2012. október elején, talán 1-jén, 2-án vagy 3-án kaptuk meg a kulcsokat a Super8-tól egy kis, szobakonyhás lakáshoz, a Kőfaragó utca 8-ban. A kocsma fölött, az emeleten. Alkotók bérelik a többi lakást is. Kifestéssel, takarítással kezdtünk. Eddigre már volt egy Facebook-csoport, ebben 16-an voltunk. Itt beszéltük meg, hogy mikor menjünk festeni, sörözni, mi merre hogyan legyen. Semmilyen támogatást nem kértünk sem önkormányzattól, sem más állami szervtől, sem cégtől, szervezettől. Nehéz is kérni, meg nehéz időket is élünk, meg aztán mire föl. Magunktól szerettük volna csinálni.

Most ott vagyunk, hogy volt egy nyitóperformansz, egy sereg remek alkotóval Pestről és vidékről, verssel, zenével, színházzal, bábbal – Krasznahorkaival. Sok nézővel.

Volt még egy versperformansz a MambooMatzschkák Kollektíva hozta, Nyerges Gábor Ádám versei és az Ötösalá zenekar. Teltház, beszélgetés hajnalig. Halk közös ének, benne kérdés: „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk/ Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?” Aztán reggelre kelve ott volt az este hamar. Táncosok jöttek és volt négy etűd, arról beszélgettünk, hogy hogyan is kellene nevezni, fizikai színház, mondja Szitás Balázs, aki Indiából ért haza pár napja, vagy talán táncszínház egy másik: három gyönyörű nő koreográfiája; vagy hogy is volt: „kések, kések, hatalmas kések”? Vagy mi is ez, keressük a szavakat, a szavak és valóság, a szavak és a dolgok közötti viszonyt, két elem, két érintés, két tekintet, két isten, két pörköltszaft között. És kérdéseink vannak. Nagyon sok kérdésünk van, egymás felé, magunk felé, a nézők felé.

Mekkora?

Talán ez a legegyszerűbb, a lakásnak van egy alapterülete, ami oda befér, akkora. Persze a lakás egy romkocsmán van, rajta a félhomályon és: „a sós pára, a könnyű ködök”, be lehet oda is menni és csinálni ott is dolgokat. Mennyire kell oda bemenni?

Elég nagy?

Nem szeretnénk túl nagyok lenni, felpuffadni. Rossz volna, ha az erősködés és a pojácáskodás miatt más látszana. Hogy kicsi a bors, és az igazgyöngy is milyen értékes. Azért is fontos a méret, mert ami ebben a szobában elfér, az elfér szinte bárhol. „A körúton egy kávéházban, budai erkélyen”, de ami még fontosabb, vidéken is egy klubszobában, egy kultúrkocsma pincéjében. Az a méret garancia a mobilitásra, de vajon meg tudjuk-e szólítani a többi sok kis szoba lakóját?

Nem szeretnénk túl sok helyet foglalni, mert így is alig van. Bár persze elmennek sokan külföldre, de ki tudja, visszajönnek-e, s akkor jár majd nekik szoba, odaülnék én is hallgatni a spanyol riviéra meséjét. Akik a tűz körül állnak, azok úgysem mennek odébb jólneveltségből, hátrébb is nagy a tolongás, koncon marakodás. „Vergődésünk testvérünket sebzi, folytja meg.” Vagy a totális kiüresedés, a légüres magány. A kommunikáció teljes hiánya évek óta, ahogy Komáromi Sándor fejtette ki egy írásában, ez nagyon igaz a színházi szakmára, kulturális szférára. Hogy ebben az időben miért kezdünk bele? Hogy van-e más választásunk?

Kik férnek be?

Vagyunk képzőművészek, zenészek, költők, táncosok, színészek, rendezők vagy nem vagyunk. Profik vagy félprofik, amatőrök, műkedvelők, lánglelkű váteszek, stb, stb. Hogy mi jussunk egymással előre egy-egy alkotáson keresztül? Vagy mindenki csinálja a maga dolgát? Hogy hívjunk-e vendéget ebbe a kis lakásba, kicsim? (Mert szerelem is ez, persze.) Van, akit jó lenne megvendégelni, leültetni, hogy meséljen, eltanulni tőle egy-két fordulatot. Jut-e mindenkinek szék, pohár, szelet parizer a vajas kenyérre?

Kikhez szólunk?

20-30 évesek vagyunk, generáció, ha úgy tetszik, kábé az bizonyos, az 1980-as, a kocsmákba száműzött. Ez egy lakásba biztos nem fér be, a Kacsameséket megszakító halálhír és a többi. Tudunk-e beszélni a saját generációnk egészéhez? Tudunk-e másokhoz beszélni? Vagy a napi sajtóból olyan rosszul csengő szót használva, a holdudvar nő majd egyre nagyobbra? Mit fogunk közben enni? Lesz állásunk nyolctól ötig és utána? Vagy már van, volt?

Közben meg röhögünk sokat, vannak kis lépések, nő a fű, sárgul a levél. Iszunk egy fröccsöt és megvonjuk a vállunkat. „Élni lehet és nem csak muszáj” – ez nem válasz, de jó kérdés.

Képek: Mocsár Zsófia