Czapáry Veronika Anya kacag című regényéről

Czapáry Veronika első regénye kapcsán ismét felmerült a kérdés az irodalmi diskurzusban, hogy mit és hogyan írhat a nő. Egy nő. Czapáry Esterházy regényének feminista, illetve gender szempontú elemzésében írja, hogy a nyugati kultúrában a poligámiát kettős mércével kezeljük: „ha egy férfinak több nője van, az követendő dolog, ha egy nő viszont arról ír, mennyire szeret »baszni«, az rögtön obszcén és aljas.1 Márpedig az Anya kacag énelbeszélője, a vidékről Budapestre költözött Viktória nagy előszeretettel írja le szexuális élményeit, vágyait és frusztrációit, mindenféle prűd köntörfalazás, nemétől elvárt és megkövetelt finomkodás nélkül. A könyvről megjelent recenziók többször is pornográfiát súroló nyelvezetként említik Viktória szóhasználatát: obszcén és hatásvadász tehát, ha egy nő ugyanúgy gondolkodik és ír szexualitásáról, mint férfitársa. A naplóforma ebben az esetben azért telitalálat, mert teljes szabadságot ad a narrátor-szereplőnek, aki így leplezetlenül beszélhet nemi életéről. Természetesen az írás aktusa máris feltételez egyfajta stilizáltságot, az én performálását, a regény során pedig gyakran érezhetjük, hogy Viktória imád a szexről beszélni, szeret szaftosan fogalmazni, és örömet lel abban, amikor képes tisztán átlátni egy-egy kalandot, erotikus szituációt, és ezt nem kevés érzékiséggel festheti le: „Sokáig és egyre szenvedélyesebben simogattam a testét, mire sikerült felébresztenem a vágyát, és először elölről csináltuk, aztán ráültem, végül fordítva ültem rá, és akkor bedugta a kezét a fenekembe (…). Már nem emlékszem, miket mondtam még neki, de szerintem mindent, és az energiáink átfolytak egymásba, én tényleg éreztem, hogy hozzá tartozom, őt szeretem, és hogy fontos nekem nagyon.” (191.)

czap

Czapáry ezen narrációtechnikai választása azt eredményezte, hogy az írót Viktóriával, az irodalmi konstrukcióval azonosították az olvasók. Amikor Philippe Lejeune az önéletírói paktumról beszél, az önéletírás műfaját akarja meghatározni, arra a következtetésre jut, hogy a szerző, narrátor és főszereplő között egyenlőségjelet kell tenni autobiográfiák esetében, szerző és befogadó részéről egyaránt. Mármost az Anya kacag esetében a narrátor megegyezik a főszereplővel (a már említett, egyes szám első személyben íródó naplóműfaj követelménye ez), viszont a szerzőt beleképzelni ebbe a súlyosan terhelt és egyértelműen fiktív (lelki) világba – irodalomolvasási konvencióinkra, magatartásunkra kérdez rá.

Hogy még egy kicsit elidőzzünk a műfajnál: a recepció nyomokban azt mutatja, hogy a (fiktív) napló még mindig nem harcolta ki magának az irodalmi presztízst, még mindig olyan egyszerű formának tűnik, amely ideális a nőhősök szentimentális ömlengéseinek rögzítésére, ám regényszervező elvként nem állja meg a helyét. (Az ismét nem elhanyagolandó tény, hogy a kötetről megjelent – általam olvasott – tíz kritika közül csupán két férfiszerző van. Bízunk abban, hogy ez csak véletlen egybeesés, és a nőíró és naplóműfaj nem szűkíti le a célközönséget.) A következőkben nézzük meg, hogyan építkezik Czapáry debütregénye, milyen értelmezési lehetőségeket hordoz magában, és milyen lélektani-szociológiai vetületek bontakoznak ki benne – és mindennek értelmében milyen felületes olvasói attitűdöt sugall a fentebb említett, külsőségeknél való megtorpanás.

