A mindössze tíz évet felölelő alkotói időszak alatt a fiatal Egon Schiele felbecsülhetetlen értékű életművet hagyott hátra. Művészetében kiemelt szerepet kap az erotika: képein kendőzetlenül jelennek meg olyan jelenetek, amelyeknek ilyen formában való bemutatása korábban szinte elképzelhetetlennek tetszett a képzőművészetben. Schiele bátorsága talán példa nélkülinek mondható. Képein keresztül tabukat döntöget, lebontva ezzel áthatolhatatlannak vélt falakat néző és nemiség között.

3

A Szépművészeti Múzeum idei nagyszabású kiállításán több mint 80 képet vonultat fel. Köztük 50-nél is több Schiele-alkotás látható, emellett találkozhatunk még a bécsi expresszionizmus kiváló mestereinek, többek között Oscar Kokoschka, Hans Böhler, Richard Gerstl vagy Max Oppenheimer műveivel is, akik Egon Schiele vezetésével önálló művészeti csoportosulást alkottak Neukunstgruppe (Újművészet-csoport) néven. A bécsi expresszionizmus közvetlen előzménye a századelőn nagy népszerűségre szert tevő szecesszió irányzata. Schiele művészetére nagy befolyást gyakorolt az osztrák szecesszió kiemelkedő alakja, Gustav Klimt, valamint Henri de Toulouse-Lautrec és Edvard Munch hatása is megfigyelhető. Elsőként következzen a nemiség témaköréhez tartozó művek rövid bemutatása.

A következő képek jelentősége a művész „őszinte szókimondásában” ragadható meg a leginkább. Sokak szemében talán erőltetettnek tűnhet az erotikus jelenetek elburjánzása Schiele életművében, ám látni kell a képek hátterében megbúvó lehetséges motivációkat is. A szexualitás mindannyiunk életének szerves része, mint ahogy testünk sem csak ruhák elfedésében elképzelhető, hanem azoktól megszabadítva is. Schiele a képein keresztül csupán bemutatja, milyenek vagyunk valójában, tükröt tart elénk, hogy belenézve magunkra ismerhessünk – legtöbbünk mégis megbotránkozik rajta.

Szeretkező pár (1915) című munkáján oldalnézetből látjuk magunk előtt a jelenetet: mind a nő-, mind a férfialak felénk fordul, tekintetével kapcsolatot teremtve a szemlélővel, egyúttal felrúgva a szeretkezés intimitását. Az alkotó ezzel az eszközzel próbálja közelebb hozni őket a befogadóhoz, ennek hatására beavatottakká válunk, már-már a jelenet részeseinek érezhetjük magunkat. Ez utóbbiban rejlik a kép különlegessége: olyan történésbe nyerünk betekintést, amely valójában nem tartozik ránk.

Ölelkező lányok (1915) című festményén a hozzánk közelebb lévő hölgy szintén a szemünkbe néz. Érdemes megfigyelni a két figura arckifejezésének megjelenítését: míg az említett, hosszú hajú nő szeme, tekintete pontosan árulkodik pillanatnyi érzelmeiről, gondolatairól, addig a takarásban lévő nőalak szeme leegyszerűsített, mindössze két ponttal van jelezve. Utóbbi szinte már férfias vonásokat ölt: haja rövid (talán kontyban összefogva), jobb karja izmos, bal keze szintén férfias (ezt az érzést fokozhatják az erőteljes, határozott kontúrok, az ujjak tartásának merevsége, a törékenység hiánya); arca is szikárabb, korántsem olyan gömbölyded, mint társáé. Ez a figura lehet az érzelmeket elfeledő testi vágy egyfajta szimbolikus ábrázolása.

letöltés

A Fekvő női akt (1917) lehetne egy XX. századi Olympia, ha Tizianóval hasonlítjuk össze, csakhogy itt a nemi szerv nincs (teljesen) eltakarva. A hölgy lábainak, karjainak tartása, arckifejezése mind-mind a szemérmesség háttérbe szorulásának/szorításának tanújelei. A kép kompozíciója is ez utóbbit szolgálja: mindent tisztán látunk felülnézetből, semmi sem marad palástolva. A hölgy bal kezének mozdulata is említést érdemel: első látásra úgy tűnhet, mintha görcsben állna, valami után görcsösen vágyakozna, ám elképzelhető ennek szöges ellentéte is, a vízszintes felületen megpihenő kézfej természetes, nyugodt állapota. A helyzet azért sem egyértelmű, mert a kép térkezelése is meg van bontva, fel vannak rúgva annak hagyományos szabályai (a vízszintes és a függőleges egybemosódása, a három dimenzió eltűnése).

