Csütörtökön a Spiritusz Minifeszt keretein belül zajlott le a Roham bárban a FISZ-nap. Az egybegyűltek fő célkitűzése, a pálinka és más szeszek írókra és az írásra gyakorolt hatásának kivesézésén (és ugyanezen szerek gyakorlati alkalmazásán) túl, a visegrádi nyári tábor felidézése volt. Bár rengeteg táborlakó és sok hangulati elem, például a szép kilátás és az inspiráló természeti környezet hiányzott ez utóbbi maradéktalan megvalósításához, az összejövetel remekül sikerült.

A tervezett hat órai kezdéshez képest némi csúszással indult, de ez nem ment a jelenlévők kedélyállapotának rovására, akik addig is boldogan hódoltak a szeszfogyasztás és az irodalomról meg ilyesmikről való társalgás szenvedélyének. Az első, Irodalom+pálinka nevű programpontban Szőllőssy Balázs, Falvai Mátyás, Molnár Illés és Korpa Tamás szavalták el ez alkalomra készült műveiket. Mint azt Szőllőssy Balázs megjegyezte, az írások közül egy sem az ital fogyasztásának kevésbé ártalmas módjait, az „egy kupica ebéd után” témát taglalta. Talán azért nem, mert ez alig érdekel bárkit is. Helyette főleg a túlzásba vitt ivászat problematikájáról kaphattunk képet. Molnár Illés a majdan pálesszé átlényegülő gyümölcs leírásával kezdte versét, Korpa Tamás szövege második felében egy olyan tekervényes és agytekervényeket megerőltető mondatsorba bonyolódott bele, ami talán az ital következtében fellépő kusza gondolatokat ábrázolta, míg Szőllőssy Balázs elsősorban a másnap jelentkező kellemetlen tünetekre tért ki. A prózaíró Falvai Mátyás a tőle megszokott tematikát hozta, ám szokatlan formában: Janus Pannoniust idézve, hexameterben mesélte el egy méretkülönbségeken alapuló szexuális probléma történetét, és annak megoldását a pálinka eszközével. Ezúton javaslom az egyébként kiváló mű benevezését a november elejére tervezett Nedv Tusára, a világ legundorítóbb felolvasóestjére.

Az Irodalom és delíriumról nevezett kerekasztal-beszélgetés során továbbra is a szesz állt az érdeklődés középpontjában. A moderátor, Varga Betti feltette például azt a kérdést, hogy vajon az Amerikai Egyesült Államok-beli művészek drogfüggőségei miért híresebbek és hírhedtebbek, mint a magyarországiaké? Miért nem olyan közismert tény Weöres Sándor, a kedves gyerekversek szerzőjének komoly alkoholproblémája, mint Charles Bukowskié? A beszélgetők, Domokos Tamás, Falvai Mátyás és Pallag Zoltán vitája során kialakult vélemény szerint a válasz az amerikai prüdériában és a magyar művészképben keresendő. Míg a mi kultúránkban általánosan elfogadott, hogy a művész tudatmódosító szerekkel él, sőt, talán kénytelen élni, addig az amerikaiak számára ez egyáltalán nem számít normális jelenségnek – ezért ez ott említésre méltó körülmény, itt pedig magától értetődő. Ennek továbbgondolásából következett a „Miért iszik az író?” kérdés. Itt kiderült, hogy a tárgyalt csoportot célszerű kibővíteni a művészek összességére, vagy talán minden emberre. Hiszen alapjában véve ugyanaz mozgat mindenkit az italos pohár (tű, bélyeg, spangli stb.) felé: a stressz. Ráadásul, mint Bohumil Hrabal mondta: „Közép-Európában jobb nem kijózanodni…”