Czapa2

A naplóregény Viktória életének két különböző időszakából tartalmaz feljegyzéseket. Az október 15-én induló napló elsődlegesen a felnőtt, húszas éveiben járó nő hétköznapjainak eseményeit rögzíti, ám az írások javarészt reflexiókból, visszaemlékezésekből, a napirend egyes élmények (túl)elemzéseiből állnak. Viktória egy lelkileg sérült nő, aki kislányként apja szexuális bántalmazásának volt kitéve, és édesanyja, valamint nővére halálának következtében képtelen feldolgozni azokat a traumatikus megpróbáltatásokat, amelyek gyerekkorában érték. Bár önmagát olykor tökéletesen diagnosztizálja, felismeri ismételten elkövetett hibáit, és rálátással van a gyógyulás módjaira, mégsem képes A-ból B-be jutni. Az írás Viktória esetében terápia: „Én biztosan azért írok, hogy ezt a köztes, átmeneti teret kitöltsem a magam számára illúzióval. Hogy eltöltsem valamivel azt a reménytelen időintervallumot, ami még hátra van az életemből. Nem egészen értem és tudom, hogy mivel, de valamivel csak ki kell tölteni.” (296.). De terápia a tényleges, pszichológussal végzett önismeret, a szex, a drog és az alkohol, a futó kapcsolatok és a züllésre mindig kapható barátok. Az Anya kacagot nem tudjuk nem lélektani regényként olvasni. A napló megfelelő platform az egyes fogadalmak és pillanatnyi optimista elhatározások fixálására, ám látni fogjuk: Viktória képtelen kimászni ebből az ördögi körforgásból. Teste és lelke olyan, mint magas Déva vára: amit felépít nappal, lerombol estére és vice versa. Berán Eszter írja, hogy ez „egy fejlődés nélküli fejlődésregény.”2 Az olvasó pedig, ha figyelmes és nem tartja távol magától Viktóriát (bár olykor az idegeinkre megy), képes lesz drukkolni a főhősnek a gyógyulásért: amikor érezzük, hogy az új fogadalmak, az újonnan meglelt remény mögött szilárd határozottság van, szurkolunk Viktóriának, akár egy jóbarátnak. Sikerüljön neki, álljon fel, és ne nézzen vissza, ne legyen önvád és önutálat, ne legyen a kettős trauma, a halál és a molesztálás elfojtása, ne legyenek megalázó, beteges és (ön)pusztító kapcsolatok. És majdnem meg is történik a csoda, ám akkor Viktória visszaesik, mindig mélyebbre, és úgy érezzük, hagyni kell őt, ha már ennyire magatehetetlen. A női fejlődésregények azonban merően másak, mint a férfi bildungsromanok. Erről Vöő Gabriella így ír: A női hősök esetében ugyancsak problematikus a felvilágosodás ismeretelméleti alapjain nyugvó fejlődésregény koherens, autonóm én-felfogása. A női én nem teljesen körvonalazott, életpályájára nem a fejlődés linearitása jellemző, hanem kitérőkkel, vakvágányokkal van tele. Fejlődése ezért nem is érhet véget a felnőttkor elérésével, mint a férfiaké, hanem befejezetlen marad, későbbi életszakaszokra tolódik ki.3 A könyv vége felé egyre ritkábban születnek bejegyzések, és Viktória szétesése vészjelző: kiszámítható a vég, de mégsem az. Az utolsó oldalon pedig Czapáry is Viktória mellett teszi le a voksát, megengedi hősének, hogy a körforgás újabb állomására jusson, ahol is még egyszer (talán utoljára) esélyt kaphat, s bár a viharfelhők nem tűnnek el maradéktalanul, a regény kétféleképpen érthető kicsengéssel zárul: „Végtére is nem büntethetem magam örökké azért, mert meghalt az anyukám. Van jövő, van még előttem cél.” (352.)

