Ördögkatlan 1. nap

Napsütötte Nagyharsányból jelentkezünk, ahová a színház nyaralni jár, ahol a legjobb magyar bor is jézusi vizeletté válik, és ahol a helyiek úgy üdvözölnek minden fesztiválozót, mint messzi útról hazaérkezőt. Azt Orfű, Bánk vagy MésziStock után nem merjük állítani, hogy a legcsaládiasabb, de talán a legotthonosabb fesztivál címére még esélyes az Ördögkatlan. Ilyen volt az első nap.

A nyitány csúszott egy órával, és ugyan volt magyarázata, de minket éppen darazsak bántalmaztak, úgyhogy nem figyeltünk igazán. Nagy szívfájdalom nem lett belőle, mert így cserébe hallgathattuk a Kiss Erzsi Panchan gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek szóló bájos baromkodásait. Mély nyomot nem fog hagyni, de az együgyű nyelvi játék és a kellemesen háttérbe simuló zene kimondottan nyugtató és mosolyogtató hatással bírt.

katlan1

Aztán amíg a színpadot átrendezték a Törőcsik Marival való ceremoniális telefonhíváshoz, addig az üresjárat esetén bármikor bevethető Wombo Orchestra vert tábort a Narancsliget túlsó végében, hogy rezesbandától várható erőteljes vidámsággal ellenpontozza a Panchan somolygó dalocskáit. A második napon amúgy a Wombo majd a nagyszínpadra lesz hivatalos, de elhivatott katlanozó módjára már az elejétől itt lófrálnak, a fesztivál meg mindenki örömére ki is használja a jelenlétüket.

Aztán Bérczes László a tőle megszokott kedves szónokiatlansággal nekiállt megnyitni a megnyitnivalót, és személyesen megtisztelőnek éreztük, hogy külön felhívta a figyelmet az előttünk levő bokorban csücsülő darázsfészekre. Törőcsik Mari telefonos megjelenését sajnos kihagytuk, mert a szomszédban már állt a sor az esti színházra, de megelőlegezzük neki, hogy szeret minket, és hogy nem vagyunk normálisak.

katlan3

A színházi élményről viszont sok összefüggőt nem tudunk mondani. Annyi elvitathatatlan, hogy a légkondi nagyon jól jött a tornaterembe. A Jel Színház Woyzeck-jét láttuk, de hogy felfogtuk volna, azt nem merjük állítani. Értelmezési nehézségeinkkel mindenesetre legalább nálunk mérhetetlenül okosabb emberek társaságát bővítettük, mert még azok sem tudták követni, akik amúgy nem csak látásból ismerik a darabot. A cementporos arcú férfiak és nő szertartásos mozgásszínházában minden mozdulatnak akkora súlya volt, hogy a szimbólumok állandó zajában nem tudtuk átlátni, minek van tényleges jelentősége. Akinek lehetősége nyílna, mindenképp a rendező személyes narrálásával ajánljuk megtekintésre.

katlan4

Az esti program pedig a hagyományos katlani Quimby koncerttel zárult. Nem tudjuk, hogy sajnálni kell-e, de már képtelen minket meglepni a zenekar. A régi nagy kedvenc számokat mindig örömmel énekeljük Kiss Tibi után, és való igaz, hogy a repertoárjuk tele van ilyenekkel, de ugyanezeket a számokat ugyanígy hallottuk már elégszer ahhoz, hogy könnyes búcsút vegyünk a gyermeki rajongástól. A Quimby mára a magyar zenei színtér méltóságteljes kolosszusává avanzsált, és tisztelni inkább lehet, mint hanyattvágódni tőle.

Persze tiszteletből sokat érdemelnek, és van olyan jó a mindenkori koncertjük, hogy szívesen hallgatjuk még pár évig. A Katlan mindenesetre nem lenne teljes nélkülük, úgyhogy örültünk a szerencsének.