Mystery Gang Akusztik

Rockabilly történelem, Buddy Holly, bányászdal és sztepptánc, mindez három gangster prezentálásában elegánsan kifent közönség előtt a Művészetek Palotájában. Ülve tombolás, ötvenes évekbeli hangzás, akusztikus megőrülés a Mystery Gangtől.

Mystery Gang official 2011/1

Eleinte nehéz volt elképzelnem, hogyan szólnak majd a hazai rockabilly királyai „bedugatlan”, de már az első pár számnál kiderült, hogy a nagybőgő tökéletes hangszer önmagában is, egy percig sem hiányoltam a basszusgitárt, a vendég előadók pedig csak tovább fűszerezték az ötvenes évek derekáról érkezett számokat, amiket Egri Péter, a zenekar frontembere úgy konferált fel, mint apró rocktöri órákat. Az ’50-es évek stílusaitól indultunk, egész pontosan Texasból, ahol Buddy Holly elkezdi játszani a Peggy Sue-t, „ekkoriban Európában Sztálin már haldoklik, napokon belül meghal”.

De a kezdeti daloknál még igencsak életidegen volt az egész helyzet. Színházban rockabillyt hallgatni? Feszengve ültem eleinte, szerettem volna egy junkboxos bárban lófarokkal a fejem búbján és kockás ingben hallgatni őket, hogy alkalomadtán táncra is perdülhessek, ahol nem zavart volna a színházi szék, nem aggódtam volna amiatt, hogy összegyűrődik a blúzom. A közönség pár valóban rockabiller kinézetű tagját leszámítva ugyancsak jól nevelt tapsolással honorálta csak a dalokat, mintha nem egy koncerten, hanem valami iskolai előadáson vettek volna részt, szép ruhában és nyakkendőben. Szerencsére a trió 14 éves múltjával nem hagyta „betokosodni” a közönséget, az énekes folyamatosan kibeszélt a székekben szorongókhoz, a Privát Buddy Holly show kapcsán még meg is tapsoltatta az egyik nézőt, de a falak ledöntése, az igazi áttörés csak valahol a félidőnél jöhetett el, ahol az akusztik programjaként az elmúlt húsz év dalaiból készített átdolgozásukat mutatták be. A különleges dalhoz egy igazi, az ötvenes évekből megőrzött dobfelszerelést használtak a srácok, ami körülbelül egy bőrből és egy cintányérból állt, a kísért dal pedig a Bonanza Banzai Induljon a banzája volt, amit a húszas évek oklahomai bányászdalaira írtak át. Kiengedték a szellemet a palackból, a halk füttyök felhangosodtak, a tapsok határozottabbak lettek, a lábaknak és a vállaknak pedig már a nyakkendő sem parancsolt megállást, amennyire az ülő pozíció megengedte elkezdtek kilengeni a végtagok.

Ám az igazi megőrülés akkor jött el, mikor a Here Come the Jungle People alatt az ütősökért felelős Tamási László kibújt a dobok mögül és őrületes szwing-sztepp táncot nyomott le kopogós cipőjével, miközben a nagybőgős Paszinger „Singer” Zoltán kezéből majd kiszakadtak a húrok. Innentől szinte fizikai fájdalommal járt nem táncolni, mintha csak csomagoláson keresztül nyalogathatnád a cukorkát, a Müpa megszűnt színháznak lenni, az lett, amire a fesztiválterem szánva lett, koncerttér.

Többé a megénekeltetéssel sem volt gond, hiszen mind tudtuk, milyen az, ha „Megőrülök érted”, az estét pedig a triót színes tetoválásain túl számos vendégelőadóval színesítették, ők név szerint: Bacsa Gyula – zongora, Dudinszky Zoltán – szaxofon, Gál Csaba Boogie – dobró, gitár, Gábor Andor – konga, Oláh Andor – szájharmonika.

Mystery Gang on the street 2011 - 1

A visszahívás sem maradt el, ordibálások helyett vastapssal követeltük őket vissza, ők pedig „Maybe Baby” még vissza is tértek két szám erejéig, ekkor már a karzaton egy lány székéről felpattanva táncra is perdült. Legközelebb engedjétek szabadon a szteppcipőket!

Mystery Gang Akusztik, Müpa, 2012. szept. 19.