Visky András: I killed my mother (Summer Dialogues Productions)

A tiszta színészi állapotok és a minimalista játéknyelv lépésről lépésre építi a misztikus eredettörténetet, önkereső feltárulkozást.

v4

A Londonban élő magyar alkotók munkáját a Színházak Éjszakáján a Független Thália Projekt keretében láthattuk. Ha a hintáról nézem a május 4-ét: itt a megbocsátás, a békés együttélés kezdete, a kettészakadt színházi szakma betemeti az árkokat. A csúszdáról meg úgy tűnik, hogy önkormányzati pénzen megy a kulturális propaganda, a kinevezett vezetők kánonba emelése. A homokozóból nézve ezer csoda és szín a város, szeretettel nyüzsögnek az emberek, ünnepelnek a színházak. Egy mászóka tetején söröző C-3PO cirkuszt és hamburgert szeretne. Vagy mondhatjuk azt is, mint Gino, hogy jók a programok, minden jó, csak sok köcsög van. Néhányan másik játszótéren lovaspólóznak. Németországban, Angliában, egy rajnai hajón egyre több a színházat, irodalmat szerető rokon és cimbora, akinek itthon nincs feladat.

Az újrakezdés egy fontos kérdése, hogy értjük-e majd az új helyzetet, a viszonyokat, a nyelvet? Az a belső rendszer (a származás, az anya), amit hordozunk, elmondható lesz-e? Ugyanazt kell artikulálnunk magunkból? Mitől kell megszabadulnunk, mit kell kővé változtatva megölnünk magunkban, hogy életképessé váljunk?

v3

Visky András darabja egy romániai árva valós események alapján megírt felnövéstörténetét meséli el. A hömpölygő monológfolyam, ahogy az asszociáció, előre-hátra röpköd az időben. A párbeszédek szereplői között is vált. Tatrosi Bernadett született Griguca Irén önkereső szólamát egy hang szakítja csak meg. Valakié, aki valódi és képzeletbeli barát, belső hang, segítő angyal és ártó démon.

A nevelőotthonban alkalmazott egyik büntetés, hogy fémcsipesz kerül a rossz gyerek nyelvére. Bernadett és Csipesz ekkor találkoznak először. Megígérik egymásnak, hogy nem hagyják el egymást soha. Csipesz elmondja, a mennyországban a meztelen isten is csipeszül beszél. Később, mikor az ausztrál fényképész címlapfotót készítene Bernadettről és örökbefogadójáról egy román árvákat bemutató magazin számára, azt tanácsolja neki, rúgja tökön, hisz micsoda ördögi dolog, hogy valaki méri a fényt. Aztán együtt szöknek nyugatra, szívbemarkoló naivsággal éneklik a Village People Go west című dalát. Eddigre már halálosan komoly a játék. Bernadett Csipesztől tanulja meg, egy anyát megölni különösen könnyű, elég hátat fordítani és háromszor ismételni: soha, soha, soha, és az máris kővé változik.

v2

Gleason Natália rendezése egyszerű, játékos ötletekkel dolgozik. A háttérben patchwork takaró, kék ég, barna fa és zöld fű darabokkal. Tűvel fércelt színes misztikum. Csipesznél kréta, a fekete térbe fehéret rajzol a fantázia. Mészkőporos megoldás, mészkőporos régiség. A színészi játékok is egyszerűségből indulnak. Csiki Orsolya és Nagy Antal egy gesztussal, egy tekintettel teszi fel a helyzeteket. Őszintén, pontosan játszanak. Csiki Orsolya nagy belső tűzzel működik, szeme gyakran könnybe lábad, megmutatja, Bernadettet belevalóvá edzette az élet, érzékenysége gyermeki.  Nagy Antal szépen mossa egybe Csipesz különböző minőségeit, hol élesen váltva támogatóból démonba, hol átúsztatva a valódi kamaszos vágyat elképzelt álmodozásba. Mindkettejük játékából életszeretet sugárzik.

A szöveg lesz a fő jel- és érzethordozó dimenzió. Ezért angolul nézni az előadást kifejezetten izgalmas, a fordítás minőségét sajnos nem tudom megítélni. A magyar szöveget olvasva eszembe jut az, amit a rendező is mond, hogy letisztult líraiság és nyers életerő van a mondatokban, a párbeszédekben, a történetben. A fontosabb dramaturgiai pontokon egy-egy szót, kifejezést magyarul mondanak. Így lehet igazán önmagunkról beszélni? Kövek a magyar szavak az angol szövegben, emberek a Soha országából? Mennyire determinálnak? Örökkévaló kőlétük biztosítéka szabadságunknak?