Csak a címszavak. Közönség, közösség, tömeg, egyén, szabadság. Satöbbi. A nem is annyira modern színház nem is annyira modern kérdései szórakoztató, dühítő vagy éppen átlátszó hanyagsággal felskiccelve. Könnyű, energiatakarékos előadás. Szocializációs határmezsgye. Manipulációs küszöbkérdések. Posztmodern tömegmozgás. Reakcióképesség-fokozás.

Hangzatos vakítás. Címszavakkal.

Alapvetően szórakoztató előadás az Audience. Egy korrektül összerakott, egyórás kis görbe tükör a közönség előtt, melyben alaposan bemutatásra kerül az apró részletektől (mint egy szem, egy orr, egy kéz stb.) a kisebb csoportokon át a tömegjelenségekig minden médiasújtott halmaz, méghozzá real time.

A performansz-előadás teljes hatásmechanizmusát a megdöbbentés crescendojára akarja építeni. A nagy vászon mögül kigördülő kamera, ami a teljes közönséget részletekbemenően végigpásztázza, a saját bevonulásunk felvételei, a köszöntés, a beadott kabátok felvétele és a “de furcsa hogy nincs egyikben sem egy koszos papírzsebkendő” táskák kipakolása, a tapsra való idomítás, a szerencsétlen első sorban ülő nő hosszú ideig tartó, gólyaavatók légkörére emlékeztető macerálása valahol egytől egyig arra hivatottak; hogy egyre hangosabban sulykolják: “most itt rólatok lesz szó. A ti viselkedésetekről. A ti működésetekről. Hogy itt ültök a színházban és nem tudjátok eldönteni hogy hogyan viselkedjetek“, mert “óh, milyen az emberi természet.” És a reakció hiánya. És a szabadságé. És a tőle való menekülés. És a szocio-passzivilizáció. A nézők között, a sorokban elhelyezkedő “színészek” végig önmagukra és önmagunkra mutogattak, két kézzel, és lábbal, és mikrofonnal…

Ezután kis beszéljükmeg intermezzó, akár egy ismétlőjel; és a végkifejlet, amiben kissé erőlködve próbálták a közönséget éneklésre és táncra bírni- hogy az utolsó képsorban az eddigi “tükrünk” helyén a vallási és szabadságjogokért tüntető tömegjelenségek mellett a focimeccsek, a vandálok és a diktatúrákat éljenző tömegek képsoraiban is magunkra ismerjünk.

Kár, hogy elpilledt szájjal ült a közönség végig a tánc alatt. Miközben Roos van Vlaenderen a hátamat böködte, háta ezzel mozgásra serkent, a közön/s/?ségi pszichológia bemutatását már untam. Vártam valami nagy durranást, hiszen mindeddig mintha csak előkészítettek volna egy témát, mintha egy könyv tartalomjegyzékét olvastam volna. Vártam a nagy lökést, a nagy bummot. Meg is kaptam, ugyanis konfettis petárdát durrantottak közvetlen mellettem.

A felvételeken és élő szemmel is követhető viselkedés-sorminta szórakoztató volt, de nem több, kissé lelombozóan emlékeztetett a videómegosztókon elhíresült “mit ne csinálj amikor színházban vagy” 10 kis fejezetére.

Ezután következett a már említett képsor a tömegekről, ami párhuzamba állított tömeget és tömeget. Negatív és pozitív színben (egyértelműen) látszót. Társadalmi kísérletet és színházat. Megint. De tovább jutottunk-e a kezdő címszavakon, vagy akár a műsorfüzet-ajánlón?

Talán az volt a baj, hogy miközben ők a kamera kereszttüzében vizsgáltatták a viselkedésünket, és éles látásra ösztökéltek, öniróniára, önmegfigyelésre; a folyamatos sulykolás közben valahol mégis érdemesebb volt őket figyelni.

Elsőként is lelkes igyekezetüket arra, hogy valahol mégiscsak szórakoztassanak, odakössenek. Az erre való eszközök ügyes és néhol olcsó trükkök (amikor már semmi más nem működött, kiabáltak és gyújtogattak, konfetti, csillámeső, focimeccs, popkultúra-utalások ismerősségére való támaszkodás). Egyik kézzel belenyomtak egy nézői pozícióba, a másikkal az orrunkra koppintottak.

Másodszor arra, hogy bár minket vesznek, csak háttér vagyunk. Végeredményben a színészek azok, akik ( mindig a kamerának, előre, megkomponált mozdulatokkal játszva) kiemelkednek a közönség soraiból. Az előadás végéig sem derült ki több a közönségről, mint a pár feldobott kérdés társíthatósága más kérdésekhez.

És a válasz, az övék, rejtve, felvállalás-mentesen a nyilvánvalósító és valamilyen konnotációval egyértelműen rendelkező képsorokban : Legyen hangod! Szólalj fel a jó ügy érdekében! Ne gyülekezz a rossz ügy érdekében! Ne hagyd magad manipulálni!

Ismétlés a tudás anyja.

Tanulj tinó.

Instant bölcsesség.

ONTROEREND GOED (B): KÖZÖNSÉG / AUDIENCE, 2012. XI. 16., Trafó