– interjú Szendrői Csabával, az Elefánt zenekar énekesével

Érdemes jobban körbejárnunk a magyar zenei palettán folyamatosan terjedő „Elefánt-jelenséget”. Mi is ez pontosan? Egy nagyon fiatal, szombathelyi kötődésű zenekar, amely hivatalosan 2012 januárja óta pendül egy húron. A formáció kezdetben Szendrői Csaba énekes és Tóth András gitáros duettjéből tevődött össze, akik 2011-ben, a Kodály Method-os srácokkal, Szimler Bálinttal és Rév Marcellel közösen készítettek egy klipet Magányos című dalukhoz. A publikum tárt karokkal fogadta a kezdeményezést, így a duó számára egyértelművé vált, hogy ideje volna egy komplett zenekart létrehozni, így hattagúra bővült a formáció.

2012 nyarán Kék szoba címmel megjelent első EP-jük, nemrég pedig első nagylemezüket adták ki, melyet Vérkeringőnek kereszteltek. A formáció mégis a színpadon érzi magát igazán elemében, így viszonylag rövid fennállásuk óta olyan helyeket hódítottak meg, mint az A38 vagy a Zöld Pardon, és olyan nevek előtt léptek fel, mint a Kiscsillag vagy a Péterfy Bori & Love Band. Idén pedig a fesztiválszezon vérkeringésébe is bekapcsolódnak.

551494_456384867769102_114271258_n

Egyedi hangzásviláguk egyszerre magával ragadóan bájos, eszeveszetten szenvedélyes, sőt szívszorítóan melankolikus. A dallammenet és az érzések ezerszínű palettáján néhol keringőre jár a lábunk, néha ringatózunk a zene lágy hullámzásával, és bizony alkalmakkor a tánccipőt félrehajítva csak vadul ugrálunk föl-le, megadva magunkat az őrületnek. Mindeközben igény szerint egy csipetnyi költészetben, vagy legalábbis képi világban és frappáns szófordulatokban gazdag szövegekkel is találkozhatunk az Elefánt zenéjében.

A zenekar saját elmondása szerint posztsanzont játszik. De vajon mi is ez pontosan? Milyen gondolatok, érzések bújnak meg a zene mögött? Mi fán terem az Elefánt? Erről beszélgettünk Szendrői Csabával, a formáció énekesével és frontemberével.

Nagyon megfogott a nevetek, de miért pont Elefánt?

Szendrői Csaba: Nagyon szeretem ezeket az állatokat, és néha volt egy olyan érzésem, hogy valamelyik előző életemben elefánt voltam. Valójában egy nagyon szimbolikus élőlényről van szó, amely rengeteg hozzácsatolt tulajdonsággal bír, ilyen például a bölcsesség vagy a magány. Annak ellenére, hogy családban él, élete végén mégis, mikor feleslegessé válik, elkülönül társaitól és magányosan hal meg. Ez szép dolog. Nekem azt a tényt jelképezi, hogy valójában mindenki magányosan hal meg. Addig viszont érdemes szeretni, amennyit csak lehet. Még ha túlságosan szentimentálisan is hangzik.

 

Megjelennek ezek a szimbólumok tudatosan vagy épp tudattalan a zenétekben?

Furcsa, hogy tudatosan nem, mármint nem íródott dal eddigi kifejezetten a nevünk miatt. De tudattalanul nagyon is jelen vannak ezek a fogalmak. Kapásból a Magányos című számunkkal indult el a zenekar története. Miközben a dal a szerelemről, kötődésről vagy épp a feltétel nélküli szeretetről szól, mindig jelen van a hiány érzése. Tehát e két véglet valójában az Elefánt: a magány és a szerelem.

A névválasztás személyes döntés volt, vagy a zenekar többi tagja is ennyire magáénak érzi az Elefántot?

