Egyéves előkészítő munka után április 2-án megjelent az Óriás zenekar harmadik nagylemeze. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nagy szükség volt a rajongókra, hiszen a várakozást felülmúló aktivitással vettek részt kedvenceik rendhagyó előrendelési programjában, amelyben támogatásukért cserébe kaphattak különleges robot pendrive-ot, sőt akusztikus szobakoncertet vagy pörköltfőzést is a bandatagoktól! Tehát a körítés igazán Egyedire sikeredett, na de milyen lett a lemez? Már a Hiszek címre hallgató nyitószámnál megfogant az első gondolatom az albumról, mégpedig, hogy nagyot léptek előre a srácok az első két koronghoz képest, és ez be is igazolódott tovább hallgatva a számokat, az viszont nem, hogy tényleg izgalmasabb lett-e a produkció, mint eddig.

óriásAz Óriás új albumát meghallgathatjátok a zenekar Facebook oldalán

 

 

Ahogy azt a frontember, Egyedi Péter is beharangozta, egy letisztult anyagot kaptunk kézhez, melyen minden egyes szám saját hangulatot tükröz. Így jut mindenből, amiből egy rocklemezre jutni kell. A már klipes Helyet tudni egyértelműen slágeresre sikerült, de aki lazább darabra vágyik, annak biztosan még közelebb áll majd a szívéhez a Mindenki hasra, elmélkedni pedig lehet például a Csak a szirma kell Óriásos eszmefuttatásán.

A számok többségének hossza nem éri el a 3 percet sem, és ez így van jól, megfelelően körüljárják a tartalmat ennyi idő alatt is, ennek ékes példája a Káoszkapitány című, alig 2 perces szösszenet. Az Óriás zenekar elsősorban a szövegi és dallami hangulatidézésekkel tud sokszor hallgathatóvá válni, és ehhez az attitűdhöz pont elég a Tűz, víz, repülő játszási ideje. Ezt tehát eddigi munkásságukhoz viszonyítva szintén pozitívumnak hozhatjuk fel, hiszen könnyebben emészthetőre sikerült, mint az eddigi lemezek (EP-k): kiforrottságot sugároz, nem pedig kísérletezgetést. Félreértés ne essék, már a Jön című albumon is a közönségért szólt az ének s zene, ott is voltak már „slágerek”  (Fát dönteni, Az a kellő hő), de a 2008-as, gondosan felépített dalok csak a sokadik hallgatás után mutatták meg igazi szépségüket.

 

Így személyes fenntartásom volt azzal kapcsolatban, hogy majdnem fél évtized és több EP után a csapat rálép-e az ösvényre, amely az egyszerű, ámde minden igényt kielégítő rockzene tisztására vezet. Mondhatom, kellemeset csalódtam, és most már biztos vagyok benne, hogy nem vesznek el a magyar alternatív zenei színtér sűrűjében.

Az új Óriás összességében tehát mindenben pont jó, minden szempontnak pont megfelel, és az sem kizárt, hogy a már meglévő rajongókon kívül még újakat is szereznek vele. Ennek ellenére megismerve a lemezt, hallgatás után azt érzi az ember, mint egy igen jó futballcsapat olyan nyertes meccse után, amikor épp annyit adott ki magából, hogy nyerni tudjon. Felmerül a kérdés, képes-e többre?