Az Ewert and the Two Dragons Észtország egyik nagy büszkesége. A négyfős indie-rock zenekar 2009-ben jelentette meg első lemezét, a The Hills Behind The Hills-t, amit 2011-ben a Good Man Down követett. Második albumukkal pedig nemcsak az észt hallgatók szívét dobogtatták meg, de sorra hódították meg elsőként a szomszédos államokat, majd egyre több európai és amerikai zeneszerető is keblükbe zárta őket. December 5-én a Soundkitchen, az Észt Intézet és az Akvárium Klub szervezésében  végül Budapestre is megérkeztek, hogy a magyar hallgatók is megismerhessék, hogy „In the end there is only love”. Észt nyelvrokonainknak bár nem sok idejük volt felfedezni Budapestet – másnap már Szlovéniában léptek fel – azt mondták, még mindenképp visszatérnek. Ewerttel, a zenekar énekesével és Erkivel, a banda gitárosával beszélgettünk.

Egy éve megkaptátok a Skype „Go Change the World” díját. Mit gondoltok, megváltoztattatok valamit a világban?

Ewert: Igen, a díjjal mindenképpen megváltoztattuk az életünket, mert a pénzzel különböző dolgokat tehettünk meg, és ez nagy segítség volt abban, hogy elutazzunk pár fesztiválra is. Ez nagyon fontos volt akkoriban, megváltoztatta a világunkat, és remélhetőleg más emberek világát is meg tudjuk ezzel változtatni.

Az észtek híresek a szép énektudásukról. Hogy kapcsolódtok a zenéhez gyerekkorotoktól?

Úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon muzikális családból jöttünk. A zene különösen népszerű dolog Észtországban, így szinte minden családtag, anyukák, apukák énekeltek kórusokban vagy játszottak bandákban, zenekarokban, különböző variációkban. Szóval mind a négyünket körülvesz a zene gyerekkorunk óta.

Ott voltatok az Éneklő forradalomkor?

Erki: Igen, természetesen. Részei is voltunk a Singing Revolution-nak, még ha azokban az időkben nagyon kicsik is voltunk.
Ewert: Az apám vállán voltam, és valószínűleg nem sok fogalmam volt arról, hogy mi is történik valójában, de lehetett érezni, hogy valami fontos dolog. Azt hiszem, emlékszem arra az érzésre, hogy valami nagyon nagy történik.

„Éneklő forradalom”-nak nevezik azt az eseménysort, mely 1987 és 1991 között zajlott a balti államok függetlenségéért. Az észt tömegtüntetéseken jellemző volt a népdalok és a himnuszok spontán éneklése is, melyeket a szovjet megszállás éveiben szigorúan tilos volt énekelni. 1988 júniusában a tallinni „Old Town Festival” részeként az észtek átvonultak a „Dalosmezőre”, hogy hazafias dalokat énekeljenek, mintegy tiltakozásként a hatalom ellen.

A videóitokból úgy tűnik, a természet fontos szerepet tölt be nálatok. Ez igaz az életben is?

Ewert:  Igen, az. Így közelítjük meg a zenét. Természetesnek, egyszerűnek és organikusnak kell lennie. Ahogy a Good Man Down videójában is látszik, a zenénk nagyon kötődik a természethez, illik hozzá.
Erki:  Még ha nem is igazán éneklünk erdőről, mondható, hogy hatással van ránk a természet. Ez megjelenik abban a módban is, ahogy a zenét csináljuk. Annyira természetesek próbálunk lenni, amennyire csak lehetséges. Ez a kapcsolat a zene és a természet között.
Ewert: Úgy gondolom, hogy a zenénkben nagyon általános a természetbeli szimbólumok használata. Mint az állatok, a hegyek… ezek szimbólumok.

A Good Man Down című albumotokon az összes dal angolul van. Énekeltetek észtül is, vagy csak angolul játszotok?

Ewert: Nem énekeltünk észtül. Vagyis de, viszont nem mint zenekar.  Ez azért van így szerintem, mert úgy nőttünk fel, hogy rengeteg amerikai és angol zenét hallgattunk, amik mind angol nyelven szóltak. Szóval, amikor elkezdtük a saját zenénket és dalszövegeket írni, mintegy természetes volt, hogy ezt angolul tegyük. Úgy gondolom, hogy az indie zenekarok nyelve is az angol.
Erki: És úgy hiszem az angol a megszokott a mi generációnkban. Ha visszamész a történelemben, egy ideig a francia volt, aztán a spanyol, most pedig az angol az.
Ewert:  Talán 20 év múlva a kínai lesz az, de sose tudhatjuk. De ez most éppen annyira fontos, mint a dallam és minden más a zenében.  A dalszöveg részénél lényeges, hogy a legnagyobb közönség számára érthető legyen. Úgy tűnik, az angol a természetes út. Ha észtül énekelnénk, csak 1 millió ember értené azt, hogy miről beszélünk. Nagyon sok időt és munkát venne el lefordítani a dalokat.

Ti igazán szép példa lehettek és reményt is adhattok a kezdő zenekaroknak, főleg a kicsi országokból, mint a balti államok, vagy akár Magyarország. Díjat is fogtok kapni ezért „Határáttörő banda” címen. Mi a titok, hogyan lehet áttörni a határon?

Ewert: Apránként jött a dolog. Elsőként Észtországban játszottunk, aztán összebarátkoztunk pár emberrel Lettországból, majd ott is lett kiadónk. Utána voltunk Finnországban, majd újra Lettországban, szóval csak lépésről lépésre kezdtünk terjeszkedni. Szóval nem tudom. Kaptuk a Skype-díjat is, amiről már beszéltünk, és ezzel kaptunk egy lehetőséget. Ez a lehetőség hozott egy másikat… csak befektetünk abba, amit csinálunk, és úgy gondolom, a többi megy magától.

Követtem  a turnétokat Facebookon, és hihetetlen, hogy mennyi országban koncerteztetek. Találtatok bármi különbséget a közönségek között a különböző országokban, vagy akár az USA-beli és európai közönség között?

Erki: Nem igazán. Azt hiszem csak mostanában értettük meg, hogy ha hasonló dolgokat csinálunk, hasonló beállítottságú embereket vonzunk, és mindenütt ezt csináljuk. Alapvetően azt hiszem, hasonló közönséget vonzunk be, legyen az Németországban, Magyarországon vagy Észtországban. Természetesen vannak apró különbségek, de mindent egybevetve a közönség ugyanaz. Elmennek egy országba, de mind ugyanazt keresik. Szóval mindezen országoknak hasonló a hozzáállása és a lelkiállapota. Keresnek valamit, amiben megegyeznek.

Mik a terveitek jövőre?

Ewert: A legnagyobb tervünk most mindenképpen az, hogy elkészítsük a harmadik albumunkat. Ez van a lista tetején, de az év elején újra ellátogatunk Groningenbe, Hollandiába, ahol az Eurosonic fesztivál kerül megrendezésre. Ez január elején van, a hónap végén pedig lesz egy kis francia turnénk. Utána valószínűleg abbahagyjuk a munkát az albumon, és várjuk a megjelenést, és majd meglátjuk, hogy mit hoz az élet.

Fotók: Molnár Fruzsi