Ezek után lépett fel a színpadra a FISZ-táborbeli líra műhely három jeles résztvevője: Gunda-Szabó Dóra, Gláser Diána és Káldy-Kovács Sára. A táborban is elhangzott verseik felolvasásán kívül Borbáth Péter moderálásával magukról és művészetükről is beszélgettek. Ebből kiderült, hogy nemcsak tudatmódosító szerek hatása alatt lehet írni: érzések és gondolatok szövegbe öntésére alkalmas egyesek számára a félálom vagy a kiegyensúlyozott lelkiállapot is. Dóra személyes hangú, részletesen kimunkált, sokáig tökéletesített írásaiban, például a Meddig tágul egy női test címűben, a párkapcsolat, várandósság, szülés kérdéseit tárja fel elragadó képekben. Diána rövid verseiben egy-egy témát ragad meg és jár körül a maga finom módján, míg Sára egyedi szemszögből ábrázolt jelenetei leírásakor nem riad vissza az olyan szavaktól sem, mint a „farok”, kedvencem tőle pedig: „…a szemed éppen olyan kék, / mint mögötted a fal. / Mintha lyukas lenne a fejed.” részlet.


A továbbiakban felolvasott prózai művek befogadását talán kicsit megnehezítette a háttérbe vetített fényírás, de látványosabbá is tette. A reflektorok fényeiben ülőktől ismét nemcsak szövegeiket, hanem, Csepregi János vezetésével, beszélgetésüket is hallhattuk. Megtudtuk, hogy Hanula Zsolt, aki a Fiatal Írók Szövetségének idei pályázatán próza kategóriában nyert első díjat, csak jóval a meghirdetése után értesült az eredményről. Saját bevallása szerint imádja a FISZ-t, például azért, mert két Sziget-belépővel ajándékozta meg. Zsolttól egy találó és egyedi szófordulatokkal megtűzdelt, részletgazdag, Nádja című novelláját hallhattuk, ami sajnos így, felolvasott formában nehezen volt követhető – de talán csak nekem. Viszont egy rész megütötte a fülemet: „Üdvözöljük a városban, ahol olcsó a hús és híg a lé. Itt is büdös van, csak másként.” Kalapos Éva Veronika, aki ugyanennek a pályázatnak – az egyébként most először, talán direkt az ő részére kialakított – dráma kategóriájában kapott első helyezést, elmondta, hogy habár ezt sűrűn megkérdőjelezik, az általa használt, sokunk számára ismeretlen szavak szülőföldjén, a Nyírségben mindennaposak. Témáit is gyakran ennek a régiónak falusi életéből meríti, ahogy az esten felolvasott drámarészletét is. A párbeszéd életre hívásában zseniálisan segített a szerzőnek Borbáth Péter. A Latin-Amerikát megjárt, nemzetközi tanulmányok PhD-jét végző Soltész Béla az általa szívesen tárgyalt társadalmi kérdéseket vicces-keserű módon taglaló történetet olvasott fel, a címe: Himnuszt akarok énekelni. Ennek tanulsága például az, hogy „a sör, a bor meg a pálinka ment meg minket” magyarokat, valamint, hogy nem is zenegép az olyan zenegép, amin nem lehet meghallgatni a Himnuszt. Soltész latin-amerikai útikönyve, ami ClandestinoTudósítások Latin-Amerikából (a clandestino jelentése titkos, illegális) című blogja alapján készült, azonos címen fog megjelenni, várhatóan idén karácsony környékén.

Az irodalmi rész lezárását (bár ahol ennyi irodalmár van, ez valójában bizonyára nem lehetséges) a felolvasás és a performansz határán mozgó előadás adta meg, Hanula Zsolt és egy számomra ismeretlen vívó maszkot valamint hátulgombolóst viselő személy közreműködésével. A teljes hivatalos program végét pedig a pszichokinetikus ipari és mezőgazdasági tánczene avagy ipari pre-rock műfajú Lyuhász Lyácint együttes fellépése jelentette. Sokunk számára azonban az est ezzel még korántsem ért véget…