„A bölcsészettudományok nem teremtenek értéket” – száll a széllel a hetekben született szállóige, mint egy kora őszi, kiszáradt levél, száll a süket vagy épp nagyon jól halló bölcsészek feje felett, akiknek szájuk zárt, bár mit is mondhatnának? Felháborodjanak? Ellenkezzenek? Egyetértsenek? Vagy épp „én nem foglalkozom a politikával”-t kántálják? Nehéz a szakma (ha szakma egyáltalán), nem is lehetséges arról írni, miről szól, sokkal inkább azt feljegyezni, milyen is bölcsésznek lenni. Hogyan fest a bölcsészlét úgy általában itt s ma Magyarországon.

320873_240677492723933_199027996_n

Boldog Zoltán a könyvhéten bemutatott Kihez beszél ez a faszi? tárcagyűjteményének egyes darabjai épp ezt próbálják felvázolni: hol a bölcsész, hol az intellektuel? Csak nem egy szegedi kávézó vagy ne adj isten, Akácfa-jellegű vendéglő teraszán szürcsölgeti italát, miközben a távoli háttérben egy majd ezeréves, újraéledt összefogás jelei élednek fel az egymásra hányt homokzsákok lüktetésében. „S miért nem segít? – kérdezik – csak ott ül, iszogat, bár mintha valamit magyarázna. Kihez beszél ez a faszi egyáltalán?” Aktuális kérdés. Kihez beszél az író, ha már az egykor lejegyzett, elhangzott szavak csupán üres vázként vegetálnak a jelenben. Elkeserítő kultúrsokk, vagy talán keserédes felismerés: ó, a nagyok beszélnek még, de szavukat már csak mi halljuk, kik életünket, hivatásunkat rájuk alapoztuk. Senki nem figyel rájuk, csak mi, akik itt a kávézó (Akácfa vagy épp a Néphangulat Presszó) teraszán összegyűltünk, mi közvetítjük elnémult hangjukat, mert ezeknek az összeroskadt hangzóknak sajnos támaszték kell. Kérdezzük magunktól, kihez is beszél ez a faszi? Ja, megvan, hát hozzám. Kihez máshoz? Az én feladatom pedig e meggyengült szavakat közvetíteni a népnek, megerősíteni, sőt mi több, feltámasztani őket. Csak senki sem hallja. A továbbítani kívánt szavak kilukadt homokzsákként pottyannak a földre, miközben adtuk volna át a szomszédunknak. Kihez beszél ez faszi? Illetve, kikhez beszélnek ezek a faszik?

bz_thmu

Boldog Zoltánnal tavaly ilyenkor Braun Barna interjúzott. Elolvashatjátok itt.

Boldog Zoltán tárcái közt bár akadnak kevésbe sikerült, kevésbé szellemes darabok, mondatok, mégis erre az alig száz oldalas gyűjteményre szükség volt. A 29 éves író írásaiban gondosan megválasztott arányban keveredik a mindennapok közéleti (netán politikai) alaphangulata a novella műfajának tömörségével és érzékeny leírásaival. Utóbbi különösen megmutatkozik a Szegedről szóló, a várost lefestő részletekben. Persze, óvatosan azzal a politikai szóval, nincs itt semmiféle politizálás, csak magabiztos lenyomata azon ténynek, hogy az élet egyes területei, legyen szó akár a bölcsészettudományról, visszafordíthatatlanul beleragadtak a fel-feltörő politikai diskurzusok mocsarába. A kontextus így teljes.

Humor, tökéletesen eltalált, nem modoros elbeszélői hang, abszurd történetek. Az egyik legjobb sztori talán a Facebook-profil egyre erősödő hatalma felhasználója felett, míg végül előbbi válik abszolút létezővé (A nagy nap). A szellemesség azonban nem jellemző a kötet egészére, megmarad az egyes részletekben, sok helyen azonban mintha nem is lenne egészen kidolgozva a mondandó. Ötletes sztorik, poénok, szinte még érezni a kezdeti ihlet mámorát, ám néhol mintha az írásba szedés megfosztaná az ötletet nagyszerűségétől.

941373_241059952685687_1912431016_n

A kötet tárcái, írásai (novellakezdeményei) az Irodalmi Jelen Online-on jelentek meg, ezen írásokat gyűjti egybe a könyv. Talán ez az oka annak, hogy az utolsó oldal felé haladva a betűk egyre erőtlenebbé válnak, végül teljesen kifáradnak, majd a kezdeti magabiztos hang ziháló levegőkapkodássá válik. Ennek persze nem az az oka, hogy a kötet eleji írások jobbak lennének, mint az utánuk következők. Mert nem. Az eredetiség válik monotonná. Ez az eredeti hang azonban könnyen megőrizhető: nem javaslom Boldog Zoltán könyvét az első laptól az utolsóig elolvasni, követve a szerkesztés megszabta sorrendet – annak ellenére, hogy az egyes történetekben vissza-visszatérő alakok, helyszínnek tűnnek fel. A tárcák rendszertelen olvasása ajánlott, amely sokkal inkább felmutatja és megőrzi azt az eredeti hangot, ami a Kihez beszél ez a faszi? kötetét jellemzi.

Boldog Zoltán, Kihez beszél ez a faszi?, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2013.