A Kispesti Kisszínház az újévet új darabbal kezdte. Füst Milán Máli nénije meghozta a társulat számára a közönség odaadó figyelmét és azt a kacagtató támogatást, amelyre egy amatőr játszókból álló csoportnak szüksége van, nemcsak visszaigazolás végett, hanem egyben a fennmaradás további távlatait is nézve. Január 12-én került sor a bemutató előadásra a KMO – Kispesti Munkásotthon – Művelődési Házban, s a nézőteret a közeli ismerősök mellett a kerület lakói is lelkesen megtöltötték.

Az este azoknak sem okozott csalódást, akik a vígjáték műfajába vetett bizalommal már több színházi élményt tudhatnak a hátuk mögött. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a színészek a közönség kedvéből merítve – (ezt a tényt erősítendő úgynevezett beépített emberek mindig készen álltak a nevetésre) – fokozatosan lendültek szerepük mélységeibe. Kezdetben nagyon is érezhető volt a színpadi feszültség a játszókon, ami egyrészt a tapasztalat hiányából adódott, másrészt a premierrel járó izgalomnak tudható be. Épp ez az, ami a családias hangulat mellett a szépséget adja a kisebb társulatok játékának; a nézők pedig talán könnyebben tudtak azonosulni a karakterekkel úgy, hogy azok nem törekedtek makulátlanságra. Úgy vélem ugyanis, hogy egy tökéletes szerepmegformálás esetén a befogadók csupán mint külső szemlélők helyeződnek bele elsőként a bemutatott történetbe. Ami az amatőr színtársulatok előnye, épp az a hátrányuk is: a jellemábrázolás frissessége. Legalábbis első pillantásra hátránynak látszik.

Ma a színházat sokan kulturális színtérnek tekintik, s előny, hogy létezik egy olyan társulat, ami képes a klasszikus feldolgozások szépségét megismertetni és eszmeiségében (hacsak tudattalanul is) átadni a közönségnek, közösségnek. Ugyanakkor nem túlzok, mikor azt mondom, ez a társulat is – ahogyan sok másik amatőr csoportosulás – a fennmaradásért küzd, ellensúlyozva ezt a játék szeretetével. Itt a játszók nem vagy még nem képesített színészek, és a rendező – Bodor Zsolt – az utolsó szabad perceit is a társulat munkájának és előmenetelének szenteli. Előny, hogy az emberek, akik lassan elsüppednek saját hétköznapiságukban, még mutatnak érdeklődést a színdarabok iránt, ahogyan az is, hogy ezt képes fenntartani, fellendíteni ez a Kisszínház.

A darab kezdését szépen adta meg a boogie irányzatához kapcsolható zenei betét, a későbbiekben pedig kísérőmozzanatként fedte el a színpadi változásokat; jól bevált és működő trükk ez a mai napig. A bohózat kezdetben lassan bontakozott ki, de ez betudható a szöveghez való hűségnek is. A színpadi mozgás helyenként túlzó volt, s ezért nehezen lehetett fókuszálni egy-egy karakterre, valamint a szövegek alkalmankénti egybecsúszása is mutatta azt, hogy a játszók fesztelensége az elején még várat magára. Ezt egyenes arányban meghozta a közönség jókedve és a második felvonásra kisimultak azok a zavaró tényezők (mint egy-egy eltúlzott gesztus, mesterkélt reagálás, avagy fejhang) melyek ugyanakkor nem csökkentették a kellemes este hangulatát, s így a darab élvezhetőségét.

A Máli nénit kísérő, könnyed, múltidéző zene visszarepítette a közönséget a polgárosuló világ belsejébe, ahol a megszerzett vagyon felett reszket a kisember, aki több száz másik megélhetéséért felelős, valamint a szégyen elviselhetetlen tényezőként van jelen az 1930-as évek végén. Még a titkárnő, a szép Margit is saját állását féltve fogadja az idős vezérigazgató és indulatos fia, Alfonz udvarlását, miközben egyetlen férfira, a könyvelőre, Horváth úrra tekint csak igazán szerelmesen. Mint a mesékben a szerelem legyőzi a pletykák árját, s Novák Amál, a szegény rokon mint jótevő boszorkány összezavarja a tisztázatlan helyzeteket, hogy aztán mindenki legtitkosabb vágyát felszínre hozva rendet teremthessen. Megmosolyogtató keszekuszaság. A törölköző mindenre megoldás, mondja Máli néni Tildának, a vezérigazgató kezdetben kétségbeesett lányának az események tobzódása közben. Hogy valóban az-e, azt döntse el maga a néző.

Füst Milán vígjátékának feldolgozása klasszikus keretek között ment végbe, mely illeszkedik a társulat profiljába, célkitűzésébe. Manapság egyre kevesebb ilyen adaptációhoz van szerencsénk a kisebb színházaktól, akiknek nincsen egyszerű dolguk, amikor egy ismert darabot visznek színre. Hiszen egyszerre kell eleget tenniük a nézők azon kétpólusú igényének, miszerint egy könnyed és vidám estét várnak meglepetésekkel a feldolgozás kapcsán. Szépen teljesített a Kispesti Kisszínház, akiknek előző feldolgozását, a Liliomfit ezüst minősítéssel jutalmazta a Magyar Szín-Játékos Szövetség. A Máli néni nem fog mögötte a sorban elmaradni és még sok ingert fokozó előadásra számíthatunk tőlük a jövőben is.

Tudvalevő, hogy egyre erősödő tendenciával jelentkezik manapság a közönség érdeklődése a vígjátékok, humoros feldolgozások iránt. Az, hogy ezt melyik társulat hogyan hasznosítja, már szabad választáson, s szilárd hiten alapul, ami az „életben maradásukkal” is összefügg. A kispestiek választása nagyon is érthető okokon alapul, ennek kulcsszavai: szórakozás, kacagás, testközelség. Számomra különösen szimpatikus, hogy a legutóbbi két választásuk magyar drámai művekre esett, mert ezzel olyan hagyományápolást is véghez visznek, amire a magyar közönségnek – nem csak az idősebb generációnak, akik sokszor helyhez is kötöttek – megfizethető keretek között igen is szüksége van.