A légáramlat természete

Nekem a derekamon van a legtöbb anyajegyem. Sosem engedtem, hogy ott igazán hozzámérjenek. Mindig is féltem, hogy valaki, véletlenül, egy óvatlan mozdulatban elkaparja az egyiket. Talán nem direkt, csak nem figyelve. Valaki más, vagy esetleg én. A pulcsi, meg a póló között más a testmeleg, mint beljebb, kijjebb, más az átjáró. Beszökik a póló alá a kéz. A termikus kölcsönhatásra nem gondolok, csak a kézre, meg az arrébb mozdíthatatlan anyajegyekre. A férfiak a kopaszodástól félhetnek így, valahogy mélyen, előre elképzelve.

Huzat van mindig. A trolin, a metrón, az autóban. A városban és a szabad ég alatt is, ha ritkásak a fák. Ne nyissátok ki az ablakokat! Ne tárjátok szét a zsalugáteres balkonokat! Se az égi átjárókat! Mert megfájdul a fejem, a fülem és a nyaki ízületek a tarkómon, legtöbbször valahol jobbra. Mint a túl magas párnáktól, vagy a hason alvóknak.

Ha nem így, nem ezektől, akkor meg a félig, csak egyik fülbe bedugott fülhallgató néhány voltos, egyoldalú mágnesezésétől tompul el az aktuális oldalam. A trolin nem bírom betolni az olajozatlan üvegablakokat, húzni pedig még nehezebb. Rövid talán az erőkar. De nem ült mellettem senki, akit megkérhettem volna.
Múltkor neked csengett a füled. Mindig az cseng, amelyik oldaladon ülnek, ott más a nyomás, a légáramlat, az átjárók másképp záródnak.

A lázméréshez nem kell széles légfolyosó, csak annyi, hogy a meleget jól benntartsa, minél magasabbra csúsztassa a higanyszálat. Ha ráz a hideg, ha teleizzadtad a paplanodat (amit alig bírtál magadra húzni a gyengeségtől és a végtagfájdalomtól), akkor már ért valamit az, hogy lázas vagy. A hűtőfürdő helyett inkább éjszakába nyúló fetrengések, és kiizzadom az álmokat. Mostanában úgyis nehezebben jönnek. Nem állnak rá a szememre, előhívni nehezebb. Kéretik magukat.

Most én is kéretem magamat. Magamtól is talán.
SWOT-analízissel ez is levezethető? Olyan egyszerű lenne? Lesakkozni a lehetőségeket, kielemezni és kész? Utána talán algoritmust is írhatnánk egymásra. Meg statisztikát készítenénk és ingadozó, halgörbés diagramokat. Nem értek ezekhez. Csak szeretem nézni a vonalakat. A jeleket olvasni.

Azokból mindig túl sok van. Vagy csak magam köré gyűjtöm őket. Aztán beszél róluk sokat az ember, és akkor elhiszi, hogy ezek tényleg jelek, amikre figyelnie kéne, vagy kell! Mint a pletykák, ha útjukra bocsátják. Végigkúszik az emberek között, besurran a csatornákba, folyosókba, mozgását néha segíti a turbulencia.

Mostanában nem akarok repülni. Legalábbis repülővel nem, majd csak álmomban.
A fülzúgást és a nyomást még azóta is érzem az ablak felőli oldalról. Odafelé a jobb fülem volt az, visszafelé már a bal. Nem értem, miért nem ott éreztem, ahol ültél, azon az oldalon, ahol végig mellettem voltál. Ott kellett volna, hogy más legyen az átjáró, a légörvény és a nyomás. És más a rádöbbenés, hogy testmeleg, kölcsönhatás, jelek.