„Nem vigyáztunk, és ebből jó könyv lett.” Turczi István

Nyerges Gábor Ádám második verseskötete, a Számvetésforgó a Parnasszus Könyvek Új vizeken c. sorozatának részeként jelent meg idén júniusban. Az Apokrif folyóirat októberi estjeként megrendezett könyvbemutatót Tarcsay Zoltán nyitotta meg, aki „patologikus várakozással” nézett a könyv elébe, de az első Nyerges-kötet letargiáját csak részben találta meg. Helyette azonban talált költői humort. Auft Akt (A Számvetésforgó elé) c. verse többek között erre reagál, illetve megadja a kötet vezérmotívumát is: „vagy legalább locsogás, ha nekem is menne, de ahhoz érteni kell”. A „locsogás” mint kötetszervező elem még sokszor szóba került az est folyamán.

A következőkben Turczi István szólt pár szót a költőről, a Parnasszus Kiadó képviseletében. Elmondta, hogy öt-hat éve látta először Nyerges verseit. Végigkísérte a költő pályafutását, és a most összeállt kötetet egy „ígéretes, nagyon izgalmas indulásnak” tartja. A kötet sokféle, a világ felé tekintő verset tartalmaz, nem egyetlen csapásirány köré szerveződött, hanem sajátos számvetés az élet dolgaival.

A könyvbemutató további részében Margócsy István kérdezte Nyerges Gábort. Erős kérdéssel indított, miszerint: „Nyerges mint a fiatal költők jeles képviselője, hogyan tudná definiálni nemzedékét? A holnap hősei ők, vagy az új undokak?” A költő a verseiből is kicsendülő humorral válaszolt: a holnap undokai ők. Hiszen undokak is, de megvan bennük az „Ej, ráérünk arra még!” Pató Pál-féle magatartás. Komolyra fordítva a szót, Nyerges azt mondta, hogy nem feltétlenül tud valami átfogót mondani, jó értelemben szedett-vetett társaság ez. Hogy in personam mit gondol a kérdésről, arra pedig az volt a válasza, hogy nem feltétlenül tudja elhelyezni magát ebben a paradigmában. Egyetemista koráig távolságtartó volt a kortárs irodalommal szemben. Költészetének fordulópontját Orbán Ottó verseinek olvasásától tekinti. Ő lett számára egy olyan „mester”, akire úgy tudott felnézni, hogy egy kicsit saját költészetének értelmezésében is segítette őt. Felmerülhet, hogy miért volt szükség egy mesterre. Margócsy István kérdésével élve: „Fekszik a költő az ágyon srégen, rájön, hogy így télvíz idején, kell egy mester? Miért van igénye a fiatal költőnek egy mesterre?” Nyerges válasza, hogy nem keresett mestert, hanem talált. Mondhatni jókor jött Orbán Ottó, mikor a költő „megunta” saját egyoldalú beszédmódját. A választás mikéntjét is firtatta a kérdező. Orbán Ottó ugyanis öregkori verseiben lekicsinyeli, és nevetségessé teszi magát, ami véleménye szerint nem feltétlenül vonzó egy kamasz számára. Nyerges az ironikus távolságtartást emelte ki ezzel kapcsolatban. Kifejtette, hogy a kamaszkorban azt hitte, hogy a vers az, ha a költő kiírja magából a „rettentő” szenvedéseit. Azonban Orbán Ottó más látószöget kínál. Hogy nem csak tragikum létezik, hanem irónia is.


A következő fontos pont a versírás aktusáról való írás. Margócsy szerint azért jut szerephez ilyenformán a nyelv, mert a költő mintegy rászól magára. Versei sok esetben alanyi versnek indulnak, de aztán metanyelvivé válnak. „De miért? Talán ciki lenne csak magáról beszélni?” – teszi fel a provokatív kérdést Margócsy István. Nyerges ezt úgy magyarázza, hogy – groteszk módon – mivel mesterre halott, alkotott magának egyet, benne él egy általa konstruált Orbán Ottó. A versek polémiáját az okozza, hogy a konstruált mester és az alanyi költő veszekednek. Margócsy ebben a költői technikában elmozdulást lát a korábbi nemzedékekhez képest. Úgy érzi, Nyerges visszanyúl a ’70-es évek költői paradigmájához, amelyet a kifejezés nehézségének problematikája foglalkoztatja. Jól érzi benne magát, és jól teljesít benne.

