Megjelent az Atoms For Peace debütáló nagylemeze, az Amok. A 2009-ben alakult supergroupot eltérő stílusok olyan klasszisai alkotják, mint Thom Yorke (Radiohead), Flea (Red Hot Chili Peppers), Joey Waronker (R.E.M.), Nigel Godrich (Radiohead-producer) és Mauro Refosco (multi-instrumentalista, többek között a legújabb RHCP-lemez perkása). A munkájuk ínyencség, ordít belőle a profizmus, de nem könnyű megemészteni.


amok
A legjobban mindenkit az lepett meg, hogy a kísérletező Radiohead frontembere pont a haját még ötvenévesen is lilára festő Flea-vel, a kaliforniai funk-rock fenegyerekkel állt össze (az R.E.M. dobosa pedig már csak hab a tortán). A zenekarba ketten is a Radiohead holdudvarából érkeztek, meglehet ez az oka annak, hogy az Amok hangzása leginkább az övékére hasonlít, ez az elektronikus alapokon és az énekhangon (ki gondolta volna) érződik leginkább. Az AFP egyébkénta nyakatekert ritmusszekciójában és az unortodox dobtémáiban különbözik a leginkább a fent említett zenekaroktól.

Tehát az esetek nagy részében nem a megszokott ütőhangszerek szólalnak meg, például az Ingenue-ban csepegés hallatszik, míg a Default-ban mintha valaminek a karcolgatása adná a háttérzajt, a Stuck Together Pieces-ben pedig egy pénztárgép. És ez csak néhány példa a sok közül, két kezünkön nem tudnánk megszámolni, hány hangforrást használtak fel a “dobok” felvételére.



Flea haja akármennyire is színes, ebben a projektben nem a csontvázjelmezbe öltözött énje dörmögteti a basszust, az őt fémjelző funk témák el vannak felejtve, a minimalizált alapokat olyan minimalizált mélyekkel látja el, melyek közelebbi barátok az elektronikus zenével , mint a rockkal. Kicsit furcsa elképzelni, hogy ugyanarról az emberről beszélünk, aki a Give It Away-t vagy az Around The Worldöt játssza. Ha koncentrálunk, lehet érezni, hogy itt is ő van jelen, a Stuck Together Pieces futamát megszórta egy csipetnyi csilivel.

A dobok mellett a legmeghatározóbb hangszer a szintetizátor, melyből szintúgy rengetegfélét használnak. Thom Yorke pedig – hűen önmagához – úgy énekel a mikrofonba, mintha a múzsáját simogatná vele. Szinte látom magam előtt, ahogy a stúdióban átszellemülve, furcsa táncot lejtve, csukott szemmel szórja a hangokat. Néhol olyan érzésem volt, mintha az ének is egy hangszer lenne. A gitárjátéka pedig már rég eltávolodott a megszokott formáktól. Ha végigfutunk York daltermésén azt elmúlt évekből, akkor azt mondhatnánk, leginkább övé az AFP. De lehet, hogy csak azért, mert az ő hangja hallható a dalokon.



De ha valamihez nagyon hasonlítani szeretnénk az Amokot, akkor a 2000-es évek Radiohead dalait kettővel megszorozva járnánk legközelebb a valósághoz. Thom Yorke és barátai dalokkal önkielégítenek, olyanokkal, melyek messziről kerülik a toplistákat, és úgy, hogy saját és ínyenc rajongóikat is boldoggá tegyék vele.

Aki kíváncsi a zenekarra élőben, az választhat, hogy a nyáron alul vagy felül lépi át az országhatárt. Szerbiában, az újvidéki Exit és a szlovákiai Pohoda fesztiválokon lesznek a hozzánk legközelebb eső koncertjeik.