ARC kiállítás 2012

Éhező magyarság, szalmonella mögé bújtatott aktuálpolitika, biblizált Magritte némi parasztkolbásszal és az elmaradhatatlan, klisés Hortobágy pixelburokban az ARC-on. Bár itt már nem is arcról, hanem sokkal inkább pofáról beszélhetünk.


Az idei kiállítás a „jó kedvvel, bőséggel” címszó alatt már tizenkettedik alkalommal hirdette a sajtószabadság eszményét, ugyan kissé átértelmezve a fogalmat, hiszen marketing szempontból nyomban az elején kivettek egy plakátot a kiállítottak közül. A MAHIR mint a rendezvény egyetlen közterületi támogatója vétójogot gyakorolva már a startnál elsimicskázta az egyik pályázó plakátját, ami a cég bőséges állami támogatásból készült levesébe köpött bele. De ki hibáztatná őket, a kiállítás szlogenje nem csupán a nevezők fantáziáját kellett, hogy megmozgassa, hanem a szponzorok pénztárcáit is védeni hivatott.

A lecsókolbászra merevedő kultúra önmagát érthetetlen módon komolyan véve igyekezett kielégíteni a létezés három alapvető funkcióját. Étel, ital, szelektált végtermék és néhány csábos combfix is feltűnt a plakátokon. Sőt, a bátrabbak nem csupán a vezető politikusainkat simogathatták meg, hanem még az ELMŰ konnektorába is beledughatták az ujjukat. A kiállításra bőven kijutott a francia mentalitásból, a német diktatúra maradványaiból összeollózott idomokból és a részeg egyetemisták által kedvelt török fűszerezésből is. Őshonos turisták egy bőségtálon.

A vizuális prezentáció végtelenül ízes lett, de mégis úgy sikerült, hogy az arra mászkáló kék hajú piercingmontázs, meg a fux burkolatú kétajtós szekrény is megértse, vagy sokkal inkább pofán bassza a lényeg (természetesen minimum nyolcvansornyi magyarázattal körítve, mert hát mire másra is való a képi demonstráció, minthogy regénynek nézzük?).

De még ez sem probléma, mert az emberek szívéhez mégiscsak a gyomrukon keresztül vezet az út, nem? Én paktumot kötnék a plakátkészítőkkel, hogy legközelebb ne csak a nagy magyar éhezést demonstrálják, hanem a kis névtáblák mellé a saját fenekükről is rakjanak ki képet. Mert mégiscsak így kerek a vélemény, ha már folyton csak azt hangoztatjuk, hogy a Hold sajtból van és rohadt messze. Ugyan én speciel már szinte hiányoltam a sok erzsébeti utalás sűrűjében a szép esztétikáját. Manapság már úgyis mindennek filozófiája van, lassan igazán szegmentálhatnánk a kultúrát.


Viszont a plakátok színvonalán mégis emelni hivatott a sok politika- és zabadömping közé beszúrt Rákóczi-féle disznótor és az avantgárd módra megfogalmazott karotta-mozgalom. A répák vészes terjedése minden plakáton megállta a helyét, akár a nagy magyar citromról vagy az egész felületet betöltő fész-bók módra tálalt posztmodern életbölcsességekről volt szó. A magyarság ismét bebizonyította, hogy igenis van humorunk és nem, nem vagyunk képesek elszakadni Kabos Gyulától meg a panem et circensestől. De nincs is ezzel semmi baj, hisz az ARC kiállítás mégis letett valamit az asztalra. Bár, talán az jobban érdekelne, hogy hova tűnt Pataky Attila.

Az ARC kiállítás 2012. szeptember 23-ig látogatható a budapesti 56-osok terén.