Apokrif, nyári szám – lapszámbemutató

Volt mit törlesztenie az Apokrif folyóiratnak, már ami a legutóbbi hónapok közönségtalálkozóit illeti: a tavaszi lapszám márciusi bemutatója óta nem akadt alkalom, ahol a csapat önálló esttel lépett a publikum elé. A hosszúra nyúlt szünetet zárta le a 2012. szeptember 12-i első őszi Apokrif-est, ahol a frissében kiadott nyári számmal ismerkedhetett a Roham Bárban összegyűlt közönség.

A korábban megszokott, jól bejáratott séma szerint épült fel a program: pár perces, a szerzőkkel folytatott kérdezz-felelekkel vezették fel az elhangzó műveket, a moderátori teendőket ezúttal is Nyerges Gábor Ádám főszerkesztő látta el; a két blokkra bontott felolvasóesten pedig most is sor került egy rövidebb zenekari átkötésre a félidőben.

A négyzetméterek azt súgják, ideje elkezdeni”, és a főszerkesztő megállapításával aligha lehetett vitatkozni. Az ilyenkor szokásos párperces csúszás jót tett: körülbelül ötvenfős hallgatóság gyűlt össze, csordulásig töltve a Roham rendezvénytermét. A szemfülesebbek még ráraboltak egy-egy szabadon hagyott székre, padra, asztalra, a később érkezők közül néhányan azonban kénytelenek voltak állva hallgatózni – jó érzés volt látni, hogy míg másfél-két évvel ezelőtt úgy kellett összeimádkozni egy jó tizenöt fős közönséget, ezúttal már a ki-be járkálást is kétszer meggondolta az ember.

Sós Dóra a rendezvény első felolvasójaként ugyan nem vállalta be a friss lapszámban publikált prózájának, a mások által már „pornónovellának” is titulált írás bemutatását, helyette a – közönség sikeres megszavaztatásának köszönhetően – Natascha Kampusch fogvatartásának körülményeiről írott versmonstrumának második részével lépett fel. „Ha biztos lehetnék, hogy nem szöksz meg, sokkal jobban élhetnénk” – ehhez hasonló soraival tartotta fenn a figyelmet a Bibiana, miközben szinte mániákus pontossággal vizsgálta az elrabolt és bebörtönzött lány mindennapjainak különféle mozzanatait, többek között az első kirándulást az odúból, vagy éppen egy földalatti születésnap megünneplését.

Gál Soma az est második szerzőjeként, publikálásainak elején járván hagyományosabb utakon maradt, a nyári kiadványban is szereplő Az aranyfácán tollai című novelláját prezentálta. Mi tagadás, nem könnyítette meg azok dolgát, akik lusták voltak kivárni a pultnál a sort, még a főszerkesztő is elismerte, hogy ő márpedig fröccsös, de azért… Szóval keserédes novellát hallhattunk a Hangulat kocsmában sörözgető Szegfű találkozásáról a váratlanul felbukkanó Hraballal, csak győzni kellett az „aranyló kortyok” gyakori emlegetését…

Ezt követően szintén egy, az Apokrifnál első ízben megjelenő szerző következett: Borda Réka a bemutatkozó beszélgetésen a miskolci Szöveggyár-tábort említette meg, mint pályakezdésének fontos állomását – és k. kabai lórántot; felolvasott versei merész képekkel, újszerűnek ható megoldásokkal dolgoztak, melyeket a közönség is mosollyal nyugtázott, például Az utolsó vacsora egyik ügyes soránál: „Nem vagyok szeplőtelen, csak húszéves. // Ha úgy nézzük, ez pont harminchárom

Ezután rövidebb átvezető blokk következett: a Zombori duó zongora-ének felállásban mutatta be az eddigi Apokrif-estek legszínvonalasabb, legizgalmasabb zenei teljesítményét. Míg a korábbi fellépők első hangjai a közönség nagy részét már a cigarettaszünet közben kapta el, itt szinte elvarázsolta és lecövekelte a hallgatóságot bluesos feldolgozásaival ez a kétfős kis csapat.

A szünet után startolhatott Falvai Mátyás novellája; a Rendetlenkedtél című írás sikeresen átmentette a hangulatot és minden ott folytatódhatott, ahol a minikoncerttel abbamaradt. Tóth Tihamér A tiszta férfiúság című könyvének bizonyos részleteinek ötletes kifigurázására irányuló Falvai-írás számot adott a „kábeltévé által belátható üregektől” kezdve a főhős jobb kezén át szinte mindenről, ami besűríthető az „egyházi szoft-pornó” terminus alá; bizonyos pontokon képtelenség volt nevetés nélkül megállni a kamaszodó főhős kisebb-nagyobb botladozásait. Kellőképpen komolytalan és egyszerre kritikus kis írást lehetett hallani, miután a moderátor is csak annyit mondott a gallérját igazítva: Nehéz megszólalni…


Ötödik, egyben utolsó szerzőként már jól ismert apokrifos, Evellei Kata következett. Versei ezúttal nem az aktuális kiadványból kerültek ki, de szépen körvonalazták költői világának tájékozódási pontjait. „Eltévedtem, talán szándékosan, hogy a fény mindig a szemhéjamat érje”. Nagy odafigyelést igénylő, elégikus hangvételű darabjaival fejeződött be a felolvasó-sorozat – a rendezvény végére még visszatapsolták a zenekart, akik a ráadásadáson kívül valószínűleg minden egyébre számítottak az este: „Hát akkor, mivel csak három számmal készültünk, megcsinálhatjuk, hogy más hangnemben játszunk, meg más szavakat hagyunk ki”; szerencsére nem került erre sor, másodjára is élmény volt hallgatni a két fellépőt.

Sokféle aspektus, sokféle alkotói világ mutatta magát az Apokrif nyári számának ezen kora őszi bemutatóján. Lendületes és friss, majdcsak minden igényt kielégítő programot kaptak az érdeklődők – és talán megengedhető kijelentés, hogy újabb mérföldkőhöz ért a csapat: már nemcsak a szerkesztőséggel és a szerzőkkel érdemes számolni, hanem lelkes, kitartó közönségükkel is. Lehet továbbmenni, fejlődni; átmenteni a nyomtatott példányokat az ehhez hasonló olvasótalálkozókra, a jövőben is hatékonyan szervezni, újabb tehetségeket felkarolni, és mindenekelőtt: több széket, padot, asztalt kérünk.

Fotók: Molnár Fruzsi