látogató volt bent. Szülők kézen fogva bóklásztak, bámészkodtak a gyerekeikkel. Bácsik, nénik még a színpadtól távol állva is nagy beleéléssel lötyögtek, gyere őrülteztek és kölyköd voltamoztak.
Ez amolyan családias hangulatú augusztus 20-i program volt. Nem a fesztiválarcoknak szólt, hanem a szegedieknek, hogy kijöjjenek megünnepelni az államalapítást. Amikor sétáltam hazafelé, tömve volt a híd és a rakpart, de sajnos a vihar Szegeden sem engedte megtartani a tűzijátékot.
Ja, van trafik a bejárattól egy köpésre (a hídon tovább kell menni és már látszik is a logó), ami a SZIN idejére reggel 8-tól hajnali 4-ig nyitva tart.