– adventváró az Apokrif-stábbal –

Ez az egy hangulati elem hiányzott csak csütörtök kora este az állandó hellyé avanzsált Rohamból. Nyilván ez marad a téli számra. Ami őszre jutott, az a lassan szállingózó közönség; néhányan eltévedtek a másik teremben tartott vetítésről, ám végül mégis szép számú társaság várta a kezdést.

Fráter Zoltán kapta újra, hosszú idő után, a házigazda szerepét, visszatérése talán a legüdítőbb pont volt az est során. Kérdéseinek és kommentárjainak humora sokszor szükséges volt az est színéhez. Próbálom magam is az ő tollaival ékesíteni beszámolómat.

Kezdve úgy, hogy eltérek az események sorrendjétől, hogy ne hasonlítson kicsit sem felsorolásra. Ráadásul az udvariasság is így diktálja, ezért szólok legelőször Borda Rékáról, a bemutató egyetlen hölgy vendégéről. Szerénységéből nem veszített, holott Fráter próbálta kicsit hízlalni büszkeségét, hasonló megjegyzésekkel, mint: „egyetlen verssel megjelenni azt jelenti, nem kell több.” Ki is jár ez az állandó szerzőknek, Borda Réka másodszor került nyomtatásba náluk, ráadulás az online felületen is publikált.

Hasonlóan Kapelner Zsolthoz, aki ténylegesen kezdte a felolvasások sorát. Nevéhez csak az online felületen tíz bejegyzés kötődik, a nyomtatásban is láthatta már nevét az Olvasó. Hosszú szünetelését a lapnál azzal indokolta, kevés szöveggel dolgozik, ideje nem marad rá („avagy nem emelkedsz nyergesi magasságokba”, csatolta hozzá a moderátor) Régi motorosként ő sem a megjelent szöveget, hanem más verseket olvasott fel, hadd ismerje meg a nézősereg a költészetét. Külön Erdély című verse elé mentegetőzést is csatolt, de a (kívánt?) felháborodás elmaradt.

Eztán az estet a próza uralta, Nyéki Gábor és Rozsi Viktor mutatkozott be, első apokrifos publikációikkal. Rozsi Viktor képviselte a FISZ által jegyzett blokkot, amely a véneki tábor prózaanyagát válogatta meg, Vincze Ferenc társszerkesztésével. A történetek hossza már túltett a közönség tűréshatárán, és halványan elhangzott a megjegyzés, „jobban tetszik a beszélgetés, mint a szöveg”, Fráter Zoltán tehát továbbra is próbálta tartani a lelket mindenkiben. Nyéki novellájára is sikerült egy szúrós megjegyzést tennie a házigadának, miszerint: „olyan, mint a korai Torma Mária”.

Az állandó visszacsatolás a szerkesztőkre az est utolsó szereplőjével teljesedett ki: a nemrég leköszönt prózafelelős, Tarcsay Zoltán készülő regényéből olvasott fel. Hangjátéka felpezsdítette a hátramaradt bóbiskolókat, a felolvasott részlet terjedelmét bőven kompenzálta a „Tarcsay-humor”. A Valavala éneke pedig már igazán a ráadás!

Nem feledkezhetünk meg a már szokásos zenei vendégszereplőről sem. Ezúttal Molnár Fábián csapott a billentyűk közé, ismét füstöt varázsolva „bárzongorázásával” a Roham termébe. Ez a „szünet” ismét kicsit hosszúra nyúlt, még az őszi szám megnyerhető példánya sem dobta fel igazán (aki kitalálta az adott zenei betétet, az vihette el a jutalmat).

De vajon ki nyert?

Apokrif-est, november 15, 18:00, Roham

Képek: Apokrif Facebook