Közhely ugyan, de igaz, a honi nyomtatott irodalmi kultúra sosem tapasztalt válságban van, és bár szép számmal jelennek meg újabb és újabb versgyűjtemények, kötetek, ezek eladott példányszáma nem minden esetben fedezi még a nyomtatás költségeit sem. Ez azt is jól mutatja, hogy az irodalomfogyasztás az elmúlt évtizedekben radikálisan átalakult. A helyzet a legkevésbé sem elkeserítő, viszont annál inkább ad okot arra, hogy a rendelkezésünkre álló médiumok segítségével újragondoljuk saját alkotásaink, kiadványaink és a közönség viszonyát. Pályakezdő költők az évszázadok során sokféleképpen jelentek meg a magyar irodalom horizontján. A kétezres évektől talán az is természetes, hogy egy irodalmi csoportosulás, amilyen a FÉLonline.hu állandó szerzői köre is, internetes fórumokon jelentkezik új szövegekkel, költészeti ambícióival. A Kiültetés a magyar versszövegkiadások történetében viszont az első olyan kiadvány, amely két különböző hagyománnyal bíró kiadványtípust, a versblogot és a költészeti antológiát olvasztja egybe egy kísérleti, saját közegére reflektáló weblapon. Célunk, hogy nonprofit módon, alulról szervezve, több művészeti-kulturális intézmény segítségével újra népszerűvé tegyünk egy olyan, valamikor szebb napokat élt szövegtípust, mint amilyen a magyar vers, és persze a fiatal költészet.

November 11- én, egy budapesti bemutatóeset keretében 11 költő 111 verse kerül fel a http://kiultetes.felonline.hu címre. A megjelenést követő hónapokban több nagyvárosban (Szeged, Győr, Pécs, Debrecen, Székesfehérvár) mutatják be az antológiát, folyóiratok, kulturális helyszínek, fesztiválok vendégeként. Ezenkívül az estek alatt és utána nagyszabású médiadömpinggel (vírusvideók, bemutatófilmek) és matricakampánnyal fogjuk népszerűsíteni az internetes kiadványt.

 

A Kiültetés szerzői:

Balázs Zoltán:
1988 – Gyergyószentmiklóson született, költő, író. Jelenleg Budapesten él. A Debreceni Egyetem hallgatója. Verseit a Debreceni Disputa, a Zempléni Múzsa, a Kulter.hu, prózáit a Szkholion közölte.

B. Horváth László:
1989 – Taktaszadán született, költő. Jelenleg Budapesten él. A Corvinus Egyetem hallgatója. A FÉLonline.hu állandó szerzője.

Berényi Csaba:
1990-ben született, költő. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Verseit a Szkholion, az Apokrif, a Kulter.hu, a Zempléni Múzsa és a Tiszatáj közölte, a FÉLonline.hu állandó szerzője.

Dombovári Csongor:
1989-ben született, költő. Jelenleg Miskolcon él. A The Arts University College Film Production szakán végzett 2011-ben. Írásait a Korunk, a Műút és az Apokrif közölte.

Horváth Dorottya:
1990-ben született, költő, szerkesztő. Jelenleg Fóton él. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen egyházzenét tanul. Verseit a Magyar Napló közli. A FÉLonline.hu versrovatának szerkesztője.

Kapelner Zsolt:
1990 – Budapest, költő. Az ELTE BTK harmadéves filozófia szakos hallgatója. Szövegeit az Apokrif közli, a FÉLonline.hu állandó szerzője.

Katona Ágota:
1989 – Balassagyarmat, költő, szerkesztő. Jelenleg Budapesten él. Az ELTE-BTK esztétika – magyar szakos hallgatója. Verseit a Várad és a Vörös Postakocsi közli. A FÉLonline.hu vizuális rovatának szerkesztője.

Kerber Balázs:
1990 – Budapest, költő, szerkesztő. Jelenleg az ELTE klasszika-filológia szakos hallgatója, az Eötvös Collegium klasszika-filológia és olasz műhelyének tagja. A József Attila Kör, az Erlinpáholy irodalmi csoport és az Irodalmi Sátor Egyesület tagja. Versei megjelentek a Kalligram, a Parnasszus, a Prae, az Ex Symposion, a Műút, a Jelenkor, a Palócföld, a Zempléni Múzsa, a Tempevölgy és az i folyóiratokban, valamint a Spanyolnátha, a Kulter.hu, a Litera, az Irodalmi Centrifuga, az Ambroozia internetes folyóiratokban.

Mihályi Réka:
1992 – Székesfehérváron született, költő. Jelenleg Budapesten él. Az ELTE-BTK magyar szakos hallgatója. Versei a Műút és az Apokrif folyóiratokban jelentek meg. A FÉLonline.hu állandó szerzője és a versrovat szerkesztője.

Tinkó Máté:
1988-ban született Békéscsabán, író, költő, szerkesztő. Jelenleg Budapesten él. Az ELTE-BTK magyar szakos hallgatója. Verseit és prózáit eddig az Apokrif, a Műút, a Helikon, a Kulter.hu, a Képírás és az Ambroozia.hu közölték.

Új Krisztina:
1988-ban született Szarvason, költő. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Írásai a Kulter.hu-n jelentek meg.

Estek: