Ördögkatlan 2. nap

A címadás meg főleg. Másnaposak vagyunk, és gondolkodni fáj. Nem ígérjük, hogy lesz értelme a cikknek. Mesélünk ma kutyákról, akik az ember legjobb barátai minden téren, mesélünk meglepően jó felsőtestű színészekről, és mesélünk pogóról rezesre. Ördögkatlan második nap, fejfájós kiadás.

A napunk valahol ott kezdődött a reggeli kávé és zsömle után, hogy megnéztünk egy gyerekműsort. És jó volt. A Káva társulata drámapedagógiával foglalkozik, és a Gubanc is egész nevelő célzatú volt. Tibi, az őszülő felnőtt testébe szorult kisiskolás szülei elmennek hazulról, és a szomszéd csúnyanéni azon nyomban elveszti neki a kutyáját, hogy legyen miért a Tiltott Erdőbe szaladnia. Aztán boszorkák, interaktív közönség, mit tudjuk még, mi. A lényeg, hogy jó volt. Gyerekeseknek ajánlott közös program.

Voltunk a Tóth Pincében is. Ők szponzorálták a következő reggeli fejfájdalmainkat, és minden hálánk érte. Az Irsai Olivér idén is imádnivaló. Következő nap nagyobb üvegekkel megyünk.
pepe

Később délután beültünk a tornaterembe, hogy félmeztelen emberek ugráljanak nekünk. A légkondinak még mindig nagyon örülünk, tavaly ilyenkor már belefulladtunk volna egymás izzadtságába. A Nagy Füzet katartikus, talán az év legjobb darabja, vagy az Ördögkatlan teljes történetének a legkiemelkedőbbje, csak szuperlatívuszokban beszélnénk róla, ha tudnánk most beszélni. Nem vagyunk amúgy nagy rajongói a különösen elvont díszlettervezésnek és rendezésnek, de örülünk, hogy néha látunk arra is bizonyítékot, hogy tud az nagyon jól is működni. És feltételezhetően a sarki zöldséges platina szintű támogatója a színháznak, mert a mindent krumplival, uborkával és padlizsánnal helyettesítő darabban több vitamin kenődött a falra, mint amennyit mi egy év alatt fogyasztunk.

Színház után még átértünk a Narancsligetbe a Rájátszás utolsó félórájára, bár csak a padok mögé, a földre tudtunk ülni, és a fenekeken túl nem láttunk semmi érdekeset. Hallani viszont annál többet: Szálinger Balázst, ahogy kétszavanként beleakad az állítólag alaposan bemagolt Szűcs Krisztián-versbe, Szűcs Krisztiánt, aki saját életművét adta el egy poén kedvéért, és számok közötti kellemes beszélgetéseket az előadók között, akik mintha észre sem vették volna, hogy kétszáz ember bámul feléjük.

erdősvirág

A Rájátszás végén a legváratlanabb élmény Erdős Virág szereplése volt, akinek nem lenne szabad színpadra állnia. Weöres után a legalkalmatlanabb magyar hang az előadásra, gondoltuk, amikor nekiállt felolvasni. Aztán elkezdett énekelni, és ígérjük, hogy soha többet nem fogunk vihogni Weöresön, mert ezek után már semmi sem lehet vicces. (A szövegeit persze szeretjük nagyon.)

egribalázsvagybálint

Aztán kiültünk az árokpartra, hogy ismerős ismerősét nézzük zenészt játszani. Játéknak viszont inkább csak szomorú volt. Egri Bálint egyszálgitár-tudással és majdnem vézna énekhanggal még akár lehetett volna Cseh Tamásosan érdekes, ha a gondolatai nem annyira kínosan gimnazisták, ha a rímek nem olyan otrombák, ha netán a szöveg és a zene néha találkozik is, és nemcsak egymás m
ellett vegetál. De a sors nem úgy kívánja, hogy egyenes útja legyen a nagyszínpadra, akármennyire is profinak tetszik minden második szám után a hangtechnikust basztatni.

wombonagyszínpad

Az este végén viszont a keserű szájízt alaposan elmosta az utolsó koncert. Megint találkoztunk a Wombo Orchestrával, mert megkapták idén azt a nagyszínpadot, aminek tavaly csak a szomszédságában játszottak, a vizesblokk előtt. És tényleg inkább a színpadra valók, de nemcsak azért, mert akkor nem az enyhe szarszag hátszele hajtja a táncos népet. Boldogan betöltötték a nagyobb teret, a közönség meg a teljes focipályát. Mi a harmadik sorban ugráltuk végig, de leghátul se bírtuk volna mozgás nélkül. Annyira kifáradtunk a végére, hogy utána az Európa Kiadóról már sajnos nincs is maradandó emlékünk. Mégsem sajnáljuk a másnapot.