Sorozat indul a 2012/13-as évadban Új magyarhangok címmel a székesfehérvári Új Magyar Képtárban. Évek óta raktárban kényszerülnek tartani a birtokukban lévő, háború utáni magyar képzőművészet alkotásait, amelyek nem elhanyagolható kiállítási tárgyak (a művészek között van pl. El Kazovszkij, Wahorn András, Kőnig Frigyes, Hajas Tibor, Hegedűs 2 László) és valószínűleg érdekelnék a nagyközönséget is, ha nem volna olyan nehéz bejutni a képtárba. Jelen programsorozat célja, hogy a helyet a nyilvános rendezvények alkalmával az alkotók megismerjék, s a kép-szöveg társításokkal egy lépéssel tovább is menjenek: újraértelmezzék és interaktív élményt is szolgáltassanak a látogatóknak. A József Attila Kör, Szépírók Társasága és a Museum Café szervezésében az év folyamán más-más szerzők a rendezvény felolvasó házigazdái. A sorozat nulladik darabján jártunk.

Nyolc körül Horváth Gergely bányalámpával a fején, narancssárga láthatósági mellényben unszolta a sörözőket a fellépcsőzésre. Innentől ő és még két szereplő vezetett végig az Új Magyar Galérián, Horog (Kása Ferenc) rövidprózát olvasott bevezetésképp a csótányok és a képzőművészet kapcsolatáról (hogyan rendeződnek da Vincitől napjainkig – és napjaink után! – híres festményekké), majd rövid interaktív matematikai kitérő után egy suta művészetelméleti képzés következett. A három színész, a tárlatvezetőink: Barbély Gábor, Kása Ferenc (Teleszterion Színházi Műhely), Horváth Gergely (Prospero Színkör) voltak. Ők mint viszonylag hosszú és tartalmas átkötők, túlfuttatott metaforák, egyszerre voltak kizökkentőek és hangulattartóak, rövid performance-okkal szórakoztatták a közönséget a felolvasások között. Borzasztó meleg volt: „ebből is látszik, hogy a kortárs művészet olyan, mint a pokol” – poénkodtak a tárlatvezetők.

A négy házigazdánk volt a nulladik programpontnál, név szerint Podmaniczky Szilárd, Babiczky Tibor, Krusovszky Dénes és a főszervező, Czinki Ferenc. A ráhangolás után elsőként Podmaniczky Szilárd olvasott fel, a tárlatvezetők mímelt és teljesen autentikus szerencsétlenkedéssel behozták a szöveghez tartozó képet, az első házigazda választott termében a Döglött kutyával őrzött terület c. kötetéből olvasott egy szöveget. Felváltva hoztak már megjelent vagy külön az alkalomra írt, erőteljesen képi szövegeket, Czinki Ferenc pedig röviden ismertette is a rendezvénysorozat várható körülményeit, a megvalósítással kapcsolatos elképzeléseit. Épp akkorka szövegek voltak, hogy az ember elállja, kiállja az idejüket, egyszerre volt az összművészeti program tartalmas és pörgős. Kellemetlenül hatott, hogy a felolvasókat a tárlatvezetők nem mutatták be, persze, mindenki ismer mindenkit, de ez az előfeltételezés négy embernél már inkább pongyolaságnak tűnik. A szerző-házigazdák termeiben mindig csak annyi világosságot hagytak, hogy aki olvas, lássa a szöveget, s egy kis fény a kapcsolódó műalkotásra is vetüljön. Kénytelenek voltunk tehát minden figyelmünket ide koncentrálni, nézelődésre az átkötő termek adtak teret, ahol egy kötél mentén haladva megtekinthettük az (egyelőre) szöveg nélkül maradt képeket. A bányalámpás, a változó fényviszonyok atmoszférateremtő hatása kétségtelen volt, a farkasvak tárlatvezetés és a sulykolt titokzatoskodás („első látogatók egy titkos helyen”) maradandó élménynek számítanak.

Képzőművészet és szöveg kapcsolatát feszegette az est, nagyon szerencsés módon. Sok kísérlet van jelen mostanában, amely zene-irodalom, képzőművészet-film (stb.), tehát az egymáshoz szinte relevánsan kapcsolódó kategóriák közötti átjárást igyekszik vizsgálni. Ahogy a kép előtt állva hallgatjuk szöveget, van időnk szemlélődni, emellett a történet, a vers rákényszerít a mélyebb elemzésre, összekapcsolásokra. Az ember megszokja, hogy megnézi a képet, elolvassa alatta azt a három sort, hümmög és továbbmegy. Az Új Magyarhangok ebből szakítja ki az embert egy kis időre.

Egyértelműen profi munka volt. Rendszeresíteni a legjobb ötlet.

2012. augusztus 25., szombat 20.00, Székesfehérvár, Megyeház u. 17.