csilla1

Nehéz összeegyeztetni a két főszereplőt. Tóth Júlia Éva a szépet, érzelmeset akarja megmutatni, egy részt közvetlenül magából. Lendületes, gazdagon színezett, őszinte rajzokat, montázsokat hozott, kevésbé sorozat, inkább a fejlődési folyamat állomásai. Gyakorlatok és értelmezési kísérletek ezek, amelyek hosszú böngészéssel kiolvashatóak. Betű alapú kulccsal is ellátja a képeket, s ezek elválaszthatatlan részeivé válnak. Tóth Júlia Éva a vizuálist magyarázó és bonyolító jelszavakkal, idézetekkel, szópróbákkal egészíti ki, sokszor a szöveg kegyetlenebb és biztos kezűbb, mint a montázs. Kovács Csilla csak a képnyelvre hagyatkozik. Kettejük között konspiráció nincsen, csak az invitáció. Kovács valami felstilizált, durva realizmust mutat, ami a gyökereiből szívódik fel, erős sztálinbarokk kötődésű, az elbetegesedett szocreál jegyeit hordozza. Mindeközben megpendíti a manierizmus kedvelt semmibe vezető lépcsőit, és a meztelenek között ülő lábatlan fiákerrel – hogy még ezt sem öltözteti fel – megállítja az időt. Nincs előrehaladás, csak a figyelő, várakozó nyugalom. Annyi mindent idéz fel a malacok és az irrealitás kapcsolata: Orwellt minden nappal egyre aktuálisabbá váló Állatfarmjával; ehhez kapcsolódik a másik modern vívmány: a függőleges farmokon liftező disznók, amiket az egyik emeleten megetetnek, a másikon kolbásszá darálnak. A kecskelábú birkózókkal, a disznóparáznaságot békésen szemlélő alakokkal eléri, hogy természetesnek hassanak a néző számára. Ahogy disznó lábbal glosszálom a képeket, ítéletet nem, csak ajánlást tudok mondani. Bátorítok mindenkit a megtekintésre, mérlegelésre, hiszen a képek kapcsán előszámlálhatatlan az asszociáció.

csilla2

Elhangzott a FÉLTÁMADÁS esten, Kovács Csilla és Tóth Júlia Éva Glasznoszty című kiállításának megnyitóján, 2013. márc. 20-án a budapesti RoHAM-ban. 

A kiállítás április 20-ig tekintehtő meg!