A Forrás folyóirat október 11-én délután öt órától tartotta a friss szám bemutatóját a budapesti Museion No.1 Galériában. A rendezvényen Füzi László, a Forrás főszerkesztője moderált, vele és egymással Bombitz Attila és Nagy Hajnalka, az októberi összeállítás szerkesztői beszélgetettek – a középpontban ezúttal a migráns osztrák történetek álltak.


A különböző kultúrák közötti átjárhatóság irodalmi megjeleníthetősége, a nyelv – idegenség – identitás viszonya évek óta aktuális téma, és a Museion Galériában több szemszögből történt kísérlet ennek feltárására; ennek ellenére alig tíz-tizenöt főből állt össze a közönség, igazi családias jelleget kölcsönözve a programnak.

Füzi László kérésére előbb Bombitz Attila elevenítette fel a tematika összeállítását kísérő motivációkat: szakterülete az osztrák, vagyis az Ausztriában létező irodalom vizsgálata, hasonló keretek között a 2010. májusi Híd tematikus különszámában (A szomszéd kertjéből) is foglalkozott ezzel. A friss Forrás most a migráns osztrák írókról szándékozik közelebbi képet adni. Nagy Hajnalka sorolja fel azokat a terminusokat, amelyekkel ezt a fajta írásbeliséget jellemezték az idők során: Gastarbeiterliteratur, Migrationsliteratur, valamint a manapság használatos transkulturelle Literatur. Márton László javaslatára (akinek több versfordítása is szerepel a folyóiratban) lett az összeállítás címe Migráns osztrák történetek, és hogy mennyire összetett vonatkozásokról beszélünk, elég csak az orosz származású Vladimir Vertlibre, a Bulgáriában született Dimitré Dinevre vagy éppen a dél-koreai Anna Kimre gondolnunk: egytől egyig német nyelven írnak. A házigazda kérdésére, hogy mégis mennyire foglalható össze ez a jelenlét, Nagy Hajnalka azt válaszolta, hogy ő a transzkulturális megnevezést skatulyaként kezeli: a nyelvtelenség, a nyelvi hazátlanság mindig is gyakran előforduló témaként jelentkeztek az osztrák irodalomban, nem innen nézve mondanak újat tehát a szerzők. Lásd Dinev nyelvkrízisét, mely a kommunista rendszer felől értelmezhető vagy Rabinowich Hasábfejét: ugyan merít a tradíciókból, de legendája művi, és nem arra esik a hangsúly. Bombitz Attila Anna Kim szövegét emeli ki, ahol a saját identitás felépítése nem máshol, mint a grönlandi pusztaságban történik, ahol sem a koreai, sem az osztrák önazonossággal nem kell megküzdeni. Ugyan akadnak ismétlődő vetületek az alkotások között, de a hátteret nyelvi-poétikai szinten meg is fejelik a szerzők – ezzel Nagy Hajnalka is egyetértett, ő a Rosa Masur különös emlékezete című Vertlib-szöveget hozza fel, ahol egy saját nyelvi kondícióval felfestett huszadik századi családregénnyel szembesülünk.

Jogosan érkezik Füzi László újabb kérdése, hogy akkor mégis milyen irodalom ez? Nagy Hajnalka válaszol először, a jelenséget mint német irodalmat határozza meg, mely az osztrák emlékezetből hiányzó tapasztalatokkal szembesít. Dinev (akit Darvasi Lászlóhoz szokás hasonlítani) valószínűleg fontos a bolgároknak, ugyanakkor az osztrák recepció is erősen foglalkozik egzotikusságával. Bombitz Attila szintén ide lyukad ki: nincs se osztrák, se migráns irodalom – német nyelvű irodalom van. Az már más kérdés, ki mihez tartozónak vallja magát. Egy Vertlib-esszét idéz, ahol a szerző arra a kérdésre, miszerint gazdagítja-e a nyelvet, úgy reagál: Egy nyelv van, és mi nem gazdagítjuk, mi a részesei vagyunk. A helyszínen jelenlévő Kurdi Imre azt est egy későbbi pontján szintén reflektál a kategóriák felállíthatatlanságára, a nemzeti irodalomként történő meghatározás lehetetlenségére. Mindezek mellett sok múlik a fordítók munkáján is: volt már rá példa, hogy nem azon a nyelven íródott meg egy mű, amiből végül a fordítás készült, ez pedig tovább bonyolítja a helyzetet.

A főszerkesztő ezután gyakorlatiasabb vizekre evezett, a műhelytitkokról faggatta vendégeit. Jelen esetben Nagy Hajnalka körvonalazta az alapanyagot, olyan szűrőrendszerekkel dolgozva, mint identitás, nyelvi krízis, idegenség és kollektív vagy kulturális emlékezés; ezek mentén foglalkozott az egyes szövegekkel. A munkamenet második fázisaként Bombitz Attila hallgatóival vizsgálta a neki továbbított műveket. Mindenképpen szükség volt erre a módszerre, hiszen a szemináriumi munkák újabb vetületeket voltak képesek felvetni, illetve számolni kellett az alapismeretek hiányával, és ezeknek a hiányoknak a feltöltésével. Az elkészült házidolgozatok közül aztán Bogáts Márta tanulmánya például helyet is kapott a tematikában. Emellett természetesen folyamatosan alakult a párbeszéd a műfordítókkal (Márton László, Tatár Sándor, Györffy Miklós, Mesés Péter, Adamik Lajos, Horváth Márta, Kurdi Imre, Fenyves Miklós és Fülöp József).

.

Szintén fajsúlyos és megkerülhetetlen a kérdés: érezhető-e hajlandóság a magyar kiadókban a migráns történetek felkarolását illetően? Bombitz Attila példaként Thomas Glavinicot hozza, akitől már a 2008-as Tiszatájban is olvashattunk regényrészleteket – az Európa végül 2012-ben jelentette meg tőle A vágyak életét; ezenkívül a Kalligram EU-programja ad bizakodásra okot. Nagy Hajnalka ezen a ponton vissza is kérdez, vajon képesek-e a Forráséhoz hasonló összeállítások befolyásolni a kiadói választást? Füzi László anyagi lehetőségek és kultúrpolitikai célok függvényétől teszi ezt lehetővé. Állítása szerint ugyanakkor a téma megkerülhetetlen, hiszen egy, a hajdani latin-amerikai berobbanáshoz hasonló történik ma. Emellett azonban hiba volna elfelejteni, hogy itt elsősorban irodalomról beszélünk (ellenpéldaként lásd a Tiszatáj-vitát) – amelynek a mostani tapasztalatok szerint közeljövőben lesz specifikáltan magyar vonatkozása az eddigieken túl

Magyar vonatkozással vagy anélkül, de mindenképpen fontoseszmecsere tanúja lehetett, aki csütörtök esti programként a Forrás folyóirat legfrissebb számának körülbelül egyórás bemutatóját választotta. Mint korábban szó volt róla, a kultúrák közötti átjárhatóság kérdésköre, valamint ennek lecsapódása szinte állandó napirendi téma – az ehhez hasonló hozzáértő beszélgetések fontos részét képezhetik a diskurzusoknak, és jóval nagyobb érdeklődésre kellene számot tartaniuk.

Migráns osztrák történetek – A Forrás folyóirat októberi számának bemutatója, Museion No. 1., 2012. október 11., 17:00