A srácok rám bízzák az ilyen dolgokat. Ahogy a dalszövegekbe sem szólnak bele, nagyjából minden, ami szó alapú, az az én feladatom. A cím is így öröklődött egészen eddig. Az Elefánt egy régről hozott dolog. Szombathelyen volt ezelőtt egy kisebb formációnk, amellyel próbatermen kívül nem jutottunk el sehová, végül szét is szóródtunk, de már akkor megszületett néhány dalunk, például a Kerülöd a napfényt vagy az Ízek és formák. Tizennyolc-húsz évesek lehettünk, mikor még duetteket csináltunk Totyával, ebből az időszakból öröklődött át a nevünk is.

Meglepő, hogy viszonylag fiatal zenekarként igencsak érdekes és letisztult hangzásvilággal rendelkeztek.

Örülök, hogy így gondolod, hála isten egyre többször találkozunk ezzel a véleménnyel, mert egyébként meg az emberek előszeretettel hasonlítottak minket is, mint körülbelül mindenki mást, aki új, ismertebb zenekarokhoz. Ez valahol egy természetes emberi készség. Misem gondoljuk, hogy van még nem leütött hang a zongorán, azt gondoljuk, hogy minden dalnak legyen külön élete. Valami kapocs legyen, valami húzzon egy vezérszálat, de egyébként ne lehessen azt mondani ránk, hogy ez egy rockzenét, vagy sanzont, vagy jazzt, vagy punkot játszó zenekar. A stílusunk a zenekarban lévő hat ember személyiségének egymásra hatása. Ahogy megtaláljuk azt a metszéspontot, amibe mindenki belefér.

542442_354779867929603_64993492_n

Milyen zenei stílusirányzatokból, vonalakból merítetek?

Totya nagyon szereti Django Reinhardt stílusát, ez a fajta jazzes, cigányzenés vonulat sokszor érezhető a játékában is. Ő a mi zenei fanatikusunk meg a Zoli. Na jó, igazából mindenki az, valószínűleg az összes dalunkat le fogja kottázni. Én nagyon szeretem a keringő jellegű újraértelmezéseket, mert számomra inkább egy Tim Burton-féle őrület jut eszembe, mintsem a klasszikus walzer. Ezek mellett Kunert Peti (gitár) egy trip-hop zenekart is csinált. Kovács Zoli(billentyű) rengeteg bluest játszott, egyébként ő a zörejzenét is szereti és csinálja kísérleti jelleggel. Németh Szabi (dob) horvát nemzetiségű, sokáig folk zenét csinált, onnan örökölt át rengeteg motívumot. Horváth Bence Ede (basszusgitár) reggae zenekarban játszott az Elefánt előtt. Tehát ahogy ezek a komponensek egymásba fordulnak, úgy formálódnak a dalaink is, azonban igyekszünk folyamatosan nyitni másfelé, nem ragadunk le egy témánál. A lemezünkön is igyekezetünk minden érzést, szöveget vagy tartalmat a hozzá leginkább passzoló zenei világgal megszólaltatni, ezért nagyon sok stílus tud a zenénkbe kapcsolódni.

Ez a jövőben is így marad majd?

A jövőben ez még inkább így lesz, egyre kevésbé fogunk foglalkozni bármilyen klisével, csak a számunkra izgalmas vonalat fogjuk követni, amely a közönség számára is érdekes lehet, hiszen ha érzik az emberek, hogy szeretjük, amit csinálunk, akkor át fog menni az üzenetünk is. Ez jelenti nálunk az őszinteséget.

A zenéteket posztsanzonként jellemeztétek. Kreatív egyvelegként, de hogyan is kell ezt értelmezni?

A posztsanzont egy menekülő útnak szántuk. Már nem szeretjük túlságosan ezt az elnevezést, mert rájöttünk, hogy még egy igazából nem is létező fogalom is skatulyát jelent, miközben pontosan a különféle kategorizálásoktól szeretnénk teljesen megszabadulni. A sanzon egyébként szövegközpontú dalt jelent, a poszttal pedig a zenével való kísérletezgetésünket kívánjuk kifejezni. Próbáljuk a lehető legszabadabban kezelni a zenét.

 “A Bordahajtogató klasszikusan egy nagyon sok szótagszámú szabályos valami, és arra íródott a zene”

 

Költészet vagy zene?

