Lesz idén is MésziStock

Július 19-én, pénteken veszi kezdetét Fejér megye legnagyobb szabadtéri házibulija, a MésziStock. A már-már legendás amatőr fesztivált idén sem támogatta telefoncég, sem bankkártya, ellenben Zámoly város sörmesterei 500 forint / liter áron fogják mérni csudálatos főzeményüket. Hétvégén ott lesz mindenki a székesfehérvári éjszakából, aki számít: zenél a friss folkzenét játszó Zombori, a Lions of Suburbia, a Kipu, külön bulival készül a Paraba és még egy vagon DJ és MC, részletes program itt.

7048_465050663581980_97581238_n

A tavaly lapunknak villáminterjút adó szervezőasszony, Mészáros Nelli szerint idén annyi változás mindenképpen várható, hogy jobban felkészültek egy, a tavalyihoz hasonló viharra, viszont alapkoncepciójában és áraiban a régi maradt a fesztivál. Tehát mindaz, ami a 2012-es szöcskekergetést felejthetetlenné tette, jelen lesz: a színpad közelében felállított egyetlen sör- és reggeliebédvacsora-sátor, az ereszd el a hajam, és hogy “Minden helyszínen az utolsó fellépők játékideje kifulladásig értendő. Esetleg egy kicsit tovább.”

Viszont idén is meg kell birkózni majd a puszta közepének minden kényelmetlenségével: vagyis aki sátorral jön (és nem mondjuk lakókocsival, mert erre is van lehetőség), hozzon valamit a dereka alá, mert a terület (zámolyi elágazás, körforgalom, a benzinkúttal szemben) irgalmatlan köves. Ugyanezen okból szükség van kalapácsra és extraszett sátorpöcökre is. Mobil WC ugyan lesz több (de ne hányjad már tele!), viszont zuhanyzót idén sem tudnak biztosítani a szervezők.

A jegyárak forintban értendők és az áfát tartalmazzák: egy napra ezeröt, két napra kétezer a buli. Napközbeni józanodáshoz programmal készül a Gibbon Slackline Magyarország, a Nem! Clothing és a RedRock Falmászó Klub. Sőt feljebb megtekinthető egy török őrtorony romja is.

Megközelítés: busszal Székesfehérvár, Zámoly, Csákvár, Gánt, Tata, Budapest felől a “Zámoly, Zámolyi elágazás”-ig. Az említett megállótól 2 percre van a helyszín. Ne legyetek hülyék, és gyertek el!