Pénteken (2012. nov. 30-án) kora este aztán újra Keresztury Tibor üdvözölt minket a Haza/Heimat/Home Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon. Az általa vezetett InTranCE (Transnational Cultural Evenings) beszélgetés előtt ez alkalommal is hangot adott abbéli örömének, hogy a fesztivál nem válaszokat, megoldási javaslatokat,  programokat hoz, hanem szaporítja a feltehető kérdések számát, és ennek köszönhetően a fesztivál második napján is sokféle ember, sokféle nyelv és kultúra felől járhattuk körbe a “haza” fogalmát.

Az esti Dunán lassan imbolyogva megkezdődött tehát az első beszélgetés, Nagy Ildikó Noémi és az élő klasszikus, Kányádi Sándor részvételével. Az írónő angolul írt és felolvasott Urban Nomad című novellájában fiktív családi ház épül fel, amely nagyon összecseng azzal, amit más elődök is megfogalmaztak a fesztivál során. Vagyis, hogy a haza belül, fiktív (nem) térben épül, még akkor is, ha folyamatosan költözni vagy menekülni kell. Nagy Ildikó emigráns szülők gyermekeként, Magyarországtól távol nőtt fel, innen írásaiban a haza kettős képe és a kettős identitás. Mint elmondta: itthon nagyon jól érzi magát, de ha a haza ott van, ahol fel tudja magát idegesíteni magát az ember, akkor az ő hazája Amerikában van.

A világjárt Kányádi Sándor felolvasása után – melynek szövegei néma csöndbe burkolták a közönséget – a magyarsághoz fűződő pozitív élményeit osztotta meg velünk. Szerinte az ország határa ott van, „ahol a legtávolabb élő minőségi magyar él”, s ez az ő esetében majdnem csak a földgolyó egész területe. Mint elmondta: Erdélyi íróként Budapesten és Erdélyben is otthon érzi magát. A beszélgetés, de talán a fesztivál legkedvesebb jelenete eztán következett: Nagy Ildikó táskájából előkerült egy könyv, melyet az akkor ötéves írónőnek Kányádi 1981-ben dedikált. Ezután a beszélgetés hirtelen átcsapott politikába: Kányádi kifejtette, hogy manapság a szabadságot egyre inkább a szabadosság váltja fel (bármit is jelentsen a kettő különbsége), a sajtószabadsággal pedig visszaélünk akkor, ha a nyelvet nem tisztelve hülyeségeket írunk. Zárószavai súlyosak: a 20-21. század életérzése, a félelem ma is uralja a közhangulatot.

Rövid szünet után Yang Lian és Bartis Attila ült a HHH Fesztivál asztalánál. Miután Bartis elmondta, hogy nagy megtiszteltetés Kányádi székében ülni, Yan Lian olvasott fel nekünk, méghozzá kínai nyelven, melynek angol és magyar fordítását a hallgatóság a kivetítőn olvashatta. Lian emigrációban, Londonban él, verseit többször betiltották, bezúzatták. A beszélgetés során a kínai költő elmondta: a szabasághiányos léthelyzet előhívja a hazaszeretet mélyebb értelmezését az emberből. Ő büszke a hazájára, hiszen Kína mindenhol ott van, ugyanakkor bár sajnálja, hogy nem élhet otthon, mégsem komorult el. Saját nyelvén, kínaiul ír most is, sokfelé jár a világban, jó fordítói révén műveit sok helyütt kiadják. Az otthon fogalma szerinte is virtuális, mivel egy nagy világ lakói vagyunk, közös problémákkal. Szerinte a haza a hely, ahol az ember fia bajba kerülhet, felismerheti a problémákat, és ahol megkérdőjelezheti saját identitását. Bartis Attila A vámos és az úristen című novellája felolvasását követő beszélgetésben az identitást a neurózishoz hasonlította: ha ezt az energiát mederben tartjuk, kontrollálni tudjuk, így hasznunkra lehet, viszont ha elszabadul, akkor csak rombolni lesz képes. Az otthon receptje nem állítható ki, nem létezik mindenkire érvényes hazafogalom. Az identitás mindig változóban van, egyszerre függ a hangulatunktól, a környezetünktől, az élethelyzetünktől.

A pénteki 1+2 beszélgetés vendége Ilma Rakusa volt, Zürichből. A magyar anyanyelvű, gyerekkorában több országot és várost megjárt írónő élményeiről, tapasztalatairól mesélt: nyelvekről, emberekről és persze olvasmányokról. Mint elmondta, az ő hazája nem egy bizonyos országban van, ő létrehozott magéban egy egész “Rakusa-kontinenst”, amely intellektuális nagyhatalom: könyvekből, személyekből, tárgyakból és írásból áll. Az ember különböző nyelvek esetében a magyarban, a németben, a szlovénban, a horvátban és az oroszban, valamit a bejárt városok emlékében is meglelheti az önigazoló mikrohazát. Szövegében szinte egyenesen reflektál Nagy Ildikó Noémi elsőnek felolvasott szövegére: a haza nullpontja, ahova az ember egyszer csak megérkezik, és ahonnan soha többé nem távozik, csupán ábránd.

Az este zárása a könyvheti JAK-piknik zenés programjának felelevenítése volt Áfra János, Bencsik Orsolya, Berta Ádám és Czapáry Veronika verseire a Lustyik Ákos, Bakk-Dávid László, Kovács Adrián és Mátyássy Szabolcs által komponált kortárs komolyzenei szerzeményeket játszott el az Oszecsinszki Román (1. hegedű), Bodor Gábor (2. hegedű), Apró Ágnes (brácsa), Takács Ákos (cselló) vonósnégyes.