Már tűkön ültem, hogy mikor jönnek át a meztelen pasik Ausztriából. Tavaly az osztrák Lentos Kortárs Képzőművészeti Múzeum botránkoztatott meg egy egész országot rendhagyó kiállításával. A tárlat botrányosnak aligha nevezhető, annál inkább hiánypótlónak.

adonisz4

Ha a nemiség van a középpontban, sajnos minden osztódik. Kezdődik ott, nőként vagy férfiként látogatjuk-e meg a kiállítást. Folytatódik itt, hetero- vagy homoszexuális, vagy hogy tetszik-e vagy nem.

Én mint nő, mondom, tűkön ültem, mikor itt még se híre, se hamva nem volt a kiállításnak. Az esztétikai emancipáció elkezdődhet: végre nem a nő, hanem a férfi lesz a tekintet tárgya, egy művészi környezet tematikája. Eddig ugyanis erről volt szó: a férfi néz és vadászik, a nő meg egy idő után úgyis levetkőzik. Aztán jön a szemlegeltetés. A művész még meg is oszthatta másokkal a prédát, egyszerűen  lemásolta  ecsettel. Béke volt és boldogság, a nők meg rábólintottak, és bambán csodálták saját testüket.

Az antikvitás óta a meztelen férfi test a női csupaszsággal szemben csúnya vereséget szenvedett, láthatatlanná vált egy olyan világban, ahol ő, a férfi, dominált. A férfi test a művész ecsetében bujkált csak, a művész szemén keresztül irányította a művészi ábrázolás mibenlétét. A férfi vágyai tükröződtek vissza a női testről.

Most fordítva lesz, gondoltam. És milyen érdekes lesz, milyen korszakalkotó. Csak részben teljesült a kívánságom.A kiállítást 8 tematikára bontották, melyeknek fókuszpontja mindig a férfi. Kezdődik a 19-20. század fordulópontján, a nemi identitásválság gyökerénél. Ez az első akkord nagyon is rávezet minket a kiállítás lényegi kérdésére: mitől férfi a férfi? Az antikvitás hőseivel nem foglalkozunk, és átugorjuk az összes művészettörténeti korszakot, amikor a férfierő, a dominancia, a patriarchizmus megkérdőjelezhetetlen volt. Itt nem találunk hősöket. Csak kétségbeesett meztelen katonákat és szomorú transzvesztitákat. Mi a férfi, és mitől az? A modernség identitáskérdését nem rázzuk le magunkról. Már a századfordulón kezdett derengeni az emberi faj koronázatlan királyának, hogy valami nem stimmel. Zűrös korok előtt állt,  feszült hangulatban. Mint oly gyakran, ha az emberi lélek bajban van, a természetben kerestek vigaszt a  férfiak, és ott is ábrázolták magukat: Rudolf Koppitz A természet ölén című fotográfiája szemlélteti ezt a legjobban. A férfi teste ragyog az erőtől, mégis a földbe simul, törékeny, ezt a hatást a panoráma, a távoli hegyek még inkább erősítik. Az embriótesttartás a női princípiumot keresi, az anya ölét, a gyengédséget, a védelmet. És már meg is van a piros fonal, melyet végig követhetünk a kiállításon.

a természet ölén_koppitz1

Évtizedekkel később ez a hatás még inkább a nőies férfitest-ábrázolásba folyik. A homoszexualitás egyre nyíltabban mutatkozik meg, először csak intésszerűen, majd nyilvánvalóan. Míg a férfi át nem változik teljesen nővé, így rámutatva a nemiség labilitására. Zbigniew Libera Valaki más című fényképei erről tanúskodnak és mélyebb rétegekbe ásnak. Ha egy férfi ennyire nővé tud válni, mi van a szerepmintáinkkal? Helyt tudnak még állni? Érdemes Keserű Zsolt filmjére becsücsülni: egy teremben négy nő hallgat. Férfiak beszélnek, akiket nem látunk mi sem. Mondanak meglepően gyengéd álomképeket, de durva félrelépésekről és tehetetlenségükről is vallanak. Nem tudnak nem félrelépni, nem tudnak dönteni, bizonytalanok, meddig terjed ki hatáskörük, mikor csapjanak az asztalra. Közben a nők reakcióit látjuk. Némán csitítják fájdalmukat vagy mosolyognak. Megkönnyebbülten nevetnek. Nekik sem jobb.