KicsiLiliboritoA másik időszak, amelynek beírásai váltakoznak a felnőtt szólammal, a gyerekkor. Ezt a nő-kislány perspektívaváltakozást Karafiáth Orsolya tavaly megjelent regényében, a Kicsi Liliben is nyomon követhetjük. A párhuzamos olvasatból kitűnik, hogy mindkét regény a gyerek- és kamaszkori sérelmeknek a feldolgozását, illetve az erre való képtelenség felnőttkori bántalmait helyezi középpontba. De a párhuzam az egyes regényeken belül is működik: úgy tűnik (és erre természetesen pszichoanalitikai magyarázat van), a gyerekkor kudarcsémái áttevődnek a felnőttkor szakmai és magánszféráiba, a gyógyulás pedig csak a traumának fázisokban történő feloldása által valósulhat meg (többek között ezzel foglalkozik Judith Herman nemrégiben magyarul is megjelent könyve, a Trauma és gyógyulás)4. Czapáry kislány-szólama prózaversben íródik, és, úgy érzem, hiteles gyermekábrázolást mutat fel. Olvashattunk olyan kritikát is, amelyik „banális”-nak és „infantilis”-nak nevezi a gyerekhangot, amely nem képes visszaadni „a világ megértési próbálkozásait.”5 Ezzel a kijelentéssel azért vitatkoznék, mert nincs tekintettel a gyerek-Viktória aktuális lelkiállapotára: egy olyan kislány álomszerű, expresszív, lírai és végtelenül személyes szövegeiről van szó, aki életének korai szakaszában kell szembesüljön anyja és nővére halálával, apja molesztálásával. A prózaversek pedig pontosan azt, a világnak egy homályos szűrőn át történő szemlélését közvetítik, amely ebben a bántalmazott kislányban védekezésképp megszületik. Az infantilis jelző annyiban találó, amennyiben nem pejoratív, amennyiben elfogadjuk, hogy a tragédiával való szembesülés, a sérelmek feldolgozása egy más, lefokozott tudatállapotot, a világnak játék- és álomszerű megközelítését feltételezi. A naplóba beiktatott prózaversek ugyanakkor gyermeklélektani relikviák, egy lelki és szellemi fejlődés lenyomatai, és új fényből láttatnak olyan fontos egzisztenciális problémákat, mint halál, öngyilkosság, szexualitás.

juditherman_traumaesgyogyulasCzapáry regényét még az a kritika érte, hogy felületes, kidolgozatlan, a szerkesztés és az amögött vonuló logika nem világos. Kassai Zsigmond arra hívja fel a figyelmet kritikájában, hogy az egyes epizód- és mellékszereplők összemosódnak, nem különülnek el egymástól, egydimenziósak.6 Sokat gondolkoztam ezen a kijelentésen, mert olykor én magam sem tudtam, hogy Viktória most éppen kivel hált, vagy kivel ment a Hajókötélbe vagy a Kartácsba. Aztán rájöttem, hogy ezt a kritikát megcáfolja a napló műfaja: önmagunk számára nem írunk hosszas jellemzéseket ismerőseinkről, naplónkba csupán neveket, egy-egy szót, jelzőt jegyzünk le, hiszen mi tudjuk, kiről van szó, könnyen beazonosítjuk a személyeket visszaolvasáskor. Viktória önmaga számára nem kell folyamatosan elkülönítse barátait, szeretőit, és az ember-, drog- és alkoholmámorban, amelyben él, gyakran összemosódhatnak és össze is mosódnak az arcok.

Remélem, sikerült rámutatni olyan szempontokra, amelyek Czapáry Veronika első regényét új fényben láttatják. Különösen érdemes most újraolvasni az Anya kacagot, hiszen nemsokára megjelenik Czapáry második regénye, a Megszámolt babák, amely az író elmondása szerint a „kislányok könyve lesz”. Előfeltevéseinket félrerakva talán nem arra a következtetésre fogunk jutni, hogy az író maga a regényben megjelenő kislány.

Czapáry Veronika, Anya kacag, Jelenkor, Pécs, 2012.

Czapáry Veronika blogja.

2Berán Eszter, Akkor sírok, ha nevetek, Kulter.hu, 2013.01.16.
3 Vöő Gabriella, Doris Lessing és a női fejlődésregény, Jelenkor Online.
4 Judith Herman, Trauma és gyógyulás, Háttér, 2011. Angol nyelvű ismertető.
5 Koscsák Balázs, Anya kacag, az olvasó nem, A Vörös Postakocsi Online, 2013.02.18.
6Kassai Zsigmond, A trauma maga alá temet, nol.hu, 2012.06.23.