November 8-án Illyés Gyula születésének 110. évfordulója alkalmából rendezett emlékműsort és a Magyar Napló gondozásában megjelent Ráadás élet – Válogatott és kiadatlan versek című kötet bemutatóját tekinthettük meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A dísztermet – sőt, még a szomszédos terem elejét is – teljesen megtöltötte a túlnyomó részt tiszteletreméltó, elegáns urak és hölgyek alkotta közönség. Az esemény pontosan kezdődött, 6-kor.

Már a megnyitóbeszédben hangsúlyozták a bemutatott Illyés Gyula-verseskötet megjelenésének fontosságát, ami a költő emlékének ápolásában, fenntartásában fontos szerepet játszik. Ezután Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke olvasta fel, mint azt a konferanszié megjegyezte, „líraiságában is rendhagyó beszédét”. Rengeteg színes költői eszközt felhalmozva írta le, hogy a haza nem azonosítható a földrajzi területtel, hanem a művészek, írók stb. munkájának gyümölcsével, a kulturális örökséggel, közös hagyománnyal egyenlő. Illyés Gyulát, aki „verseivel bekötözte sebeinket”, mint az egyik legfontosabb ilyen értékteremtő irodalmárt nevezte meg, és bár sokan „el akarják hallgatni ezt az örökséget”, „a költő addig él, amíg olvassák”, ezért fontos munkáinak publikálása.

Következett Blaskó Péter Kossuth-díjas és Jegercsik Csaba Kosztolányi-díjas színművészek, Kiss-Szabó Viktória okleveles zongoraművész, valamint Kovács Misi és a Folk Embassy közreműködésével előadott ünnepélyes emlékműsor. A két színművész egymást váltva szavalt az újonnan kiadott kötetben megjelent verseket, többek között a Bartók, Szép versek, A sárgaláz, Nem menekülhetsz, Átváltozott leány, Testvérek, Kapcsok, Üvegvilág, Megtalált karavánnapló, Játszotta, Ábrándom, Kába ladik címűeket. Az utolsót a mellettem ülő hölgy is suttogva elmondta. A változó intenzitású elismeréssel fogadott szavalásokat (az előttem ülő úr Jegercsik Csabát következetesen nem tapsolta meg) zongora- és népzene szakította meg. Zongorán Bartók-darabokat, a nagybőgővel és hegedűvel kísért Rosonczy-Kovács Mihály hegedűművésztől népzenei darabokat hallhattunk, melyeket a nagyérdemű tagjainak ütemes láblóbálása és bólogatása kísért. Az utolsó népzenei darabot pedig, ami egyben az emlékműsor utolsó száma is volt, lelkes ováció követte.

Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője és dr. Illyés Mária lépett a színpadra. Ez utóbbi, a költő lánya, elmondta, hogy valójában jelenleg, 30 évvel apja halála után, egy Illyés Gyula összes versét tartalmazó kötet megjelenését tartaná kívánatosnak. Ám a hagyaték feldolgozása még folyamatban van, így ez nem lehetséges. A könyvön az áll, hogy Illyés Mária szerkesztette, de ő maga azt állítja, hogy ezt a munkát a kiadó végezte el. Ő mindössze szubjektív szempontok alapján, hisz nem tartja magát szakértőnek – inkább csak művészettörténész, mint filológus – választott ki verseket, és ezt a válogatást a kiadó számos művel egészítette ki. Így a kötetbe főleg olyan alkotások kerültek, amelyek nem egyeznek meg azzal a képpel, ami a köztudatban él – ha egyáltalán él, teszi hozzá – Illyés Gyuláról. Kételyei vannak a hagyaték rendezését illetően. Haláláig a költő özvegye, Illyés Mária édesanyja foglalkozott ezzel a feladattal, ő biztos kézzel vezette a munkát, mindig tudta, mi lenne a költő szándéka. Azóta sok nagy döntést Illyés Máriának kellett meghoznia, amelyek közül kettőt emelt ki. Az egyik, hogy a hagyaték nagy részét – kéziratokat, filmeket, fotókat – átadta az MTA által létesített archívumnak, ahol „két és fél ember” (a harmadik félállásban) dolgozik ma is az anyag feldolgozásán. A másik, hogy sok eddig csak kéziratként létező művet közölt. Ezeket Illyés Mária tréfásan két csoportra osztotta: „szerelmes versek és nem szerelmes versek”. Vajon miért nem adta ki ezeket korábban a költő? A szerelmes versek esetében kézenfekvőbb a magyarázat: a szemérem tarthatta vissza verseinek szélesebb közönség elé tárásától, bár ezek nagy része feleségéhez és gyermeke anyjához, Kozmutza Flórához szól. A másik lehetséges és a nem szerelemes versekre is vonatkoztatható magyarázat az, hogy ezek a művek hangvételükben és érzelemvilágukban eltérnek a költő korábbi alkotásaitól, ezért strukturálisan nem illeszthetőek semmilyen kötetbe.

Illyés Mária azt is elárulta, hogy a kötet szerkesztésére nagyon rövid idő állt rendelkezésre, ezért a szakértői szem számos hibát fedezhet fel benne. Arra kéri a leendő olvasókat, hogy elnézően forgassák a kötetet, és reméli, hogy örömüket lelik benne. Oláh János szerint az esetleges hibáknál sokkal fontosabb az, hogy itt a költő bensőségesebben jelenik meg, mint eddig bármilyen műben vagy összeállításban. Ám továbbra is várat magára a nagy feladat: a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1993-ban megjelent három kötetben összegyűjtött versek mellé egy kritikai kiadás publikálása, amely szerinte nagyobb léptékű döntés, semmint hogy a Magyar Napló feladata legyen. Már a költő születésének századik évfordulójára is terveztek kiadni egy válogatást, ám az akkori körülmények nem kedveztek ennek. „Most nagy értelmezési láz van a magyar irodalomban”, a népi irodalom egyik legmeghatározóbb személyisége pedig Illyés volt – állítja Oláh János. Egy Illyés Gyula-különszám is előkészületben van a Magyar Naplónál, ennek bemutatója december elején lesz. Az esemény után a költő hagyatékából választott néhány kéziratból és fényképből álló kiállítást tekinthettünk meg.