Itt döntjük meg végkép az apaképet és megyünk tovább a legmaszkulinabbakhoz, a katonákhoz, a fasizmushoz, a szocializmushoz. Erős férfitestek, agresszívak, a hazáért áldozzák fel magukat, de egyenruha nélkül nevetségesek. Nem hittem volna soha, hogy meztelenül menetelő katonákon röhögni tudnék, de kiderült, hogy a férfi test rendkívül komikus lehet. A női test nem lehet az. Be kell látni. A női test, ha szép, akkor gyönyörű. Ha nem túl szép, maximum szánalomhoz hasonló érzeteket kelthet, de soha nem válik nevetségessé. Egy tökéletlen férfitest viszont, ami leggyengébb pontját felfedi, igenis komikus. És nem tudom, hogy azért-e, mert annyi ideig tabunak számított a pénisz látványa kulturális szempontból, vagy csak azért, mert minden erőtlen, lógó dolog vicces hatást kelt. Nem hiába visszhangoznak a falak a kuncogástól. Ez ellen lehet háborogni. A kiállításon is ezt teszik a meztelenek: öncsonkítást végeznek, bátorságot bizonyítanak, hogy visszahozhassák a férfiuralmat gyenge pontjuk leleplezése után is, és ha kell, kasztrálják magukat.

Ami egyenesen a férfijelkép non plus ultrájához vezet, magához a péniszhez. A kiállítás egyik zugába férkőzött. A pénisz mint évezredes tabutéma végre terítékre kerül. Jelképiségében az az érdekes, hogy éppen jelképi mivolta miatt takargatták és titkolták, holott a jelkép elsődleges funkciója, hogy mindenki számára látható legyen. Az ősapák viszont nem tehették ki közszemlének, a méricskélés mai napig többet jelent néhány centiméter különbségnél, egyenesen erőmérő.  A pénisz a hatalom, de az esendőség jelképe is.

Vágyaim csak a vége felé teljesültek. A Női tekintet témaköre az, amit vártam. Ez idáig a kiállítás leragadt a klasszikus szemléletmódnál, a férfi tekintete volt a mérvadó. Férfi a férfi szemszögéből, hogy reciprokban vagy reproduktívan, de az önreflexió volt a lényeg. És valóban érdekes, hogy néhány kép mennyi finom tónusú erotikát tudott sejtetni, pedig férfi készítette. Nézzük csak Herbert List Arab ifjúját 1935-ből. A női tekintetről viszont ezen rövid szakasz gondoskodik, és szép műveket láthatunk. Megdöbbentő, hogy az erotika helyenként sokkal kevésbe szembetűnő, holott nők készítették a műveket. Objektívebb képekről van itt szó, a férfi csak itt válik igazi tárggyá, egy elementáris másságot képvisel. Az ecsetet érzékelhetően nő vezeti, játékosabban fedezi fel a másik testét, mint idegen területet. És bár itt sincsen leplezve semmi, mégis titok marad. Megközelíthetetlensége miatt, vagy éppen őszintesége miatt.

list 3.ik

A zárókép Adonisz halála. Egy klasszikus alfahím konfettitengerben, villogó szemű csontvázakkal körbevéve.  A görög hősök korának vége, a modern szépségideálnak is, és ami marad:giccs és kérdőjel, na meg a visszhangzó kuncogás. Hogy Adonisz feltámad-e és miként, nem tudjuk, de ha ez a mauzóleuma, érdemes megtekinteni. Egyetlen aggodalmam, hogy a magyar heteró férfiak többsége ódzkodni fog meglátogatni a péniszek kavalkádját. Június 30-ig ráérünk rábeszélni őket is.