Nem írok értékelést, és nem számolok be hiánytalanul. Nem írom meg mind, hogy ki miért és hogyan volt milyen, és nem ígérek átgondolt vagy kimerítő kritikát semmiről, mert ha tudnék, sem érdekel senkit. Fesztiválra menni érdemes, nem olvasni róla-annak, aki nem volt, önkínzás, annak meg, aki átélte, más élményében a sajátját keresnie értelmetlen.

Nem adhatok vissza olyat, ami Szántódon történt, de valami keveset azért talán jelenthet, amit írok. Voltak jó koncertek, és a becsület kedvéért mondom majd sorban, de én nem kaptam, és szerintem senki nem is számított igazán maradandóra. Ahelyett, hogy miért volt jó idén, inkább írok arról, hogy jövőre miért menjen mindenki.

IMG_6267

Merthogy a PAFE nem azért jó, mert felejthetetlen vagy utánozhatatlan, hanem mert egy egész nyárra megadja az alaphangot. Mert a fesztiválozókat felkészíti, a zenészeket pedig bemelegíti. Mert azt ígéri, hogy találkozunk legközelebb az EFOTT-on, vagy a SZIN-en, vagy a VOLT-on, és majd ott, na ott aztán tényleg az aljára járunk mindennek, amit most csak megkóstoltunk. És ez az ígéret elég ahhoz, hogy önmagában is értékes legyen ez a hosszú hétvége, mert a Pannónia Fesztivál nem az egyes koncertjeiből áll össze egésszé, hanem az emberek közös elhatározásából, hogy bármi is legyen, élvezni fogják.

Pedig lett volna éppen elég indoka mindenkinek, hogy ne élvezze magát. Már rögtön megérkezéskor, a szokásos bejutás előtti, órás sor sikeres átvészelése után azzal szembesülhetett minden sátorozó, hogy van ám még egy próbája a türelmének, mert a sátorhelyekért egyesével és feltehetőleg indokolatlanul komótosan fizettetnek mindenkivel. Én két órán át álldogáltam, mire felcsaphattam a magamét, de biztos vagyok benne, hogy nem én jártam a legrosszabbul. És ugyan fél órára rá az Ossian lagymatag rockoperájára még nem, de egy lendületes Road és Depresszió hatására mégis visszatért a jókedvem, és vidáman headbangeltem át az estét több száz vadidegennel.

Az is elvehette volna a kedvét sok mindenkinek, hogy itt is felcsapta a fejét az a pofátlan üzleti fogás, hogy a jó magyar forintját az ember kénytelen átváltani a fesztivál saját ügyeletes fizetőeszközére, amiből persze ha marad a végén, vigyorogva vágják zsebre. És amíg máshol legalább megvan a látszata, hogy mindez a kedves vendég érdekében történik, és egy eldobható feltöltőkártyát azért a kezébe nyomnak, addig az idei PAFÉ-n annyi fáradságot vettek, hogy egy kartonlapra tízszer rányomták, hogy nesze itt egy kupon, aztán széjjelszórták a táborban, mint magját a mutogatósbácsi. Mégis, az emberek vállat vontak, beváltották pénzüket kartonra, és az alkohol csak nem ment potyába.

És nem is csak a szervezést kifogásolhatták volna a népek. A csütörtököt még ugyan megúsztuk természeti katasztrófa nélkül, de péntek este úgy szakadt ránk az ég, hogy a nagysátorban Paddy-éket még kihangosítás nélkül sem akarták hagyni. Pedig teltház lett hirtelen, csordultig tömte a fesztiválközönség mindkét sátort és a fedett színpadot is. A végén, amikor már enyhült kicsit a vihar, végül is gépzenét raktak be, aztán talán egy óra múlva folytatódhatott a megcsúszott program. És ugyan a zuhogó eső és az adásszünet külön-külön is tönkretehette volna bárki estéjét, a tömött sátorok mégsem tétlen álldogáltak, hanem kajánul skandálták a mennydörgésnek, hogy szopja le a faszukat, meg vedelték, amit kaptak, és néhány félmeztelen őrült még a kinti pocsolyákat is tánctérnek nézte.

IMG_6355

És persze minden fesztivál halála a másnap, és mindenkit kidob reggel a sátorszauna, koncertezni meg csak este szokás, ezért a napközbeni unaloműző programok hiánya nagy fekete pont a PAFE bizonyítványában. Ha előző éjjel meg is volt a kedv, másnapra csak a fájdalmas emlékezet marad, a délutáni első koncertekig pedig kell valami, ami legalább szinten tartja az embert, hogy este ne hátrányból induljon újra. A fesztiválon belül viszont ilyen összesen csak a hangszeres sátor formájában volt, ahol aki tudni vélt zenélni, elszöszmötölhetett egy darabon.

És mégis, volt élet nappal is annak, aki tudta, hol kell keresni. A szántódi törpestrand a szeles kora tavaszi időben is megtelt, a nagybani piac előtt olcsó borral kínálgattak mindenkit a fiatalok, a sarki Coop előtti padokat pedig befoglalták minden fesztivál kötelező kellékei, a permanensen ázott punkok. Ha a PAFE nem is használta ki a nappali üresjárat üzleti potenciálját, Szántód gazdasága készségesen kínálkozott: a pénteken 99 forintos sör szombaton már 149 volt a kisboltban, de a kuponos árak után ezt még a legfukarabbak sem vették pimaszságnak. És ahogy a sör fogyott, úgy lett kedélyesebb a társaság is, estére pedig a PAFE minden felkészületlensége ellenére is széles mosollyal  várhattuk a zenekarokat.

IMG_6175

A zenekarokra pedig érdemes volt várni. Csak felsorolás szintjén: a Depresszió, a Subscribe, a Rudimental és a Vad Fruttik mind kiemelkedően alakultak, és ugyan az utolsó nap nem teljesen váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de Péterfy Bori & Love Band és a Kiscsillag is becsületes iparosmunkával szolgált, az Irie Maffia pedig a már megszokott örömzenével jött. A 30Y fesztiválvégi óriáskoncertje meg a rá egyre inkább jellemző túlbonyolítás áldozata volt, most viszont ezzel együtt is teljesen élvezhetőre sikerült.

A nagyszínpadon túlról a Magashegyi Underground bájosan esetlen énekesnője maradt meg, az Ocho Macho és a Maszkura elsöprő vidámsága, az előnytelen hangosítás ellenére pedig a Kingston Cruisers és a Swagga Step is kimondottan jók voltak. A legemlékezetesebb koncertélményem viszont a legszomorúbb is, mert az Elefánt összesen talán tizenöt embernek nyomott le egy olyan félórás szettet, amitől még most is szédülök. Ajánlom mindenki figyelmébe, legközelebb látogatásköteles.

Nem írok összefoglalót, és nem vonom le a tanulságot, mert másról se szólt az egész cikk. Nem mondom, hogy jó vagy rossz vagy összetett volt, mert az én véleményem  úgysem ér többet a másénál. Megítélni azt, hogy tényleg érdemes volt-e ott lenni, csak abból tudom, hogy mindenki örült annak, hogy ott lehet, de nem döntöm el, hogy ez a fesztivált vagy a résztvevőket minősíti-e. És nem ígérek semmit, csak azt, hogy találkozunk a következő fesztiválon, és folytatjuk azt, amit itt megkezdtünk.