„…lehet, hogy valaki sokat fog dolgozni olyan dologgal, ami aprópénzre nem váltható, de tíz év múlva olyan kincset fog magában hordozni, amit nagyon-nagyon kevesen.”

ee

Fekete Anikó: Mikor kerültél kapcsolatba a diákszínjátszással?

Eisner Éva: Régen. Tulajdonképpen úgy indult a történet, hogy a Zrínyi Ilona Gimnáziumban tanítottam magyart, angolt, és volt egy lelkes csoportom, amellyel elkezdtünk írással és színjátszással foglalkozni. Ez lett a magja az iskolában induló későbbi drámatagozatnak, ami egyébként ebben a tanévben lett 15 éves.

Magad is voltál diákszínjátszó?

E.É.: Korábban az egyetemen foglalkoztam rövid ideig színjátszással, de komolyabban nem. Az egyetemi színjátszó körben, amelynek vezetője Szilasssy Zoltán volt, ismerkedtem meg Puskás Istvánnal, aki évekkel később segített a tagozat elindításában.

Jelenleg kik dolgoznak aktívan a miskolci diákszínjátszó műhelyekben?

A KIMI miskolci tagozatán – egyben a Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatán jelenleg hárman vezetünk csoportot Duvalovszki Évával és Kertész Ágnessel. A korábbiakban Puskás István, Varga Gábor és Máhr Ági is volt drámás osztályokban csoportvezető tanár. Máhr Ági mellett más színházi szakemberektől is kaptunk szakmai segítséget, mint Pásztor Edinától, Földi Lászlótól és Kerekes Valériától. Bónusné Magyar Klára éneket tanít nálunk a kezdetektől, az utóbbi időben drámatörténetet is. Jelenlegi tánctanáraink Pala Erika és Tóth György, de kiváló kollégáink voltak Bodrogi Zoltán, Deresné Kónya Erzsébet, Gál Lóránt, Kürti Zita, Paszternák Viktor, Pásztor Zsuzsa is. Nagyné Juhász Judit pedig logopédusként dolgozik.
Miskolcon más gimnáziumokban is működnek színjátszó körök – így a Földes Ferenc Gimnáziumban Szűcs Tamás és Puskás István foglalkozik diákszínjátszással, de működik színjátszó kör a Lévay József Református Gimnáziumban és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban is.  Régebben az Ady Endre Művelődési Házban is volt csoport. Zenés darabok bemutatására specializálódott a Miskolci Musical- és Dalszínház. A Montázs Egyesület kicsit más profilú. Inkább a városi rendezvényeket részesítik előnyben, illetve alkalmanként egy-egy előadást is létrehoznak Püspöki Péter vezetésével.
Az általános iskolákban többen is foglalkoznak diákszínjátszással, de arra a területre nincs igazán rálátásom. A Miskolci Nemzeti Színház ebben az évadban Móricz Zsigmondhoz és Háy Jánoshoz kapcsolódóan meghirdet két diákszínjátszó versenyt – remélhetőleg ennek kapcsán nagyobb rálátásunk lesz arra, hogy milyen is Miskolcon a diákszínjátszás az országos megmérettetéseken kívül.

Az utóbbi időben egyébként a színházzal erőteljesebb lett a kapcsolata a mi iskolánknak is, ennek eredménye, hogy az Európa mi vagyunk elnevezésű ETC-projekt keretén belül – az európai színházak szervezete ez – részt vehettek diákjaink egy színházi fesztiválon Bad Hersfeldben, ahol angol nyelvű tréningek is a programok részét képezték. (Itt kapcsolódott szerencsésen össze a tagozat munkájával az, hogy diákjaink emelt óraszámban tanulják az angolt). Ez a projekt még nem zárult le. Most készül a Miskolci Színház színészeinek vezetésével egy darab, aminek részesei a mi diákjaink is.

drama_0006

Mi határozza meg szerinted a miskolci diákszínjátszást?

