Sokadik lefőzéseid 

holnap lesz két év, öt hónap, és két napja
vagy hasonló, matekból és dátumokból szar vagyok
hogy legutóbb mosogattam
a kint felejtett kávés bögréimbe
száradt sűrű cukormázadat
azóta nincsen gusztusom levakarni
sem felönteni és elkeverni, vagy
mást belefőzni, hogy feloldódj végre
túl édes és ragadós ez a massza
meg túl sok munka lenne, és amúgyis
jó tudni, hogy időnként
ha elfog a nosztalgia, belédnyalhatok
a keserű kávéíznek már nyoma sincsen
csak cukor meg valami halvány
de mégis meghatározó karakter

ennyi vagy nekem, és így maradsz
talán ennyi voltál mindig
túlcukrozott remény egy gyenge főzetben
úgysem tudtál soha felébreszteni
–nem mintha azért készítettelek volna
de hát ha mindenki azt mondja
hogy a kávé végsősoron arra való
némi elvárásom talán mégis volt

persze új bögrém is volt már azóta
valamiből kell inni, ha a régi mosatlan
voltak fehérek, színesek, viccesek és mások
egyszerűek meg különlegesek, kit érdekel
de szkepszis ide vagy oda
ilyenkor őrület híján hinnem kell, hogy
a képzeletnek teremtő ereje van, mert
minden bögre alján azóta is
a levakarhatatlan szirupod üdvözöl

most ledugom a nyelvem az aktuális száján
most kényszeresen végighúzom benne rajtad
már enyhén penészedsz, de nem zavar
csak emlékeztess néha arra is
hogy nem voltunk jók egymásnak soha