Nyerges ezzel kapcsolatban nem beszél tudatosságról. Amikor ő elkezdte az „arról beszélek, amiről nem tudok beszélni”-beszédmódot, akkor még nem ismerte például Parti Nagy Lajost. Viszont azt gondolja, hogy a fecsegés egyfajta, ha nem is kiút, de tünete annak, amit Margócsy említett: körülbeszélni azt a dolgot, amiről nem tud beszélni. Margócsy szintén tünetként említi a nyelvjátékok sokaságát. Részben alakoskodásnak tartja, részben pedig „az okos kis egér gesztusa, hogy elszalad a macska elől, és a sajttal játszódik”. Menekülés tehát, vagy inkább eszköz a világról való beszédhez? A későbbiekben a cím konnotációiról (ami szintén egy sajátos nyelvjáték), és a fiatalkori számvetés problematikájáról esett szó. Kiderült: Nyerges az óvoda óta számot vet magával (arról nem esett szó, hogy ezt az óvónők hogy tűrték). Azzal kapcsolatosan, hogy hogyan bánik a nyelvvel, felmerült a szavak sorvégi kettétörésének kérdése is. Nyerges érdekes filozófiát vázolt föl: a szavakat legóként fogja fel, amelyek tetszés szerint egyberakhatók (ld. szójátékok) vagy kettétörhetőek. Mindkettő adhat új jelentést a szavaknak. Az intertextualitást is egyfajta legóként értelmezi. Sajátos talált tárgyként, amit be lehet építeni a szövegbe, a szöveglegót beilleszti saját szövegébe. Ez jelenthet nyilvánvaló kapcsolatot is a megidézett szerzővel, de jelentheti csak azt, hogy az adott gondolatot valaki már megfogalmazta, „úgy, ahogy kell” (ez összeköthető a körülírás kényszerével, illetve azzal, hogy valaki ki tudta mondani azt, amit az „én” nem tud, tehát a kimondhatatlansággal).
Margócsy István intelligens beszélgetést ígért az est elején. Ezt meg is kaptuk. A kérdező szellemesen és pontosan kérdezett. A szerző pedig hasonlóan válaszolt a gyakran élcelődő, de a kötet sajátosságaira irányuló kérdésekre.

A Nyerges-estet a Melléütések performansz zárta, a Mamboomatzschák Kollektíva előadásában. A verseket Mihók Nóra Zsófia válogatta és rendezte. A közreműködők Telepó Zsófia, Solymos Tamás és Stoller Mátyás voltak, a zenét pedig az Ötösalá Zenekar szolgáltatta. Húsz verset hallhatunk, részben megzenésített formában, a performansz ügyesen problematizálta a lírai én kérdését. Három színész működött közre, akik változatos módon és kombinációban szavalták a verseket. A versválasztás telitalálat volt, a sajátos ízű szövegekhez sokat hozzátett a szavalók hangsúlya, arcmimikája. A közönség hangos nevetéssel értékelte a szövegek és az előadók gyakran a Markos-Nádas párosra emlékeztető humorát. Meglepő volt, hogy Nyerges Gábor Ádám Önélckép versét maga szavalta el. A versperformansz a Kiszavalóshow folytatása, reméljük, lesznek még hasonló megmozdulások. Az ottmaradóknak pedig egy ráadás Ötösalá-koncertben is részük lehetett.

Összességében elmondhatjuk, hogy jól sikerült az est. Kíváncsian várjuk a következő kötetet és a következő performanszot!

(Számvetésforgó könyvbemutató, RoHAM Bár, október 26.)