Változó. Volt időszak, amikor sokkal többen voltunk. Volt, amikor a zenés színháznak volt nagy divatja, különösen a musicaleknek. De ez talán egy adott generációnak lehetett fontos. Természetesen leginkább a mi iskolánkban folyó munkát ismerem. Azok, akik hozzánk jelentkeznek, általában komolyan akarnak foglalkozni színházzal, színjátszással. Ezt próbáljuk segíteni azzal, hogy különböző tantárgyakat tanítunk (dráma- és színháztörténetet, beszédművelést, éneket, táncot, színpadi mozgást), persze a legfontosabb a drámajáték/színjáték a gyerekek számára.

Mi alapján dolgoztok ezekkel a fiatalokkal? Hogyan történik a darabválasztás?

Nagyon nehéz ez, mert egy-egy csoport jellegétől és adottságától is függ, hogy mit tudnak eljátszani, másrészt pedig ez természetesen az életkortól is függ. Kevésbé jellemző az önszerveződés a tagozaton belül. Sok szempontból jó lenne az, hogy a gyerekek maguk döntsenek, de talán keveset is olvasnak ahhoz, hogy ők válasszanak.

Mit gondolsz, mi a munkátok nehézsége?

Elsősorban a gyerekek szemléletmódja változott sokat az utóbbi időben szerintem. Azt hiszem, az internetnek nagy szerepe van ebben. Másképpen gondolkoznak a szabadidőről. Nagyon sok időre volna szükség ahhoz, hogy mindenbe belekóstolhassanak, amit számukra a világ nyújtani tud. Azok, akik aztán szeretettel és kitartással csinálják végig, amit nálunk elkezdtek, sokat profitálhatnak belőle a későbbiekben.

drama_0039-1

Van ennek tapintható hozadéka? Valóban felveszik ezeket a gyerekeket a Színműre, stúdiókba?

Hogyne. Végeztem már számvetést, az derült ki, hogy a végzetteknek kb. az egyharmada valamilyen szakmai tevékenységet folytat. Vagy valamelyik színháznál, vagy a médiában dolgozik, van olyan, aki például színházi technikával foglalkozik. Egyébként vannak olyanok, akik közgazdászok lesznek, vagy mérnökök. Ezek a gyerekek arról számolnak be, hogy azok a készségek, amiket itt kaptak, segítették őket későbbi tanulmányaik során, de előnyt jelentett számukra akkor is, amikor munkahelyet kerestek.

Mi benned az alapvető motiváció, hogy a diákság felé fordulj és ezzel foglalkozz?

Nagyon-nagyon kedvelem a drámás gyerekeket. Nyitottak. Jó velük beszélgetni, és legtöbben olyanfajta értékrendet hordoznak, amely számomra is fontos. Az, hogy a mély emberi kapcsolatok fontosak számukra, mindenképpen jó dolog. Aztán ott van még az alkotás öröme: hogyha ilyen dolgokkal foglalkozol, mindig létre kell hozz valamit, mindig meg kell, hogy ismerj új és új gondolatokat, és úgy látom, hogy ez hihetetlenül izgalmassá teszi ezt az egész tevékenységet.

drama_0036

Szerinted a jövőben mi az útja a diákszínjátszásnak?

Nem tudom. A diákszínjátszás valamifajta nyitottságot, közösségi munkát igényel, aminek mindannyian tudjuk, hogy megvan a hozadéka, de az, hogy sokakat meg tudunk-e nyerni ennek az ügynek, az nagyon nagy kérdés. Hogyan tudod elhitetni az emberekkel – akár a szülőkkel -, hogy lehet, hogy valaki sokat fog dolgozni olyan dologgal, ami aprópénzre nem váltható, de tíz év múlva olyan kincset fog magában hordozni, amit nagyon-nagyon kevesen. Tudom, hogy valaki kudarcként élte meg, hogy nem tudott kihozni magából olyat, amit korábban szeretett volna, de remélhetőleg ezeknek a száma kicsi. Nagy kérdés, hogy mennyire fontos még az emberek számára az, hogy foglalkozzanak ilyen „régimódi”, de mégis öröknek tűnő dolgokkal, mint amilyen a színjátszás.

A tagozati működés sokban segít: azt gondolom, hogy iskolán belül a hasonló érdeklődésű gyerekek szorosabb kapcsolatot ápolnak egymással, azok, akik egy osztályba járnak, a közös munka és  a rengeteg élmény (fesztiválok, színházi élmények, előadások) során olyan dolgokat élhetnek meg, amelyeket mások nem feltétlenül.