Április 11. alkalmából kivételesen nem népszerű külföldi zenészek adtak bulit a Corvintetőn, hanem három fiatal költő rázta fel a fővárosi közönséget új köteteivel: Simon Márton a Polaroidokat, Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyvét és Pion István az Atlasz bírját hozta a bemutatóra. Egy könyvbemutatóra gyűlt össze ugyanis több mint ötszáz ember a költészet napján.

_IGP5512res

Körülbelül két héttel ezelőtt komoly irodalomtörténeti fordulópont részesei lehettek azok, akik egy rendhagyó könyvbemutatóra siettek a Corvintetőre. Valóban mindenki sietett, ugyanis már a kezdés előtt egy órával a Blaha Lujza téri kombinómegállóig állt a sor. Kezdésre pedig teljesen tele lett a tető.

_IGP5538-2res

Viszonylag korán érkeztem én is, és elképedve figyeltem, hogyan áramlik be az üde, érdeklődő közönség a Corvintető gyomrába. Idős nénik, bácsik, nevetgélő kamaszok, disztingvált harmincasok, kismamák és gyerekek, szinte minden korosztályból akadt valaki, aki aznap a három fiatal szerző könyvbemutatójára volt kíváncsi. A lüktető sorokban a kezekben egy-egy kötet felett merengő arc – jó ötlet volt a belépőjegyhez adni – kicsit olyan volt a hangulat, mint egy színházban, ahol a kezdés előtti izgatott pillanatokban mindenki várakozóan a műsorfüzetet lapozgatja. Sárközy Bence, a Libri Kiadó csoport ügyvezetője nyitotta az estet beszédével, melyben külön megköszönte a tömegnek azt, hogy épp most teszik élővé az irodalmat azáltal, hogy ennyien eljöttek.

_IGP5476res

És bizony valóban sokunkban ennek az öröme pezsgett egész este. Dunajcsik Mátyás, a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztője és egyben a beszélgetés moderátora néhány mondatban jellemezte a szerzők műveit, elindítva ezzel a könyvbemutató beszélgetés részét. Simon Márton Polaroidok című kötetével kapcsolatban elmondta, hogy egy nagyon intim, személyes megszólalás, amely a legszemélytelenebb képeket is személyes vonatkozásokkal, egyéni történetekkel ruházza fel, ami aztán hihetetlenül erőssé teszi ezeket a nagyon rövid szövegeket is.

_IGP5485res

Pion Istvánt „középtávfutónak” nevezte, abban a kontextusban, hogy egy személyes történetet mesél el, Atlasz bírja című kötetében, egy széles területre kivetítve. Mely nem csak a szülőfaluját jelenti, hanem az egész ország történelmét a szülők, nagyszülők generációjára való figyeléssel.

_IGP5501res

Ha Pion középtávfutó, Sirokai Mátyás „dimenzióugró” Dunajcsik szerint, mivel úgy érzi, kevés olyan hagyománya létezik a magyar irodalomnak, aminek az űrhöz köze lenne, épp ezért véli úgy, hogy A beat tanúinak könyve műfajteremtő lehet hazánkban egyedi hangvételével, prózai jellegű szövegeivel.

_IGP5525res

A szerzők arra a kérdésre, hogy mi volt az a pillanat, illetve folyamat, amikor mindhárman eljutottak odáig, hogy a könyvek ebben a formában meg fognak születni, külön-külön izgalmas választ adtak. Sirokai a címet tudta legelőször. A beat tanúinak könyve. Ebben biztos volt. Majd egy éjjel felébredt, és megírta a kötet első szövegeit. Azt vallja, végig azt érezte, hogy a tartalom mögött ott van az az erő (a beat), ami majd mozgatja őt végig az alkotási folyamatban. Kiemelte, hogy a beat nála a lüktetést, a szövegben rejlő ritmusokat, energiákat jelenti. Egy dolgot döntött el már az elején, hogy minden elvárással, konvencióval felhagy, és csak arra koncentrál, amit közölni szeretne.

_IGP5480res

Pion Istvánnál már nem ment minden ilyen simán. Tíz évig készült, és ahogy fogalmazott, „vajúdott” a kötettel, mire az nagy nehezen, Péczely Dóra (a Helikon Kiadó volt főszerkesztője – a kötet első szerkesztője) unszolására végül összeállt. Pion első kötete az Atlasz bírja, melynek megjelenése számára „egy nehéz szülés utáni határtalan boldogságot” jelent éppen.

_IGP5524res

Simon Márton arról mesélt, hogy míg első kötetének megírásakor tudatosan küzdött japán szakosságának stigmatizáltságától, a japán kultúrától való óhatatlan szövegi függéstől, a Polaroidok esetében épp a haiku forma előzte meg a szövegek születését. Wales-i pincérkedésének ideje alatt, az egyedüllétnek köszönhetően került olyan meditatív állapotokba, amelyek jótékonyan hatottak arra a szerzői folyamatra, amelyek a Polaroidok rövid szövegeit végül egy kötetté gyúrták. És bár tudja, hogy nem lehet mindent megírni, ami az utcán hever, de a hétköznapi képek inspiratív rétegei igenis létező jelenségek számára, melyeket szépnek tart, és amiből szívesen táplálkozik. Ezt követően még szó esett más formaságról és formaiságról, lelkiségről és minden egyébről, amely egy új kötet kapcsán a könyvbemutatón szóba jöhet.

_IGP5505res

Azt azonban summázatként mindhárman leszögezték, hogy megható számukra ez a komoly érdeklődés, és tudják, éppen ezért nagy a felelősségük is, hiszen valódi közönségük van, akik figyelnek rájuk. A szerzők a beszélgetést követően egymás kötetéből olvastak fel és az est további részében még többször színpadra álltak saját – többek közt a kötetekből származó – szövegeikkel és jó pár meglepetéssel is. 

_IGP5532-2res

A hazai Slam Poetry mozgalom színe-java is hozzá adta a magáét a primőr irodalmi esthez, egész komoly kis slamestté változott a közel ötórás irodalmi esemény, melyhez végig az Amoeba zenekar szolgáltatta a kellemes jazz alapot. Süveg Márk Saiid, Borsik Miklós, Molnár Péter, Márkus András, Szabó Márton István, Závada Péter, Dunajcsik Mátyás szövegei mellett Gábor Tamás Indiana slamje kapta a legnagyobb ovációt, amely a Simon-Pion páros közelmúltban írt slam szövegeit filézte ki maró, de szerethető stílusban. Az elégedett és oldott közönség aztán még hosszasan kvaterkázott fenn a tetőn, együtt az est főszereplőivel, fittyet hányva arra, hogy a másnap még munkanap.

_IGP5510res

Az az este valamit tényleg elindított a hazai kortársirodalom hajszálereiben, valami hosszantartó hatású természetes mámorkeltő szert, ami meglepő módon egy józan büszkeséget ébreszthet mindenkiben: hogy igen, ezt így kell csinálni! Nemcsak Atlasz bírja, hanem a közönség is!

 

A fotókat Kováts Zsófia készítette.