Számomra elválaszthatatlanná váltak. Nálam az írás körbeleng mindent, folyamatos belső kényszer van rajtam, így mindennap írok valamit. A zenével a dalszövegeken keresztül kapcsolódik össze. Kiváltságos dolognak tartom, hogy énekesként magam írhatom a szövegeinket, és nagyon hálás is vagyok, hogy ez a két dolog ilyen jól összejött.

Mégis inkább verseket írsz, mint dalszövegeket, nem?

Annyi különbség van a kettő között, hogy egyrészről szabadverseket írok, a dalszövegek viszont megkövetelik a szabályos formát, így ütemre írom őket. Például a Bordahajtogató klasszikusan egy nagyon sok szótagszámú szabályos valami, és arra íródott a zene. Fordított esetben is nagy kihívás az, hogy hogyan tudok nem szabványos dolgokat alkotni, valószínűleg emiatt vers jellegűek a szövegek.

Van olyan személy, akinek különösen adsz a véleményére, illetve szívesen megmutatod az irományaidat?

Závada Petit tartom mentoromnak mindamellett, hogy nagyon jó barátom is. Ő volt az első, aki, – miután meghallgatta a Magányos című dalunkat- ösztönzött arra, hogy csináljuk, zenéljünk! Úgy alakult, hogy hozzáköltöztem, bemutatott mindenkinek, és így sikerült elkészíteni a dalhoz a klipünket is. Adok a szavára, szerintem Peti az egyik legerőteljesebb karakter és költő ma Magyarországon, de azért tiszteletben tartjuk egymást dolgait. Nem mutogatom neki a dalszövegeimet, mert nincs rá szükség, tudom, mi tetszene vagy mi nem tetszene neki, és általában nagyon egyezik a véleményünk arról, hogy mi az, ami gyengébb vagy erősebb.

És milyen visszajelzéseket kaptok?

Hála istennek a zenekar az elmúlt másfélévben nem kapott még negatív visszhangot. Persze szurkálódások voltak innen-onnan, de úgy érezzük, hogy a szakma is kifejezetten támogat minket.

Első nagylemezeteknek a Vérkeringő nevet adtátok. Mégis hogyan fér meg ez a két fogalom egymás mellett?

Szerintem a legkézenfekvőbb megoldás, hogy zeneileg elég alaposan ki van találva minden. A srácok nagyon precízek és maximalisták. Közben pedig a szöveg talán ennek az oldása, persze nem minden esetben. Ez a vér a keringőben. Szeretünk kísérletezgetni, új dolgokat kitalálni, hogy szabadabb legyen az összkép. Szerintem így fér meg a kettő együtt. Szabadság és precizitás. Végiggondolva a lemez szövegeit, nyilvánvalóan rengeteg szabályszerűség van bennük, melyek az emberi természet miatt folyamatosan mindenkinél igazak. Csalódás, szenvedés, ezek mind hozzátartoznak az élethez, de ez mégiscsak szabályszerű. Tehát a harmónia és a diszharmónia megférnek egymással, mindenféle ellentmondás működik. Ez tartja egyben a dolgokat. A pofon és a csók. A könnyed keringő és fájdalom.

Miért pont a szerelmet tettétek a középpontba?

A szerelem számomra egy olyan dolog, amely folyamatosan meghatároz. Akkor is, ha nincs, mert akkor vágysz rá, mert magányos vagy. Ha van, akkor meg vagy épp szenvedsz tőle, mert valaki olyanba vagy szerelmes, akibe nem kéne, vagy olyan szerelmes beléd, akinek nem kéne, vagy szerelmesek vagytok mindketten, csak elfúj egymás mellől titeket a szél. Azt gondolom, nincs olyan ember, aki ne lenne szerelmes a szerelembe.

A többiek is ennyire magukénak érzik a szerelemről alkotott képedet?

A szerelem mindenkinek fontos. Persze azért ennek sok dimenziója van. A romantika és a bujaság. A sorrend nem mindig egyértelmű. De az bizonyos, hogy az érzés nélkül nem lettünk volna zenészek.