A Keleti Blokkban az ötödik alkalommal megrendezett Magyar Dal Napja apropóján zajlott nyílt napon több ismert, és ismeretlen együttes lépett fel a délután és este folyamán. A most már függetlenül működő művészeti egyesület termeiben egy órától párhuzamosan zajlottak a próbák, ahová az amúgy illetéktelenek is benézhettek.


A Keleti Blokk már önmagában is különleges, hiszen az Ajtósi Dürer soron található épület és kert nem mindennapi látványt nyújt. Az emeletre vezető lépcsőket megmászva megfigyelhetjük, hogy a falakat végig feliratok és graffitik, képek, és zenekarok nevei díszítik, valamennyi ajtó egy-egy egyedi kis szobába, próbaterembe vezet.

A folyosón régi fotelok és székek sorakoznak, innen is jól lehetett hallani az éppen fellépőket. A hangulat családias, a hangosítás jó volt. Az sem rontott az összbenyomáson, ha az ember eltévedt az emeletek között, hiszen ilyenkor csak a termekből kiszűrődő zenét kellett követni, és máris rátalált egy éppen zajló előadásra.

Az altertől a grunge-ig sok stílus képviselői mutatkoztak be a nap folyamán. A termekből szabadon lehetett ki-be járni, vagy akár csak az ajtóban állva hallgatózni, így ha valami nem tetszett, bűntudat nélkül állhatott tovább a hallgató – egy másik ajtóhoz. A napot nyitó Kafkazt a Lawalampa követte, akik vitathatatlanul kiérdemelték a legjobb hangulatú koncert díját.

Fűszoknyás táncoslányokkal, és virágfüzérekkel dobták fel az előadást. Új és régi számokat egyaránt játszottak, egy antidohányos dallal nyitva, végül a közönség által áhított „túracipőset” is meghallgathattuk. A Lawalampán túl is volt olyan előadás, ahol a közönség nem fért be a terembe, sokan a folyosóról hallgatták a zenét, de meglepő módon legjobbnak pont azt a próbát mondanám, melyen a zenekar tagjai többen voltak, mint a hallgatóság.

A Gregz, nem az én világom ugyan a zúzás, mégis megfogott, a szakadt bőrfotelben ücsörögve karnyújtásnyira a srácoktól – akik remekül játszottak – elkapott a próbatermi hangulat, és megértettem, miért is űzik az emberek olyan szívesen a zenét, bár magam csak befogadója vagyok. A negyed órás időközönként induló próbáknak és a több mint negyven fellépőnek köszönhetően az éjszakába nyúló program színes és szórakoztató volt, magas színvonalú kivitelezéssel.

A jól időzített fellépések közé befért egy kis csúszás, egy-egy visszatapsolás – hiszen ez természetes velejárója a jó zenének –, így sem volt idő unatkozni, a negyedik emeleti büfé pedig gondoskodott a látogatók egyéb igényeiről.

Fotók: Rostás Bianka