Június 29-én az utolsó napjához érkezett a Hegyalja, és szemmel láthatóan a fesztiválozók is utolsó erőtartalékaikat mozgósították három nap bulizás után. Nem csoda, hogy ezt tették, hiszen a szombati nap megannyi koncertet tartogatott még. Elég volt csak a nagyszínpad programjára tekinteni, terítéken volt még a Brains, a Quimby, a Punnany Massif, és az old school diszkó legenda Scooter!

Nehéz volt kivárni a Brains 18.30-as kezdését, mert Tokaj hőseinek kiadós, egy órás esőt is túl kellett élnie a délutáni órákban. Ezt a többség valamelyik borozó mélyén tette, néhányan autójukból várták, hogy újra bandukolhassanak. Mi is így tettünk, amíg nem csaptak bele a buliba az MR2 Rádió sztárzenekarainak első küldöttei. Abban az esetben, ha rossz időben és sárban kell hangulatot kelteni, Mc Columboékat végképp nem kell félteni ( aki látta őket Budapesten, a Parkban nem rég, tudja miről beszélek). Most sem volt másképp, több sem kellett a népnek, mint egy kis élő drum and bass, meg is indult a sárban dagonyázás. Eközben már előre lehetett sajnálni a Punnany és Quimby híveket, akiknek szinte semmi stabil talaj nem maradhatott a nagyszínpad előtti szórakozáshoz. A Brains hozta a „szokásos” színvonalat, amit igen magasra tett magának az elmúlt években. Elhangzott minden régi és új sláger, na meg egy rock fesztiválon elmaradhatatlan Tankcsapda feldolgozás, ha már Lukácsékat nem láthattuk idén (sem).

DSC_0784

Akármennyire is erős volt a további program, a nagyszínpadtól egy kisebbhez vettük az irányt, ahol a Prieger Fannira épített, mondhatni új generációs Anima Sound System lépett fel. Tömött sátor fogadott minket, és nagy tombolás kerekedett a már-már rockos ütemekre kihegyezett, buli zenére, amit a zenekar produkált. A mostani Anima, egyrészt nagyon sok új rajongóra tett szert a fiatalok köréből, de a koncerten lehetett látni, hogy nem vesztette el idősebb közönségét sem, akik minden bizonnyal nem a húszas évei elején járó énekesnővel ismerték meg őket. Ennek ellenére szintúgy élvezték az új számokat is, mint a régi klasszikusokat, hogy csak a Tedd a napfényt a számba – Marijuana párost említsem.

DSC_0447

Összegezve a Hegyalját, le kell szögeznünk, hogy ez bizony örökké rock fesztivál marad, hiába lép fel még a Scooter is. Egyrészt minden évben felvonultatnak olyan klasszikus rockikonokat, mint idén például a Slayer és a Down volt, másrészt a közönsége is igen magas szinten műveli a rock and roll életérzésnek hívott jelenséget. Sajátosságait fokozza, hogy Tokaj településénél nem is álmodhatnának ehhez jobban asszisztáló helyszínt az ide látogatók. Lehet sár és eső, vagy 40 fokos meleg, de itt biztosan jól érzed magad, mert ez egy igazi fesztivál, igazi arcoknak.

Képek:

[portfolio_slideshow id=10387]

Fotók: Marcell Szabolcs