Hamarosan elkészül a Proton Társulat legújabb előadása. A Tejjel, mézzel, Hitlerrel című darab szeptember 18-19-én lesz látható az Eötvös 10-ben – a társulatról és a közelgő premierről Szalay Álmossal Kollár Zsuzsi beszélgetett.


FÉLonline.hu: Az új előadás címe nagyon figyelemfelkeltő. Mennyiben történelmi dráma a Tejjel, mézzel, Hitlerrel?

Szalay Álmos: Több mint tíz éve foglalkozom a Harmadik Birodalom témájával, épp ezért voltam bajban, mikor nekiálltam a darab írásának, hiszen rengeteg esemény, történet, anekdota alkalmas lett volna rá, hogy arról beszéljek, amiről akarok. A darab írása közben azon kaptam magam, hogy egyre kevésbé érdekelnek a konkrét tények, és nem akarok történelmi drámát írni. Engem az érdekelt, hogy milyen érzés egy olyan közösségben létezni – hívjuk azt városnak, országnak, birodalomnak, Magyarországnak, Fehéroroszországnak vagy Harmadik Birodalomnak – ahol az emberek nap mint nap meghozzák a döntést, hogy ma is kussolni fognak. A kollektív felelősség és bűn iszonyú nyomásával néznek szembe, a szelepeken keresztül pedig a lehető legváltozatosabb őrületekben sistereg elő az elfojtás: irányíthatatlan agresszivitásban, perverz szexualitásban, pszichoszomatikus tünetekben és még megannyi színben. Engem az a mentális tér érdekelt, amit ilyen emberek összehoznak. Ezért sem törekszem arra, hogy a szereplők feltétlenül hasonlítsanak a történelmi alakokra. Ezért lesz az, hogy Hitler nem fog bajuszt viselni. Nem Hitlert akarom bemutatni, hanem azt, hogy ezek a vezérek köztünk élnek, mi több, bármelyikünkből lehet a lakájsereg egyik tagja. Ebben a mentális térben élünk e pillanatban is. Sok párbeszéd a valóságban is elhangzott, de például Hitler beszédei fikciósak. Hogy mégis visszacseng majd a nézőknek a jelen, azért a jelent terheli a felelősség.

Mi motivál abban, hogy klasszikus művek helyett a saját drámáid rendezd meg?

Hogy úgy mondjam, kéznél vagyok. Arról írok, ami érdekel, amiről éppen beszélni akarok. Ennek ellenére, bár az előadott darabok több mint felét én írtam, nincs bennem valamiféle kizárólagosság, hogy csak sajátot játsszak, rendeztem Szophoklészt, Sarah Kane-t, Filó Verát, Susanna Kaysent. Mások drámáit ráadásul kifizetődőbb is volna játszani, hiszen ők már ismertek, mégis így alakult.

Úgy tudom, az előző előadásotok, a Két jelzőlámpa van Pápán, tudtad? a korábbiaknál is sajátabbak.

Télen meg akartam rendezni egy C kategóriás horrorfilmet, a Kísértett Házat, de a projekt befulladt, mert túl sok színész volt, és nem tudtuk összeegyeztetni őket az évad közepén. Viszont nem bírtam várni nyárig, éreztem, hogy muszáj valamin dolgoznom, ami érdekel. Tavasszal írtam meg, közvetlenül egy kemény magánéleti krízis után, abból táplálkozva. Féltem is előjönni egy ennyire személyes dologgal, de szerencsére a közönség nagyobbik része nagyon pozitívan fogadta.


Beszéljünk az alkotófolyamatról is! Megelőzte-e valamiféle tréning az előadás próbáit? Szükségetek volt-e valamilyen külső segítségre akár a jelenlegi akár a korábbi előadások próbái során?