Az Álló fiúakt című munkával folytatva a sort Schiele gyermek-ábrázolásmódjába kaphatunk betekintést. Ami gyermekekről készített aktjainak egyediségét jelenti, az a zsenge, romlatlan testnek a szándékos elcsúfításában keresendő: a művein megjelenő kislányok, fiúk öregasszonyok, élemedett korú férfiak testébe bújnak – gyenge, sovány testalkatúak, kiálló csontúak. A fiú arca nem sok érzelemről tanúskodik, szemeit csukva tartja, mintha némán tűrné, hogy ismeretlenek, kívülállók az ő meztelen valóját szemlélik.

Halott anya (1910)

A továbbiakban részletesen lesz szó a Remeték (1912) című kompozícióról. A képen két alak áll velünk szemben. A bal oldali minden bizonnyal Egon Schiele, ezt a feltételezést támasztja alá az, hogy a figura látható kezén az ujjak a jellegzetes schielei V-alakot formázzák. A jobb oldalinak a kilétéről viszont megoszlanak a vélemények. Sokan a festő nagy elődjét, Gustav Klimtet látják benne, mások viszont a fiú 15 éves korában elhunyt édesapjával azonosítják, illetve egyfajta Krisztus-ábrázolásként is felfogható. Édesapja elvesztése a legnagyobb fájdalommal töltötte el a kamaszt, akihez nagyon közel állt az élete végén már elmebajjal küszködő családfő. Ebből eredeztethető, hogy a halál Schiele egyik legmeghatározóbb létélményévé vált, és nagyban hatott művészetére. Első látásra itt is a komor-depresszív fekete dominanciája tűnhet fel: mindkét alak feketébe öltözött, a háttér, a föld is szürke, színtelen, fájdalmakkal telített. A cím a remetékre jellemző elszigeteltséget, a magányt, a csendes visszavonultságot hozhatja be a mű jelentéskörébe. A leghangsúlyosabbak az arcok, a tekintetek vagy azok láthatatlansága: a jobb oldali alak szemei csukva vannak, talán csak alszik. Vagy egy halott ember jelképe lenne? Elképzelhető mindegyik fentebb említett vélekedés: a figura karakterjegyeiben fel lehet fedezni akár Klimt arcvonásait is, de talán erősebb lehet az a gyanú, hogy az édesapát jeleníti meg, hiszen a borús hangvétel ebben az esetben válik indokoltabbá. A jobb oldali alak fején lévő pánt lehet a krisztusi töviskoszorú szimbóluma, vagyis azzal a jelentéstöbblettel járulhat hozzá a kép mondanivalójához, hogy az apának igazságtalanul kellett meghalnia. Belekarol a fiút megtestesítő, bal oldali férfiba, ez összetartozásuk jeleként értelmezhető. Ki lehet térni még a figuráktól balra lent látható virágokra: kettő van belőlük, az egyik élettelenül csüng lefelé. Ez az elem szintén utalhat az apa és fia kapcsolatában bekövetkezett tragédiára. A bal oldali férfi tekintete agresszív, ideges, nyughatatlan vagy akár őrült. A kép a belső lélekállapotok, a festőben (vagy az emberben) élő leküzdhetetlen feszültségek, dilemmák, az önmarcangolás, a világ gondjaira reagáló, végletekig fokozott túlérzékenység lenyomata is egyben.

Végül essék szó Schiele egy másik allegorikus tárgyú kompozíciójáról. A kiállításon látható Halott anya (1910) című képét felesége 1918-ban bekövetkezett halála ihlette. Az asszonyt hat hónapos terhesen érte el a spanyolnátha, amelyet nem élt túl. A kép ennek a felfoghatatlan családi veszteségnek állít emléket. Végtelenül borongós, megindító; a fekete, a gyász színe uralja, foglalja keretbe. A hideg-meleg színhasználat az élet és halál ellentétét fejezi ki. Nagyon hangsúlyosak a kezek: az anya még kezének érintésével védené ártatlan gyermekét, a magzat pedig mintha utat próbálna törni magának, mintha kezeinek feltartásával jelezné, hogy élni szeretne. Ő is kinéz felénk, mint oly sok alakja Schielének, segítségért kiált, ezért fordul a külvilághoz. Aki egyszer látja ezt a képet, többé nem felejti el. Ahogy Egon Schielét sem lehet kitörölni emlékezetünkből. Szívesen rácsodálkoznék a korai halála miatt meg nem festett képeire, ám életműve így is feledhetetlen, alakja bennünk él tovább.

 

A kiállítás megtekinthető 2013. június 26. és szeptember 29. között Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.