Egy évben sok mindent ünneplünk: örülünk az újévnek, van víz napja, Föld napja, zene napja és Presser Gábor kezdeményezésének köszönhetően ötödik éve immár ünnepelhetjük a Magyar Dal Napját is. Országszerte több helyszínen, a magyar dal idei fővárosában, Szombathelyen és Budapesten tizenhárom helyszínen zajlottak az egész napos koncertek és programok, a hazai dalokat és zenekarokat éltetve.

Ha magyar dalnokokról van szó, akkor számomra egyértelmű, hogy az R33-ban „ünneplek”. A Közvágóhídnál lévő szórakozóhely különlegessége, hogy annak idején egy próbatermet bérlő zenekarok verbuválódásából nőtte ki magát az underground zene színterévé. Az alapkezdeményezés, a próbatermek biztosítása mellett ma már az egyesület stúdiókat és szórakozóhelyet is üzemeltet. Az egykori bálterem így most színes képekkel és mindenféle kanapékkal berendezve kellemes zenei kuckó lett, koncerttér, a kerthelyiség hangulatát pedig a Közvágóhíd magas tornya rávetített képpel és a lampionok adták meg.

Az EnniHol kellemes alter-rock számaira érkeztem a helyszínre. A zenekar egy viszonylag friss formáció, de az R33-ban már lassan rutinos fellépőknek számítanak. A dalszövegek néhol ironikusak, néhol kicsit komolyabbak, amelyeket a zenekar testvérpárja Erdős Ata és Erdős Laci jegyeznek. Utánuk Kettős Tamás és a Vadszamarak következett. Ember legyen a talpán, aki együtt tudja pörgetni a nyelvét Kettős Tamással, akinek olyan gyorsan pattognak le a szavak a nyelvéről, mint gumilabda a falak közt, de őrületes rapszerű szövegei mellett a zenei aláfestés sem hanyagolható el.

A Vadszamarakban is gitározó Pernye Hentesek nevű duójával maradt a színpadon. Tilda, a doboslány és az ő rövid produkciójában hallhattunk eldobós instrumentális aktust szimplán a dob és gitár együttlétéből, feldolgozás nótát és rock ‘n’ roll-t is Puskás Marci énekes beugrásával.

Egyébként minden zenekar körülbelül három-három számot játszhatott, rövid átszerelések után váltották egymást a zenekarok, de a koncertek így is majd ötvenperces csúszással mentek le.
Vasárnap révén a koncertek inkább ülős, mint táncolós közönség előtt zajlottak le, több, a színpad előtt ácsorgó emberre csak a Tengu és a Fugu koncertjei alatt lettem figyelmes. Hétvégi dzsembori érzés volt a javából, bent szólt a rock ‘n’ roll, kint füstölgő és beszélgető emberek támaszkodtak a lampionok alatti asztalokra, kutyák mászkáltak ki-és be, hangszeres alakok kezeltek egymással, a pultnál pedig 350Ft-ért két korsónyi sört mértek ki.

A Zaphod zenekarnak már a nevére is felkaptam a fejemet (vajh, van valami köze a Galaxis elnökéhez, Zaphod Beeblebroxhoz?), majd az énekesnő hangjára figyeltem fel újra, mikor a Kacérkodó című fülbemászó dalukkal hangoltak. Meglepetésként ért a Wasabi Kht., amiben a Zanzibar ex-gitárosa, Nagy Gábor is játszik, négy másik társával. Hajdu Nelli dögös hangja tökéletesen passzol a pörgős számokhoz, amit a helyenként belépő trombita és szinti még ütősebbé varázsol.

Őket a Mr. Papagiorgio követte, akik pofás szövegekkel és fejbe szoruló laza, popos-funkos dallamaikkal és az énekes, Petrik György különleges hangjával mindig elvarázsolnak. Persze, láthatóan nem csak engem, a mini koncert alatt egy srác egyszemélyes ritmusszekciót alapított, képkereten, kanapén és dohányzóasztalon való dobolásával.

Ám intenzív táncolást az est folyamán egyedül az Óperentzia zenekar koncertje alatt láttam, bár igazából szerintem az az ember fából van, akinek nem moccan meg a talpa az Óperentzia pszichedelikus, elszállós muzsikájára, és ahhoz is acélidegek kellenek, hogy valaki ne nézzen fel a söréből, mikor a karizmatikus énekesnő „show-ja” megy, vagy más koncerteken a különleges háttérvetítéseik.

Bár az este tovább folytatódott, számomra az ünnep tökéletes lezárását a Balaton zenekar adta. A három évtizedes zenekar andalítóan szomorú, szép szövegeivel és dallamaival méltó zárása volt a 2012-es Magyar Dal Napjának.

Fotók: Molnár Fruzsi