Beszámoló az Imprint[ing] beszélgetéssorozat Miért vonzódnak a nők tízmilliói a nők alávetettségét hangsúlyozó szexregényekhez? c. rendezvényéről

Annak, aki ezidáig még nem hallott volna a Nyitott Műhely és az Új Könyvpiac közös rendezvénysorozatáról, az Imprintingről, érdemes megfontolnia, hogy ellátogasson egyre. A beszélgetések a könyvkiadás mostanában elhanyagoltnak látszó, de igen fontos fázisával, a könyvek utógondozásával, a kiadók kultúrmarketinges tevékenységével foglalkoznak, és próbálnak áttekintő képet adni egy-egy problematikus vagy kiemelkedően érdekes oldaláról. Ezek a témák pedig nem feltétlenül kerülnek egy irodalmár figyelmének előterébe, holott a művészet üzleti hátterének (át)alakulása, azt hiszem, sarkalatos pontja kell, hogy legyen a kultúrával foglalkozók következő nemzedékének.


Az október 19-én tartott beszélgetés a kiemelkedő eladást produkáló „lányregény”, a Szürke ötven árnyalata sikere és értelmezése körül zajlott. Moderátorként Szabó Tibor Benjámin, az Új Könyvpiac szerkesztője szerepelt, aki a meghívott vendégeket, Gordon Agáta írót és Kiss Enikő Hajna pszichológust, műfordítót faggatta benyomásaikról a könyv kapcsán.

Szabó Tibor Benjámin szerint a Magvető szlogenjét – „Csak az ember olvas” – nyugodtan módosíthatjuk arra, hogy „csak a nő olvas”, hiszen a magyarországi hatvan milliárdos könyvforgalom legnagyobb részét a női olvasók képezik. A szóban forgó könyv szép példányszámban kelt el itthon is (összességében elmondható, hogy 41 millió példány kelt el belőle, és ilyen intenzitással még soha semmilyen könyvet nem vásároltak – még a Bibliát sem). Mi tehát az a jellegzetesség, ami kiemeli ezt a könyvet? És hogy lehet az, hogy a női függetlenségideálnak egy ilyen (látszólag) tökéletesen ellentmondó, a nőt alárendeltnek bemutató regény tett szert ekkora népszerűségre?

Gordon Agáta és Kiss Enikő hangsúlyozták, hogy a regény egy szokványos szerelmi lektűr, amely a szado-mazo kultúrát csak látványelemeiben képviseli – ettől lesz érdekes. Ugyanakkor a férfi főszereplőnél, Christian Grey-nél „sokkal gázabb pasikkal találkozunk nap mint nap”. Ő tulajdonképpen a mai ideál: a sebzett férfi, aki nem képes a szeretetét kimutatni, de megjelenik a Nő, aki majd meggyógyítja lelki sérüléseit. De az (igen agresszív) marketingben ábrázolt szadista férfinek, a prüdériát sértő történetnek nyoma sincs – Christian Grey nem sokkal kegyetlenebb, mint Mr Darcy, csak ő mondjuk nem fenekelte el Lizzyt. A könyvbeli szexjelenetek legnagyobb része azonban mégis az a sokat emlegetett „vanília szex” (a BDSM játékoktól mentes, unalmas aktus), amit Christian állítólag nem szeret. Ana, a női szereplő is a Romana típusú füzetek tipikus alakja: vonzó, de önbizalomhiánnyal küszködő, szűz bölcsészlány, aki rajong a 19. századi angol irodalomért, pl. Tom Hardyért (érdekesség, hogy az ő könyvei iránt is fellendült az érdeklődés a könyvesboltokban, antikváriumokban).

