– EFOTT utolsó nap

Reggel 10-kor a szaunameleg sátorban arra ébredtünk, hogy morcos biztonsági őrök rázogatják végig az ideiglenes szálláshelyeket, a kemping Baross rádiójában a vonatmenetrendről beszélnek, a sátorból kiszállva pedig szeméthalmok és „friss” toi-toi illat fogad. Véget ért az idei EFOTT.

Szerencsére utolsó napra azért egész klassz kis idő kerekedett, így a Balaton végre nem csak díszítő elem volt a sörözéshez. Amellett, hogy végre megint le lehetett égni a tűző napon, a Civil Tér már kora délután bomlásnak, bontásnak indult: kiszórták az ingyen portékákat, befedték a kukoricakeményítős árkot a BME sátornál (ami azért volt izgalmas, mert  a kukoricakeményítő, ha hirtelen erő érte, belecsaptál vagy átfutottál rajta megkeményedett, de ha csak álldogáltál belesüllyedtél) és elfogyott a karamellás pálinka a Heineken beachen. Utoljára volt sanszunk alternatív pályaválasztásra is az Új Nemzedék Központ sátránál, ahol egy fodrászbúra alá beülve egy hang elmormolta a számodra ideális foglalkozást, majd egy sátorral arrébb lefotóztak, így kaptál kézhez egy fotómontázst, amin épp az „új” és az eredeti foglalkozásodat űzöd. Így lettek mérnökök csigaházmesterek, állateledel előkóstolók vagy okleveles mákszem számlálók.

IMG_2180

Az utolsó este mindenki a legtöbbet igyekszik magából kihozni, annak függvényében mennyire sikerültek jól az előző éjszakák, így aki még nem rekedt be ilyenkor hangosabban énekel, akik nem jártak koncertre, csak inni, most megpróbálták behozni a heti lemaradást, akik meg túlzottan meghúzták az előző napokat is csak próbáltak túlélni és jó képet vágni a kötelező visszatapsokhoz.

A programfüzetben csak rejtélyes módon Budapest Bank Play Stage 1. helyezettként feltüntetett zenekar nem más, mint a Jogi Aktus egyetemistákból álló banda, akiket ugyan csak lángos evés közben hallgattuk, de úgy tűnt a frontember cseppet sem rutintalan és nem jött zavarba első nagyszínpados fellépésétől, korrekt, bulizható rock and roll-t toltak a srácok, reméljük még hallunk felőlük.

Vad Fruttik

Őket Péterfy Bori, majd a Vad Fruttik követte és míg a nagyszínpadot a Faithless zárta, a Rauch sátorban az emberek Kaukázusra gyülekeztek. Az idén visszatért zenekar a Teszkóval egyből feltépte a régi emlékeket és a Kaukázus-szexuális közönség szövegmemóriáját is sikeresen tesztelték, két év kihagyással is remekül működtek a dalok, nem csak a Teszkó vagy a Szalai Éva alatt sejlett fel az ismert dal öröme az arcokon. Kardos-Horváth János utolsó számukat pedig a törökországi tüntetésekkel vezette fel, kérdezvén: Hol a rendőrség?

Kaukázus

Előttük a Kalinka Stage-nél a Subscribe nyomta rituális rock-szeánszát, melyet egy rövid áramszünet szakított meg, de ez, ha lehet még jobban felfokozta a „megőrülés” határán álló közönség hangulatát. Bálint ismét tökéletes porondmesterként irányította rajongóit, akik hol angyali kórusként zengtek fel szavaira, hol pedig vad circle pit-be kezdtek. A Subscribe féle eklektikus zúzás igazi feszültséglevezetés, az összes idegbeteg, stresszlabdát nyomorgató embernek receptre utalnám ki a koncertre járást.

IMG_2314

Egészen a tegnap éjszakai PASO koncertig, Krsa úgy élt a fejemben, mint a férfi, aki fehér öltönyben és kalapban érkezett a Földre, de tegnap, úgy hajnali fél egy táján többen is láttuk őt Tisza pulcsiban és pepsis baseballsapkában beénekelni, ami bizonyosan nem hallucináció volt, de a kezdeti döbbenet után az első számra ismét az a talpig fehérbe öltözött úriember állt ki a színpadra, akit a PASO-val azonosítanak. A ska nagyurak a Trónok harca zenéjének átdolgozásával és egy stílusos „Winter is coming” felkiáltással csaptak bele az éjszakába, ami pedig a winter-t illeti nem is volt olyan eltúlzott kijelentés, ugyanis szétfagytunk minden éjszaka, így a késő esti ska-torna nem csak, hogy kellemesnek, de életmentőnek is bizonyult. A zenekar egyébként önmagukhoz híven végtelen profizmussal nyomták le a koncertet, de most úgy tűnt, több a profizmus, mint a lelkesedés, amin mondjuk fél egykor annyira nem is kell csodálkozni. Pláne utolsó nap, amin mindenki szívből tudta énekelni, hogy „kicsit elhagytam magam.”

IMG_2316

A fesztiválok legkiábrándítóbb része mindig az, amikor az utolsó nagyszínpados koncert után mindent elkezdenek lassan lebontani, legördülnek a redőnyök az árusoknál, egyre többen fordulnak vissza a toi-toiok ajtajából és mindenki kétségbeesetten próbálja elkölteni a kártyáján maradt pontokat. Az utolsó este mindig a visszaváltásoké: az összegyűjtött aluminium dobozoké, amikből tízért citromos sört kapsz (volt aki 160db-ot dobált be az „automatába”), az összegyűjtött RE-poharak pénzre váltása és a kártya visszaváltásé, amikor kómásan, mámorosan abban reménykedve, hogy megúszod a reggeli sorban állást éjszaka kutatsz váltóhely után. Kár, hogy eme terv hamar meghiúsult és nemhogy visszaváltani, de feltölteni se nagyon lehetett már hajnal egy után. Kiadták a jelet: hazafele szomjas nép!

És a szomjas nép reggel, a sátorból kiverve söröspoharaikat vízzel töltve, megtépázva hagyta el az egykori úttörő táborok otthonát, szemetet és a „Jövőre ugyanitt!” ordító feliratot hátra hagyva. A 2013-mas EFOTT és a Corvinus jeles osztályzattal zárta a tanévet.