Lidérces álmaimban még mindig látom azt a pocsék filmet…

A 2006-os Silent Hill, bár közel sem volt az év filmje, egy viszonylag elfogadható adaptáció volt. Ezen kijelentésemért lehet, hogy már csak kibelezve fogok müzlit kanalazni reggel, de így is meg merem kockáztatni. Bár a történet igencsak át lett írva, az effektek elfogadhatóak voltak, a köd megfelelően ködösített és a zene is kifejezetten jó volt (bár tény, hogy a zenéket a játékokból vették át).

silent_hill_3d_poster_www.kepfeltoltes.hu_

A folytatás értékelhetetlen.

Kezdve rögtön az elején. Akinek tetszett az első rész vége, az tizenöt perc után ott is hagyja a filmet, és egy PlayStation-kontrollert markolászva fog bocsánatért esedezni a pokol minden urától. Elég annyi, hogy egy Disney-filmet megszégyenítő huszárvágással teszi szinte teljesen értelmetlenné az első rész végét, ráadásul ezzel erőlteti ránk a játékvilággal kapcsolatos (egyébként is elég reszketeg) kapcsolatát. Tudniillik a készítők véleményem szerint a Google Fordítón átpasszírozott, hátrafelé olvasott változatát kívánták megfilmesíteni.

A játéksorozat első része 1999-ben debütált a Playstation konzolon. Egy apa történetét meséli el, aki egy autóbalesetet követően elvesztett lányát keresi a ködben. Ha ez ismerős, akkor meg is állhatok, ugyanis a 2006-os film pont ezt dolgozta föl. Heather történetét pedig a Silent Hill 3-ban találjuk meg, bár a hasonlóság még az elsőnél is haloványabb.

Heather Mason egy átlagos, rémálomszerű víziókkal küszködő tinédzser, aki épp egy új iskolába próbál beilleszkedni. Ezt megnehezíti a tény, hogy egy Silent Hill-ben rekedt titkos szekta éjt nappallá téve igyekszik felkutatni, majd visszavinni a városba, hogy halálával kiszabaduljanak onnan. Heather és apja évek óta menekülnek előlük, ám mikor őt elragadja a szekta egy szörnyetege, a lánynak nincs más választása, minthogy visszatérjen a városba. Utazás során találkozik Vincenttel, aki bár segítőkésznek mutatkozik, valójában súlyos titkot rejteget. Heather, Vincent, Alessa és a városban dekkoló szekta kapcsolatáról nem rántom le a leplet, de azt elárulhatom, hogy még másodszori megtekintésre is zsibbasztóan gyenge.

Ám, hogy egy kicsit jobban érzékeltethessem a probléma lényegét, ássunk bele egy picit mélyebben. Kezdjük a főszereplőnővel, Heatherrel. Heather egy ázott kartonlap érzelmi skálájával rendelkezik, és rettenetesen igyekszik elhitetni velünk, hogy értékelhető emberi élőlény. Kevés sikerrel. Ő ugyanis az első játék aranyos kis démoni csemetéje, akiért Silent Hill ‘lelke’ rendszeresen kinyúl, hogy a Fűrész forgatási helyszínére kalauzolja. Egyik ilyen utazása során ismerkedik meg kissé jobban Vincenttel, aki a film használhatatlan férfi karaktere. A jelenléte az expozíción kívül semmit se nyújt, és még ezt is körülbelül egy kiadós pofon gyengédségével adja.

Mindazonáltal szó kell essen magáról a történetről is, úgyhogy röviden összefoglalom: semminek sincs értelme. Heather vagy épp elrabolt apját keresi, vagy épp véletlenszerűen botlik olyan helyekbe, amiket valószínűleg csak azért tettek a filmbe, hogy a játéksorozat rajongói ne égessék porrá az egész stúdiót. A kórház, a vidámpark mind fontos részei voltak a játéknak (név szerint a harmadiknak, bár kit is érdekel ez már), ám itt csupán pillanatnyi vizuális élvezetet nyújtanak, mivel úgy tűnik, senki sem szólt a stúdiónak, hogy ezzel kezdeni is kéne valamit.

Persze elképzelhető, hogy elfogult vagyok. Végülis, ha valaki mindenáron arra vágyakozik, hogy láthassa a korábbi filmhez képest is gyatra effektusokat, vagy épp azon a 3D-minőségen ámuldozzon,ami már a 80-as évek Rémálom az Elm Utcában-filmekben elcsépeltnek számított, elégedett lesz. Sean Bean karaktere különösen nagy élvezetet fog jelenteni egyeseknek, főleg ha tisztában vannak a kedvenc filmbéli hobbijával.

Ez a film nem félelmetes. A szörnyek rondák, igen, de nincs meg a kellő atmoszféra, ami mellett igazából ijesztővé válnának. Nincs izgalom, nincs szorongás, még a mindent ellepő köd sem érződik tizedannyira fojtogatónak, mint amivel fenyeget.

A Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D egy, az elődjét mérhetetlenül alulmúló folytatás. A karakterek vagy épp képtelenek a színészi játékra, vagy a megjelenésüket követő öt percen belül elhaláloznak. Az első film egész félelmetes hangulatából semmi se jött át. Azóta is a számítógépes effektektől röhögi halálra magát a PlayStation 1-es konzolom a háttérben. Adaptációnak gyenge, horrorfilmnek nem nevezhető. Egy ködös reggelen a kocsma bűze és a részeg egyetemisták utolsó elhaló nyögései autentikusabb élvezetet nyújtanak majd, mint amit az erre pazarolt két óra valaha is fog.