Vajon a menedzseri döntések vagy a befogadók ízlése folytán vált ilyen sikeressé a könyv? Valószínűleg mindkettőnek része lehet benne. A kiadó tevékenysége nagyban befolyásolhatja egy könyv sorsát. A Twilight-könyvsorozat darabjait például a hollywoodi forgatókönyvek mintájára egy határozott tanácsadó testület alakította ki a fogyasztás maximalizálása érdekében. Ezzel szemben erről a könyvről annyit legalább tudunk, hogy E. L. James teljesen magától, először egy Twilight-fanfictionként írta meg: tehát „ha írói tehetséggel nem is nagyon rendelkezik, mesemondóival mindenképp”. Ki vagyunk éhezve azokra a történetekre, amelyben a sors eldönti és kijelöli a további utunkat. Ezért szeretjük az ilyen könyveket. A sors volt, ami összeismertette Anát és Christiant, és ez az a szerelem, amely a teljesen üres női karakter életét megölti. Ez azonban egy nagyon mély struktúra – emelte ki Agáta, hiszen a Muraszaki udvarhölgy ezeréves japán történetei hasonló sémára épülnek. Sok olvasata tehát nem lehet a műnek, habár Agáta kiemelte Ana tipikus kiszólásait (“Szent szar!”, “Szent basszantyú!” a magyar fordítás legalábbis idáig jutott), amely akár az olvasóhoz is szólhatnak, így távolítva el őket a történettől, és hogy gondolkozzanak már el, mik azok a valódi érzések, amelyeket a regény olvasása kelt. Ez akár még meg is emelheti a szöveget – tette hozzá ironikusan.

Ha már Ana karakterére terelődött a szó, felmerül a kérdés, milyen női szerepet közvetít felénk a szöveg. Kiss Enikő szerint Ana azért minden üressége ellenére tipikus női problémákkal küzd: az önbizalomhiány, a társra vágyás, a férfiakkal szembeni női komplexus mind megjelenik benne – ezekre pedig kielégítő választ ad, folyamatosan megerősíti önmagát abban, hogy jó az, amit csinál. Christian karakterének háttere legalább egy kicsit elmélyített a gyermekkori tragédiákkal, hogy aztán abból eredeztesse szadizmusát (na persze ha ez a szadizmus, akkor mit csinál vajon Patrick Bateman), Ana családi háttere sem makulátlan. Ezekre az írónő azonban nem reflektál, a karaktert látszólag kicsit sem zavarja, hogy az anyja már negyedjére megy férjhez, vagy hogy az anyja helyett az egyik mostohaapjával él. A karakter mindössze egy projekciós felület, akibe bárki bele képzelheti magát – talán ezért is kap külön szólamot mindegyik énje – a tudatalattija (amit végig tévesen, a szuperegó kifejezésére használ) vagy a belső istennője, amelyek kvázi vitatkoznak benne, hogy hol mennyit engedjen a férfinak. Valamint a szerződéshez való viszonya is egy kritikus pont – azoknak, akik nem olvasták, ez egy a BDSM-kultúrából átvett fogalom; írásos egyezmény az alárendelt és domináns fél között, melyben pontról pontra lefektetik, mit szabad és mit nem. Bár esetünkben ez körülbelül kimerül egy jó kis fitneszprogram tervezetében (megkötések, hogy mikor és mennyit egyen, aludjon, vásároljon, stb.), Anának mégis ellenérzései vannak – jól képzett feminista lányként tudja, hogy a szerződés aláírásával nem rendelkezhet többé maga és a kapcsolatuk felett úgy, mint eddig. Így tulajdonképpen a Szex és New York rajongóknak sem kell elidegenedniük a karaktertől, hiszen benne van minden, aminek egy modern nőben lennie kell.

Összefoglalva tulajdonképpen a siker talán abban rejlik, hogy a marketingkampány úgy állította be ezt a történetet, mint ami nem olyan, mint a többi – holott pontosan olyan. Nem merül alá a BDSM kultúra mélyebb rétegeibe (különösen humoros, hogy miközben Christian azt tanácsolja a lánynak, tájékozódjon ízléséről a Wikipedián, valószínűleg az írónő is mindössze ennyit tett meg a könyv megírása előtt), nem sérti túlságosan a polgári jóízlés határait, de elővesz néhány látványelemet, amivel feldíszíti az ismeretlenül is ismerős történetet. Szabó Tibor Benjámin a beszélgetést egy Nádas Péter-aranyköpéssel zárta le – a populáris irodalom arra épül, hogy semmire sem kötelező középfekvés legyen, ne sértsen és ne bántson.