(Scott Derrickson: Sinister)

Ethan Hawke az utóbbi időben inkább a Mielőtt felkel a nap-trilógia titkon leforgatott befejező része miatt volt foglalkoztatott a filmes szaksajtóban, mintsem a Sinister című, zsigeri horrornak nehezen nevezhető filmje miatt. És ez így is van jól.

Ugyanis a Sinister, kevés pozitívuma ellenére is (ami kimerül a hanghatásokban, zörejekben és az atmoszférateremtésben), néhány év múlva a horrorfranchise-ok homályába fog veszni, és nem csak azért, mert a hirtelen jött siker miatt a stúdió már a folytatásokat tervezi. A horror kezdetben egy konkrét, a tömegfilmekhez képest szűk célcsoport élvezeti cikke volt (főleg a huszonéves férfiaké), nem hiába sorolják a leglenézettebb műfajok közé a mai napig (a pornóval együtt). Az utóbbi időben viszont egyre nagyobb divat lett borzongásközpontú filmeket és sorozatokat(!) készíteni a tömegeknek, ami úgy tűnik, sikeres és kifizetődő vállalkozásnak bizonyult.sinister01

A Sinister több okból is érdekes az itthoni forgalmazás szempontjából: egyrészt, mert nem kapott magyar címet (pedig egészen egyszerű lett volna), másrészt, mert függetlenfilmes stílusa, a 18-as besorolása, és éppen ezért bizonytalan nézőszáma miatt rezgett a léc mind a forgalmazó, mind a közönség elismerésének képzelt lábacskái alatt. A film közel 3 millió dollárból készült, amiből több mint 18 milliót hozott be, ami aláírja a nézői sikert, egyúttal a folytatások szükségességét.

Egy ilyen kis költségvetésű filmnél a legfontosabb dolog a kellő atmoszféra megteremtése, ami – ahogy a Sinister esetében is – elviheti a hátán az amúgy untig felhasznált horrortoposzokból álló filmet. Adott egy család, akik épp most költöztek egy meggyilkolt família házába, az apa krimiíró, az anya háztartásbeli, a kislány művészpalánta, a fiú pedig mintha sátántól megszállt alvajáró lenne (ami később hatásos frászforrás lesz). Az apa mindent megtesz a hírnevéért, nem hiába titkolja és zárja el kutatásának eredményeit a családja elől. Ám a költözéskor talál a padláson egy dobozt, tele 8mm-es filmekkel az általa éppen kutatott gyilkosságsorozatról. Az csak a néző fejében fordul meg, hogy ugyan mit keres a régóta üres ház padlásán egy bizonyítékokkal teli doboz, és ez miért nem lepi meg a férfit. De a horrorfilmekben, ahogy a rajzfilmekben sem, nem a logika a fő mozgatóelem. Így a film leszűkül egyszemélyes lélektani drámává, egyetlen szereplőre, az apára és annak lelki megpróbáltatásaira, kutatására, lassú megszállottságára, és egyben egyetlen helyre is, a ház, még pontosabban a dolgozószoba belsejébe. Ethan Hawke-nak pandúr helyett maradnia kellett volna a rablók oldalán, mert az érdektelen és kiérdemelt áldozati szerepben nem alakít olyan dermesztően erőset, mint mikor ő a félelem forrása, ahogy tette ezt az Életeken át című filmben Angelina Jolie oldalán.sinister03

Ahogy telik a filmidő, egyre szűkebb a tér, és egyre fokozódnak az izgalmak. Mert az elcsépelt sztorija ellenére éppen a rendezés miatt sokszor valóban erős hatások érik a nézőt (a rendezőnek van is gyakorlata benne, a sikertelen Hellraiser 5 után a meglepően kedvező fogadtatású Ördögűzés Emily Rose üdvéért című horrorokkal), ami egészen addig tart, amíg a film vége felé teljes valójában nem látjuk a félelem, így a megoldás kulcsát. Viszont ennek a kulcsnak nem találunk ajtót, ugyanis a gyilkosságokat körülvevő misztikum hiába érdekes, ha a végén maga a gonosz neveti arcon a film nézőjét, ezhiteltelenítve és lefokozva a film lassan felépített izgalomvilágát egy önmagát leleplező és komolytalan alkotássá.