Előadása válogatja, hogy szükségesnek látom-e a tréninget. Ennél a produkciónál fontosnak tartottam: szerettem volna, ha a résztvevő művészekkel együtt jól megértjük, és felfedezzük a darab bonyolult, homályzónaszerű világát. Ezenkívül lényegesnek tartottam, hogy legyenek tisztában Németország első világháború utáni történelmi viszonyaival, hogy megértsék, miért hisznek játszott karaktereik abban, amiben. Ez a fajta tréningezés a rendelkező és a mostani részpróbázás alatt sem maradt abba, Gaál Viktor író és pszichológus folyamatosan segít a színészeknek és nekem is a karakterek mélyebb megértésében, ő pszichodráma-gyakorlatokkal dolgoztatja a művészeket, és nagyon hatásosan. Az előadásban nemcsak zene, de ének is lesz, Szalai Kati operaszerző, nem mellesleg profi énektanár tanítja a dalokat a csapatnak. Ezenkívül tervben van még, hogy egy hivatásos katona segíteni fog nekünk az alaki kiképzésben. Máskülönben azért nem kezdek minden próbafolyamatot tréninggel, mert meggyőződésem, hogy a karakterek a jelenetek működése közben ismerhetők és érthetők meg a színészek és az én számomra is, ezért kezdettől fogva a darabbal szeretek foglalkozni.

Hány tagja van a Proton Társulatnak jelenleg, és hány előadást hoztatok létre?

A csapat a mostani előadással együtt tizenhárom produkciót hozott létre 2008 óta, és időközben nagy átalakuláson ment keresztül. Az elmúlt években, különösen idén, rengeteg meghallgatást tartottunk, így most tizenöt színész van stabilan a társulatban, és még legalább negyven színész van, akikkel kölcsönösen szeretnénk a jövőben együtt dolgozni, mert láttuk egymás munkáit. A jelenleg készülő darab tizenkét szereplős, ebből nagyjából hat-hét fő fog a következő projektben is játszani. Ezért is volna nagyszerű, ha rajtam kívül volna más rendező is nálunk, hiszen ennyi ember elbírna több produkciót is.

A korábbi darabokat miért nem játsszátok?

Azért, mert mindig nagyszámú csapattal dolgoztunk, és mivel sokakat felvettek a Színművészetire, vagy Kaposvárra, egyszerűen nem lehetett összehozni a csapatot újra. De a Jelzőlámpát (Két jelzőlámpa van Pápán, tudtad? – a szerk.) például megint játsszuk szeptembertől. Abból eddig négy előadás volt.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a közönség részéről?

Bár a törzsközönség eddig nagyrészt barátokból és ismerősökből állt, most úgy látom, egyre biztosabb, hogy 4-5 teltházas előadásunk lesz. Ezúttal százfős közönséget kell összehoznunk. Idén sokféle lépést tettünk afelé, hogy ebből pénz legyen. Azt szeretném, hogy a produkciók tudjanak sikeresen pályázni, legyen próba- és előadáspénz, legyen hol játszani.

Mint társulatvezető, mi alapján döntöd el, hogy kivel szeretnél dolgozni?

Lehet rám mondani, hogy sznob vagyok, de az mindig előnyt jelent számomra, ha az illető részt vesz színészművészeti oktatásban. Bár mindig kaptak helyet olyanok is, akiknek nem volt képesítése, ugyanakkor volt már színházi múltjuk. Tehát nem dolgozom olyanokkal, akiknek még semmilyen színházi tapasztalata nem volt.

Ennek fényében akkor mennyiben szól a társulat tevékenysége a személyes fejlődésről, és mennyiben magáról a létrehozott alkotásról?

Nem önképző kör, hanem színházi előadásokat létrehozó csapat vagyunk, a produkció létrehozása a cél. Persze cél az is, hogy a résztvevő alkotók megéljenek önmagukhoz képest egy határátlépést. De, különösen a mostani előadásnál, nagyok a tétek ahhoz, hogy olyan emberrel dolgozzam, aki igazából annyira nem jó. Azt hiszem, a Tejjel, mézzelben most kivétel nélkül jó képességű, erős fantáziájú és okos színészek játszanak.

Ez a csapat nem parkolópálya a színészeknek?

Nem hiszem, hogy van olyan társulat, ami ne volna szükségszerűen egyfajta parkolópálya. Hiszen pontosan az éri meg ezeknek a színészeknek, hogy meglátja őket a közönség vagy a szakma, és ez igenis profit, amit én abszolút pártolok. A hozzánk hasonló csapatok között nagy és egészséges az átjárás, és aki bekerül ebbe a körforgásba, az egy nagyon jó és szerethető közegben találja magát.